(Hírfolyamunk folyamatosan frissül!) Ma reggel 07.00 órakor Szlovákia-szerte kinyitottak a választási helyiségek, hogy a nap során, egészen este 22.00 óráig leadhassuk szavazatainkat azokra a személyekre, akiket a megyei képviselő-testületben, illetve megyéink élén szeretnénk látni. Régióink jövője szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a magyar választók minél nagyobb számban éljenek e jogukkal.

Kotleba elvesztette Besztercebánya megyét

97,70 százalékos feldolgozottságnál már biztosan kijelenthető, hogy Marián Kotleba csomagolhat: a szavazatok 23,45 százalékával a második helyen végzett. Besztercebánya új megyeelnöke Ján Lunter lesz, aki a voksok 48,10 százalékát kapta.

Ján Lunter független jelölt már az első részeredmények megjelenésekor a média elé állt, nagyon magabiztosan kijelentette, hogy győzött, mert a választópolgárok elégedetlenek voltak azzal az iránnyal, amibe Kotleba vitte a megyét. Mint mondta, az első dolga az lesz, hogy „kiszellőztet” a hivatalban, és kitűzi az uniós zászlót. Lunter egy óra előtt pár perccel pedig már sajtótájékoztatót is tartott, s bejelentette győzelmét. Megköszönte a családjának, hogy támogatták ebben a megmérettetésben. Kifejtette, hogy nagyon várja a képviselőtestület összetételét. A sikerével azt üzeni egész Szlovákiának, hogy összefogással valóban lehetséges eredményt elérni.

***

Belica továbbra is verhetetlen Nyitrán

A szavazatok 98,92 %-os feldolgozottságánál Nyitra megyében az állás: Milan Belica (SMER-SNS, Most-Híd) áll az élen a szavazatok 34,22 százalékával, a 2. helyen Ján Greššo 16,99 %-kal, míg a harmadik Milan Uhrík 15,34 %-kal. Farkas Iván az ötödik lett 14,09 százalékkal, Peter Oremus mögött (14,73 %)

.

***

Nagyszombat megye 98,47 %-nál

Berényi József a voksok 17,26 százalékát tudhatja magáénak, amivel a 3. helyen áll. Jozef Viskupič 42,91 %-al megnyerte a választást, őt Tibor Mikuš követi 30,45 %-al. Rigó Konrádra a választók 5,58 százaléka szavazott.

***

Kassa megye 97,07 százalékos feldolgozottságnál

Rastislav Trnka 38,26 százalékkal áll az élen, őt Richard Raši 37,21 százalékkal követi. A harmadik helyezett – jócskán lemaradva – Karol Pataky lett, 7,82 százalékkal.

***

 

Pozsony, 97,36 %-os feldolgozottság

Juraj Droba áll az élen (20,40 %). 2. Rudolf Kusý (18,48 %) 3. Milan Ftáčnik (17,60 %)

***

Urnazárás

22 órakor 7 megyében bezártak a szavazóhelyiségek, véget értek a megyei választások. Trencsén megyében azonban meghosszabbították a voksolást, 23.15-ig.

***

Csúszik az eredményhirdetés

Az Országos Választási bizottság döntése nyomán bizonyos szavazókörökben meghosszabbították a szavazás idejét. Emiatt az előzetes eredmények közlése 23.15 óra után várható – olvasható a Statisztikai Hivatal által kiadott közleményben.

***

A kis falvakban többen voksoltak

Este fél nyolc tájban Bősön a részvételi arány elérte a 25 százalékot, Fenes Iván polgármester szerint este tízig elképzelhető, hogy ez a szám még 1-2 százalékot emelkedik. Meg nem erősített információk szerint Nagymegyeren, a közkedvelt fürdővárosban este hat óráig a jogosultak 13 százaléka járult az urnákhoz. Dunaszerdahelyen 18 választókörzetben folyik a szavazás, csak este tíz után derül ki, hogy hányan vették a fáradtságot és voksoltak. Itt is általában a kertvárosi részek lakói mutatnak nagyobb hajlandóságot a választásra. Úgy tűnik, a Dunaszerdahelyi járás kisebb falvaiban többen mentek el választani, mint a városokban, vagy a nagyobb községekben. Csiliznyáradon például a szavazásra jogosultak 40 százaléka voksolt.

