Zártkörű rendezvényre hívta Seres Róbert, az Utolsó harapás című ifjúsági regény írója barátait, segítőit és mindazokat, akik előkészítették a könyvének bemutatására készült, kilenc részből álló rövidfilm-előzetesét (trailert), melyeken keresztül képpel és hanggal illusztrálva lehet az író-olvasó találkozókon a könyv egy-egy részletéről beszélgetni. Ugyanis a könyv írója, Seres Róbert nem lát.
Regényének bemutatásához olyan megoldást keresett az olvasókkal való találkozókra, hogy a tájékoztatása mellé részleteket olvastat fel. Már készült a hanganyag, amikor felmerült a gondolat, hogy a hang mellé kerülhetne kép is. Akkor már a Vasárnap leközölte a regényt folytatásos formában, és illusztrációként Dilinónak, a könyvben szereplő vizslának volt már igazi megtestesítője, a szőgyéni Csonka család Dió névre hallgató magyar vizslája. Így hát a kutyát megtestesítő fotókkal bőven el voltak látva.
Hogyan alakult mindez a továbbiakban? A szerző így vall erről: „Nem hagyott nyugton a gondolat, mi lenne, ha lenne a főszereplő fiúnak, Botinak is arca? Megoldható? Naná, hiszen annyi gyerek szaladgál az utcán! Elgondolni egyszerű, megvalósítani szinte lehetetlen volt. Kerestünk, kutattunk, de nem találtunk senkit. Közben a fényképekből videórészletek lettek, mármint ötlet szintjén. A kutyusról, mert Dió kimondottan filmsztár alkat, nem gond filmet forgatni, és már ott tartottunk, megelégszünk azzal, hogy lesznek képek, rövid videók, a képernyő-felolvasó kölcsönzi majd a hangját a szöveg hibátlan interpretálásához, és ezzel le is tudtuk a dolgot. Jó félmegoldások! Bosszantó, ilyenkor szoktam kidobni a terveimet papírostul, fájlostul a kukába! Ráadásul, amikor a kiválasztott szövegeket felolvastattam a programmal, előkerültek azok a hibák, amelyekhez én ugyan hozzászoktam, de egy olyan ember, aki nem használ felolvasót, nem tud vele mit kezdeni. Egyszerűen rossz a hangsúlyozás, darál, monoton. Ha gyors, akkor a hallgató kapkodja a fejét, ha lassú, akkor unalmas és ettől érthetetlen, tehát a gépi hangok kilőve. Ekkor eszembe jutott Pálinkás Bea, aki nagyon jó versmondó, színházban is játszott, hogy talán lenne kedve olvasgatni kicsit, miközben mikrofonba is mondja. Ráállt. A végeredményt majd meghallják! Szerintem nagyon jó lett, még akkor is, ha nem stúdióban játszottuk fel a hangját” – meséli Seres Róbert.
Az idő közben haladt, az iskolaévnek lassan vége lett, ami arra sarkallta, hogy forduljon az iskolához, hátha van olyan színjátszó, aki filmezne.
„Tudom, kezdhettük volna ezzel is. Utólag én is könnyen okoskodom, de akkor nem hittem, hogy elég lesz egy telefonhívás, és azonnal küldik nekünk a született színészpalántát. Pedig ez történt! A Csongrády Lajos Alapiskola igazgatónője, Szarka Andrea Skrován Gabriella tanító nénivel két nap alatt megoldották a problémánkat. Így találkozhattunk Sámson Tibivel, akinek a szülei is készségesen mellénk álltak” – folytatja a történetet.
Tibi szerencsére már az első forgatáson magától tette, amit annak idején a könyvben Boti. „Nem olyan könnyű természetesen viselkedni, menni, inni, nézni a kamera előtt, miközben azt játsszuk, hogy lassan végünk van a távolságtól és a félelemtől. Gyorsan reagált az instrukcióinkra, pedig néha hárman is irányítottuk. Az operatőr, Bokor Klára (az utazó újságíró) alig bírta követni a kamerával. Büszke vagyok rá, hogy a kilenc trailer minden helyszíne, szereplője és munkatársa szőgyéni. Júliusban, egy meleg nap késő délutánján eljutottunk tehát ide, elindult végre Boti, nemcsak a könyvben, hanem az életben is. Nekivágott az erdőnek, zümmögő legyektől, alattomos kullancsoktól, és kíváncsi kamerától kísérve…” – fejezi be a történetet a szerző.
Aki a lelkével és szívével lát
Seres Róbert 1974-ben született Szőgyénben. Horroríróként kezdte, két könyve jelent meg ebben a témában, melyekről Nemere István pozitív kritikát mondott (Parazita 1998, Keresztforgás 1999). Írt rövid, humoros történeteket és novellákat, melyeket az internetes oldalán lehetett elérni. Gyermekkorától látásproblémákkal küzdött, ennek ellenére sokat olvasott. Kedvelte azokat a könyveket, melyekben kutyák is szerepeltek, Jack London könyveit, vagy Fekete István regényeit, köztük a Bogáncsot. Sok viszontagság után 40 éves korára teljesen elveszítette a szeme világát. Cserébe kapott egy teljesen más világot, rendkívüli érzéket olyan dolgok és történések iránt, melyek mellett a ma embere elsiklik, figyelmen kívül hagyja, vagy észre sem veszi.
Elmondható, hogy Seres Róbert a lelkével és szívével lát, miként Exupéry rókája A kis hercegben. Bár a könyv története gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz, megjelenítve számos érzelmet: elhagyatottságot, félelmet, magányt, szeretetet, barátságot, hűséget és kitartást.
Felvidék-szerte megtalálható a könyvesboltok polcain a regény, mely idén látott napvilágot a Petit Press gondozásában, és kezdetét veszi a könyvbemutató sorozat is, az olvasókkal való találkozás, amely rendhagyó lesz, és másként zajlik, mint az megszokott, hiszen szükségeltetik hozzá elsötétítés és vetítővászon. Elsőként a Csongrády Lajos Alapiskola ad otthont a találkozónak, de már kapott meghívást a környező falvak iskoláitól, könyvtáraitól is.
Az olvasók mindent megtudhatnak Botiról, a kisfiúról, aki elindul édesanyja után hűséges kísérőjével, a barna vizslával, de ugyanakkor az íróról is, miként ír és boldogul a technika vívmányait kihasználva, és azokról a barátokról, akik segítettek elkészíteni a rövid filmjeleneteket, köztük Csemez Mária nyugalmazott tanítónőről, Robi pártfogójáról, segítőjéről.
A bemutatóesten a meghívottak között jelen volt Vígh Gábor polgármester, Szarka Andrea, a Csongrády Lajos Alapiskola igazgatónője, akitől dicséretet kapott Tibor, a történet főszereplője. Jelen voltak továbbá az iskola pedagógusai, Tibor családja, a Csonka család, akik kölcsönadták Dió kutyát a forgatáshoz, valamint sok más segítő és közreműködő, akiknek az író köszönetet mondott az önzetlen munkáért.
Az írás varázslat – vallja Seres Róbert, akinek kitartása, küzdelme és tenni akarása sokak számára példaértékű. „Imádom a könyvek illatát. Minél régebbi, annál jobb, a papír és festék szaga mindig érezhető lesz. Tarthatják a könyvet polcon, fiókban, padláson vagy a pincében. Fogása, látványa, keveredve az egyedi illattal, máris mesét mond. A többi már maga a regény” – mondta búcsúzóul.
