Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Első alkalommal szervezett közösen konferenciát a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Felvidéken. A Komáromban rendezett esemény a digitalizált világ, a digitális változások, valamint a digitális export témájában – előadások és workshopok formájában –  több szakembert is megszólaltatott, valamint lehetőséget adott a három szervezet bemutatkozására is.

Fókuszban a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója köszöntőjében bemutatta a kereskedőház tevékenységét, amely négy kontinens hatvan országában tart fenn helyi kereskedelmi képviseletet – köztük a határon túli magyar vállalkozók bevonásával huszonkét irodaházat működtetnek, Felvidéken öt irodát. Rámutatott, az új külgazdasági szakpolitikának köszönhetően Magyarország külkereskedelmi teljesítménye évről-évre növekszik. Állami exportfejlesztő intézményként az a céljuk, hogy fejlesszék a magyar érdekeket szolgáló gazdasági szereplők exportképességét, különös tekintettel a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésére.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Fontos szerepe van a határon túli irodáinknak a határon túli magyar vállalkozók képviseletében, hiszen rendelkeznek azzal a kapcsolatrendszerrel, amely ahhoz kell, hogy a fejlesztéseket a piaci igényekhez tudják a vállalkozók optimalizálni. A mai rendezvény célja, hogy ebben a körben megbeszélhessük azokat a lehetőségeket, amelyeket érdemes szem előtt tartani, figyelni“ – fogalmazott az MNKH vezérigazgatója, aki hozzátette, kiemelten kezelik az exportképes külhoni magyar vállalkozások integrálását a dinamikusan bővülő magyarországi exportfolyamatokban. Oláh Zsanett beszélt a Baross Gábor Terv alapján elindított felvidéki gazdaságélénkítő programról is, melynek jelentőségét abban látja, hogy az segíti a szülőföldön való boldogulását a vállalkozóknak, munkahelyeket teremtve az ott élők számára, így csökkentve az elvándorlást.

Nem a bölcsek kövét ígérik

Következő előadóként Poór Károly, az MNKH munkatársa digitális exportfejlesztési tanácsokat adott az informatikai ágazatban működő vállalkozások számára. Az ICT megoldások külpiacra juttatása szempontjából az MNKH által működtetett digitális akadémiát mutatta be, amelyen rövid, intenzív képzés során komoly mentorprogramot biztosítanak az érdeklődők számára, amelynek segítségével a vállalkozók külpiacra léphetnek. „Nem a bölcsek kövét ígérik a rendezvényeink, de a tudatosságot segítik elő“ – fogalmazott Poór Károly. Képzéseik során az érdeklődő cégvezetők első kézből értesülhetnek az iparág aktualitásairól, a külpiaci lehetőségekről, illetve az elérhető forrásokról és azok hatékony felhasználásáról. Hozzátette még: a tapasztalt trénereik által tartott előadások és a vitafórumok, a partnertalálkozások szervezése mellett a digitális akadémia lehetőséget nyújt a lexikális tudás elsajátítására is, az otthonról tanulás, az e-learning módszerével is. Poór Károly végezetül úgy fogalmazott, fontos, hogy stratégiát építsenek a vállalkozók, jelöljenek ki mérföldköveket és természetesen használják a Magyar Nemzeti Kereskedőház lehetőségeit, hiszen, mint hangsúlyozta, az MNKH közszolgáltatás, így képzéseik jelentős része díjmentes.

Poór Károly (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A siker kulcsa a „glokális” szemléletmód