***

Egy kis múltidéző – avagy amikor a magyar kártya is előkerült

Habár manapság történelmi baráti időket élünk, s ennek köszönhetően a megyei választási kampány retorikájában immáron nyomát sem találni magyarellenességnek, nem volt ez mindig így.
A legutóbbi megyei választási kampányban maga Robert Fico – jelenleg már Bugár Béla partnere és szövetségese – játszotta ki a jól ismert lapokat. A Nagyszombat megyei jelöltje mellett kampányolva egy rendezvényen így szólalt fel: „Ha nem jönnek el Önök, eljönnek ők” – jelentette ki Fico, a magyarokra célozva. Arra hívta fel a szlovákokat, hogy fogjanak össze és juttassák a megyefőnöki székbe Mikušt:
„Ha a Most-Híd és az MKP azt üzenik nekünk, ebben a választásban összefognak, hogy Nagyszombatban, egy szlovák városban magyar megyefőnököt válasszanak, akkor erre én azt felelem: fogjunk össze, mi, szlovákok a szlovák politikai pártokban, és válasszuk Tibor Mikušt Nagyszombat megye élére” – jelentette ki a kormányfő.
S lőn.

***

Ahol a vártnál többen voksolnak

Nyitra megyében jóval nagyobb részvételi arány körvonalazódik, mint 2013-ban volt. Akkor az első körben csupán a választásra jogosultak 17,90 %-a voksolt. Most úgy néz ki, hogy legalábbis egyes régióiban, a választási hajlandóság jóval magasabb, az emberek felelősségteljesebben viszonyulnak a választásokhoz, beleértve Nyitrát és körzetét is. Kevesebben választottak viszont a megyén belül például Nyitragerencséren. Vajon hányan járulnak az urnákhoz a Komáromi járásban?

Az átlagot meghaladó a részvételi arány a hírhedt kassai lakótelepen, a Luník IX két szavazókörzetében is. Ezekben összesen 4211 választójoggal bíró polgárt regisztráltak. A hnonline.sk beszámolója szerint eddig nem történt incidens, és szavazatok vásárlásával kapcsolatos visszaélésről sem érkezett bejelentés.

Részvételi arány az eddigi megyei választásokon:

***
Menyhárt József: Ne mások döntsenek rólunk!

Nyékvárkonyban, Menyhárt József lakóhelyén két szavazókör van. A Magyar Közösség Pártjának elnöke a kora délutáni órákban a község várkonyiak részére kialakított szavazóhelyiségében adta le szavazatát. Ekkor a két szavazókörben, mind a várkonyiban, mind a csallóköznyékiben a lakosság közel 10%-a élt alkotmányos jogával.
A magyar párt elnöke azonban bizakodó, hiszen meglátása szerint a szép időben sokan kinn tevékenykedtek a faluban, így a választópolgárok többsége, az eddigi gyakorlat szerint, az esti szentmise előtt és után járul majd az urnák elé. Véleménye szerint a Dunaszerdahelyi járásban kellően tudatosak a választópolgárok és érzik annak felelősségét: ez a választás öt évre szól. „Fontos, hogy válasszunk; ne mások döntsenek rólunk!”- üzente az MKP elnöke.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma
***
Szavazzunk régiónk fejlődéséért és a magyarság megmaradásáért

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke a lakhelyén, Alsószelin szavazott, feleségével együtt. Ha valaki, ő igazán tudja, miért fontos a részvétel a megyei választásokon, hiszen nem tudnak fejlődni régióink, ha nincs egy erős megyei önkormányzat. Este tízig még megvan a lehetőségünk, hogy bizalmat szavazzunk azoknak az embereknek, akik szerintünk előremozdíthatják ügyeinket.

Berényi Jószef feleségével együtt szavazott

Berényi közösségi oldalán a következő szavakkal biztat voksolásra mindenkit: „A mai szép őszi időben egy szavazással egybekötött sétával tegyünk régiónk fejlődéséért és a magyarság megmaradásáért!”

***

Zselízen estére várják a szavazókat, Bodrogközben a fiatalok külföldről is hazatértek választani

Viszonylag alacsony a szavazási kedv Zselízen, annak ellenére, hogy négy jelölt is van a Garam menti kisvárosból, sőt a polgármester is a jelöltek közt van, függetlenként. Délig nagyjából 10 százalékos volt a részvétel. Több helyi szerint a novemberi jó időt sokan kihasználják kinti kerti munkálatok elvégzésére, és szavazni majd inkább sötétedés után mennek.

Takács István, az MKP bodrogközi kampánykoordinátora portálunkat a következőkről tájékoztatta: a mindössze 220 választópolgárral rendelkező Bári községben kora délutánra a választópolgárok közel fele leadta voksát. Zemplén községben viszont nagyon alacsony a részvételi arány. Kistárkányban és Nagytárkányban 20% körüli.

Takács István Királyhelmecen adta le voksát (Fotó: facebook.com)

Kisgéres polgármestere, Furik Csaba a kora délutáni eredmények és a tapasztalatok alapján országos átlag fölötti részvételi arányt várt a 917 választópolgár esetében, vagyis 20%-nál magasabbat.  Este 18:00-kor ez már 30% fölött volt a községben.  A délelőtt folyamán  ő is családjával, feleségével és gyermekeivel ment szavazni. Így nyilatkozott:  a két nagyobb fiam segített a borítékot az urnába tenni, hiszem, így is tanulják, hogy mi a dolgunk és feladatunk.” Furik Csaba azt is elmondta, hogy nővére és unokaöccse jelenleg Magyarországon élnek, de hazajöttek leadni szavazatukat.

Furik Csaba édesapja, nővére és unokaöccse társaságában, a szavazóhelyiség előtt

A fiatalok is aktívak a Bodrogközben, megfigyelhető, hogy szép számban járulnak az urnákhoz. Sokan hazatértek a választásokra külföldről is, illetve akik távolabb folytatják tanulmányaikat. Királyhelmecen több helyre mozgóurnát is igényeltek. Bodrogszerdahelyen  közel 2000 választásra jogosult lakos van, a polgármestere 20% körüli részvételi arányt vár. A középkorosztály a legaktívabb.

***

Hajrá Felvidék, hajrá Fradi!

Varga Tibor, az Ung-vidék egyedüli MKP-s megyei képviselőjelöltje szülőfalujában, Kaposkelecsényben adta le voksát kora délután. “Szavaztam! Aki még nem volt, ma este tízig megteheti. Ne engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk!” – fogalmazott az ifjú politikus. Varga Tibor elmondása szerint a választás után sietett haza meccset
nézni, hogy a Ferencvárosnak szurkolhasson, este pedig csatlakozik az MKP bodrogközi jelöltjeihez és közösen várják az eredményeket.

***
Melyik (lehet) a legfiatalosabb vezetésű megye?

A megyei választásokon induló képviselőjelöltek átlagéletkora 46 év, de megyei bontásban jelentős eltérések mutatkoznak a jelöltek korbeli megosztását illetően. Csak néhány érdekesség.
A legtöbb 30 évnél fiatalabb jelölt Eperjes megyében indul – 63-an, de a 31-40 év közötti korosztály is a többihez képest kimagasló számban képviselteti magát, 98-an. Kassa megyében 53 huszonéves méretteti meg magát ma, a harmincasok 105-en vannak.