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke előadásban arra mutatott rá, hogy Európa a jelen pillanatban a világ egyik legnagyobb piaca, amelyben komoly gazdasági potenciál rejlik. Az európai egységes piac által nyújtott szabad mozgás ellenére a kkv-k kevesebb, mint nyolc százaléka van jelen az egységes európai piacon – fogalmazott. A FIVOSZ elnöke szerint már most tudatosítani kell, hogy a következő tíz évben teljes egészében átalakul a ma ismert világ. „A digitalizációnak köszönhetően robbanásszerűen változnak meg a technológiák, amelynek következtében a világon egy milliárd klasszikus munkahelyet vesztünk el várhatóan. Csak Magyarországon kétmillió munkahely alakul át, ami az összes munkahely felét teszi ki” – magyarázta Kovács Patrik. „Ebben a világban a fiataloknak nagyon komoly szerepük van, de erre tudatosan kell készülni. A legizgalmasabb terület pedig éppen a digitális megoldások, amelyekkel viszonylag könnyű kilépni más piacokra”.  Kovács Patrik, a legnagyobb magyar fiatal vállalkozókat tömörítő közösség, a FIVOSZ elnökeként elmondta, leginkább a szolgáltatások, partnerkapcsolatok és nemzetközi kapcsolatrendszer biztosításában tudnak segíteni a vállalkozóknak, amelyeken keresztül azok megtalálhatják a megfelelő partnereiket. A FIVOSZ működésének bemutatásán keresztül hangsúlyozta a közösség erejének fontosságát, amely véleménye szerint leginkább abban rejlik, hogy határokon átívelve kötődnek ismeretségek, együttműködések, teremtődnek értékek. Szerinte a hálózatosodás az egyértelmű jövő az európai fiataloknak, fiatal vállalkozóknak. Ezen belül Közép-Kelet-Európa, a Kárpát-medence kiemelt hely, hiszen biztonságos környezetben jól kiépített infrastruktúra áll a vállalkozók rendelkezésére. „A siker kulcsa a „glokális“ szemléletmód: gondolkodjunk globálisan, de cselekedjünk lokálisan“ – tanácsolta Kovács Patrik.

Kovács Patrik (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A vállalkozók a hétköznapok hősei

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók elnöke fordulópontnak értékelte a három szervezet együttműködésében az első alkalommal közösen szervezett konferenciát Komáromban. Véleménye szerint a vállalkozók igazi hétköznapi hősök, hiszen számos kihívásnak kell megfelelniük az év minden napján. Hangsúlyozta viszont, a Kárpát-medencében jelentős régiós különbségek vannak és jellemző, hogy a kevésbé fejlett területekről elvándorolnak a fiatalok. „Nincsenek könnyű helyzetben a szlovákiai magyar fiatal vállalkozók, hiszen általánosságban elmondható, hogy a szlovák politikai elit tudatosan elhanyagolta a magyarok lakta területek ipari és infrastrukturális fejlesztését. Ettől függetlenül egyre többen vagyunk és egyre innovatívabbak” – fogalmazott Iván Tamás.

bj Jusko Tamás, Iván Tamás, Kovács Patrik

A közel egy éve alakult kezdeményezésükről elmondta, több mint 250 vállalkozó csatlakozott már a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók szövetségéhez. Közösségük összefogja és segíti a vállalkozókat, akik között vannak egyéni vállalkozók, őstermelők és nagyobb cégeket működtető vállalkozók is. Iván Tamás beszámolt arról is, hogy a hozzájuk csatlakozó vállalkozók öt témában igényelhetnek tanácsokat: jogi, könyvelési, pályázati, marketing, arculattervezés témákban. Havi szinten rendeznek konferenciákat, regionális klubtalálkozókat, amire tapasztalataik szerint nagy szükség van, hiszen a felvidéki magyarság nem tömbben él, de több száz kilométeres sávban szétszóródva. „Ezért sokszor regionálisan sem ismerik egymást a vállalkozók, ami szűkíti a lehetőségeiket”- mondta Iván Tamás, aki hangsúlyozta, a szakmai képzések, kapcsolati tőketeremtés, vállalkozói körök kialakítása mellett, termékbemutatók és őstermelői piacok útján is szeretnék támogatni a vállalkozókat és hozzájárulni sikereikhez.

A konferencia résztvevői (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A komáromi konferenciát értékelve a házigazda, Iván Tamás portálunknak elmondta, a vállalkozóknak tudatosítaniuk kell, hogy digitalizált világban élünk, ahol komoly lehetőségekhez juthatnak a digitalizált vállalkozások. „Folyamatosan napra késznek kell lennünk, ezért is szerveztük ebben a témában a mai konferenciát“- nyilatkozta a Felvidék.mának. Örömmel nyugtázta, hogy közel hatvan vállalkozó vett részt a rendezvényen, mint ahogy azt is, hogy a régóta fennálló kapcsolatot a FIVOSZ-szal és az MNKH-val sikerült egy szakmai szempontból is eredményes konferenciával erősíteni.