A legkevesebb ifjú titán Nagyszombat megyében állt rajthoz, ott mindössze 23 30 éves vagy annál fiatalabb jelölt indult, s a harmincas korosztály is csak 57 fővel képviselteti magát. Nyitra megye sem áll jobban, 28 illetve 64 fő állt ma csatasorba az említett korosztályokból.

Országosan egyébként összesen 366 61 évesnél idősebb jelölt gondolta úgy, hogy tapasztalatait a megyei önkormányzatnál kamatoztatná. Legtöbben, 68-an Pozsony megyében, ezt Eperjes (61) és Kassa (57) követi).

***

Természetes régiókra épülő megyékre volna szükség

Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának az elnöke lakóhelye, Csallóközcsütörtök egyetlen szavazóhelyiségében ebéd után, családja körében adta le szavazatát. Elmondása szerint a község lakosságának eddig mintegy 8%-a járult a szavazóhelyiségbe, de bízik benne, hogy 22 óráig, az urnák zárásáig eléri a részvétel a négy évvel ezelőtti 20% körüli arányt.

Őry Péter és családja is választott már (Fotó: Hideghéthy)

A tények ismeretében kérdésünkre a megyerendszer problémájára mutatott rá: „Véleményem szerint, mint arról már többször beszéltem, a megyei határokat a természetes régiók mentén kellett volna kialakítani. Akkor az emberek magukénak éreznék, mivel közvetlenebbül érintené az életüket. Érdekeltté lennének téve a döntésekben és így fontosnak tartanák a szavazást. Az erőteljes kampány ennek az érzésnek a kialakításához nem elegendő” – fogalmazott Őry Péter.

***

Zachariaš István már szavazott

Kassa megyében a több mint 790 ezer szavazásra jogosult lakos 57 képviselőről és egy elnökről dönt a 854 helyi választói körzetben, az adatokat pedig tizenegy járási bizottságban összesítik majd.

Kassa megye jelenlegi megyei alelnöke még reggel leadta szavazatát (Fotó:Beke Beáta, Felvidék.ma)

Kassa város főpolgármestere Richard Raši, aki maga is megyei elnökjelölt, már reggel leadta szavazatát. Szavazni felesége, Mária is elkísérte.

Kassa megye jelenlegi alelnöke, Zachariaš István szintén reggel járult az urnához Szepsiben. Reméljük, példáját sokan követik a keleti végeken. Kora estére megtudtuk, hogy a Rozsnyói járásban 15 % körül mozog a részvétel, ami megegyezik a járási székhely lakóinak a részvételével. A falvakon valamivel jobb a részvételi arány, néhol 30-50 %-os.

***

Gömör fejlődése a tét

A Rimaszombati járásban egyelőre alacsony a részvétel. A délelőtti órákban, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott információk szerint, még nem volt olyan település, ahol elérte volna a választói arány a 10%-ot.

Pedig Gömörben is nagyon nagy szükség van a megfelelő autóbusz-közlekedésre, a karbantartott úthálózatra, a középiskolákban és művészeti iskolákban a magyar osztályokra is, valamint az egészségügy fejlesztésére, a civil és egyházi szervezetek támogatására, és nem utolsósorban a szociális intézmények működtetésére, amelyekről a megyei önkormányzatban hozzák meg a döntést. Ugyanilyen jelentős az Európai Uniós beruházási pályázatok lehívása is, amelyre az elmúlt négy évben a Besztercebányai megyében nem volt lehetőség.

Auxt Ferenc minden gömörit szavazásra biztat (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)

„A jelenlegi megyeelnök elzárkózott, ismerjük a szélsőséges nézeteit, Pozsony nem nyitott számára ajtót, a minisztériumokba nem tudott bejutni. Izolálta a megyét. Ezért is kell elmenni választani, hogy egy normális hivatal jöhessen létre, amelyet egy sokkal józanabb és igazságosabb elnök vezet. Remélem, hogy elegendően el fognak menni szavazni, s az elnököt leváltjuk, és a déli régiónak erős képviselete lesz” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Auxt Ferenc, a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati járási elnöke, miután leadta a voksát.

Kérdésünkre, hogy mivel tölti a délutánt, elmondta, hogy pár órát még a munkahelyén lesz, aztán elmegy a szülőfalujába, Kálosára. „Elviszem édesanyámat is szavazni. Nosztalgiázok kicsit, és a kertben elvégzem az őszi munkákat” – mondta Auxt Ferenc.

Késő délutánra Nemesradnót községben sikerült a mozgósítás. A falu polgármestere rajta van a választási listán, s a választási részvétel meghaladta az 50%-ot. A többi településről is beszámoltak emelkedésről, ahol délelőtt még átlagosan 10% alatt volt a választási részvétel, kora estére viszont már 15-20%-ra emelkedett.

Almágy községben elérte a 30%-ot, amint Rimaszombat bizonyos körzeteiben is. A járás északi részén azonban maradt az érdektelenség. Passzivitásról számoltak be a szomszédos körzetből, Tornaljáról is, ahol vannak körzetek, melyek csak 8%-os részvételt mutatnak.

***

10 millió euróba kerül, de jobban megéri, mint négy éve

Ez az idei megyei választások anyagi mérlege. A választások megszervezése több mint 10 millió eurójába kerül az adófizetőknek (azoknak is, akik nem élnek szavazati jogukkal…). Azonban idén nem négy, hanem 5 évre választunk megyei képviselőket és elnököket, hogy 2022-ben már a helyi önkormányzati képviselőkkel együtt választhassuk meg megyei képviselőinket.

***

Olyan képviselőket kell választani, akik átérzik a régió problémáit

Németh Gabriella Pozsony megye és a Magyar Közösség Pártjának szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke délelőtt tíz órakor, férjével és unokáival érkezett meg a szavazóhelyiségbe. Az alelnök a szenci magyar gimnázium épületében adta le a voksát, ahol viszonylag alacsony a részvételi arány, alig nyolcvan polgár élt a szavazati jogával negyed tizenegyig.

Németh Gabriella a voksolás után kérdésünkre elmondta: „a választók még mindig nem tudatosítják, hogy a megyének több olyan hatásköre van, amely napi szinten érinti a lakosságot. Csak néhányat említenék meg: szociális ügyek, iskolaügy, kultúra, régiófejlesztés, másod- és harmadosztályú utak, ezek a szakterületek hatnak a lakosság életére, ezért is fontos, hogy a megyei önkormányzatba olyan embereket válasszanak, akik ismerik, értik és érzik a régió szükségleteit.”

Németh Gabriella és Bárdos Gyula Szencen szavazott (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke ugyancsak Szencen adta le szavazatát. A Kysucká utcai szavazóhelyiségben nagyobb volt a részvételi arány, itt már százhúsz szavazó élt állampolgársági jogával. Bárdos Gyula valamivel fél tizenegy után, feleségével érkezett meg a szavazóhelyiséghez. Kérdésünkre, mivel töltik a mai napot, Bárdos Ágnes elmondta, szavazás után a helyi piacra mennek bevásárolni.

Bárdos Gyula kiemelte: „A mostani választás öt évre szól, ezért jó lenne, ha minél több magyar ember élne választójogával. A Csemadok szempontjából sem mindegy, hogy milyen politikusok képviselik majd a járásainkat a megyei önkormányzatokban, hiszen a magyar kultúrára és a magyar oktatásra is oda kell figyelni, a megmaradásunk alapja az anyanyelvünk és a kultúránk.”

***

Farkas Iván: Én már választottam. És Ön? És Te?

Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltje Muzslán adta le szavazatát a délelőtti órákban. A voksolást követően a részvételre és szavazásra biztatta a polgárokat: „Erős régiónk, erős képviseletünk érdekében kérem, Ön is válasszon / kérlek Te is válassz!
Régióink, szülőföldünk fejlődése, felzárkóztatása érdekében kérem a polgártársaimat, szánják rá azt a 20 percet, jöjjenek választani”. Végül jelölt-társai nevében is megköszönte a biztatást, a támogatást és a szavazatokat.

Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltje
***
Részvételi arány – négy évvel ezelőtt

A megyei választások finoman szólva sem arról híresek, hogy sorok kígyóznának a szavazóhelyiségek előtt. Emlékeztetőül a négy évvel ezelőtti részvételi arányok, megyei bontásban. Idén vajon sikerül túllépni ezen a közönyön…?

Pozsony megye: 21,65%, Nagyszombat megye 17,46%, Trencsén megye (a legalacsonyabb mind közül) 17,37%, Nyitra megye 17,90%, Zsolna megye 21,57%, Besztercebánya megye a legmagasabb részvételi arány) 24,59%, Eperjes megye 22,13%, Kassa megye pedig 17,77 százalék.

***

Bősön már javában szavaznak az emberek

Reggel negyed nyolckor adta le voksát a Duna mellett fekvő Bősön, a Dunaszerdahelyi járás legifjabb és legkisebb városában Fenes Iván polgármester. Portálunknak örömmel számolt be arról, hogy a választókörzetben előtte már vagy tucatnyian szavaztak. Elmondása szerint a bősiek a szavazást többnyire összekötik, letudják a reggeli bevásárlással. Hasonló módon működik ez a legtöbb faluban, sokan a reggeli, délelőtti órákban voksolnak.

A bősi polgármester már szavazott (Fotó: Laky Erzsébet)
***
A legfontosabb tudnivalók a megyei választásokról

A mostani választások már csak egyfordulósak, és a megválasztottak kivételesen 5 évre kapnak mandátumot. A választásra jogosultak az ország 2927 községében, 96 választási körzetben és 5968 választási körletben járulhatnak az urnákhoz. Szlovákia 4,4 millió választásra jogosult polgára nyolc megye elnökét és képviselőit választja meg a mai napon, közülük 95 ezren először voksolnak. A megyeelnöki posztért 78-an szállnak ringbe, 2900-an pedig a képviselőjelöltek listáján mérettetik meg magukat.

Fontos, hogy a személyazonossági igazolványát mindenki vigye magával a választóhelyiségbe! Itt minden választó két szavazólapot kap, egyiken a megyei elnöki posztért indulók névsora, a másikon pedig a megyei képviselőjelöltek listája található. A választási fülkébe vonulva karikázással választjuk ki a listáról azokat a képviselőket, akiknek bizalmat szavazunk. Maximálisan annyit, amennyi a szavazólapon fel van tüntetve. A megyei elnökjelöltek közül csupán egyetlen jelölt sorszámát karikázhatjuk. Mindkét szavazólapot a kapott borítékba kell beletenni és az urnába dobni.

Maga a választás csupán néhány percet vesz igénybe, de hozzájárulhatunk vele ahhoz, hogy az elkövetkező években a szociális szféra, a közlekedés, az oktatásügy, a kultúra fejlődjön régióinkban. Minden járásban, minden megyében vannak középiskolák, kultúrházak és múzeumok, idősotthonok vagy éppen sérült embereket gondozó intézmények. Ezek működtetése, fejlesztése a megye hatáskörébe tartozik. Akárcsak a másod- és harmadosztályú utak karbantartása és felújítása. Ezért is volna fontos, hogy minél többen járuljunk az urnákhoz.

A választások részeredményei röviddel az urnazárást követően folyamatosan nyomon követhetők néhány weboldalon, a hivatalos végeredmény november 5-én várható. A választások további tudnivalóiról bővebben ITT olvashatnak.