Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor

Pénteken tartották a Prima Primissima díjátadó gáláját, amelyen magyar sajtó kategóriában a Felvidéken is igen népszerű – s tájainkra rendszeresen ellátogató – Hazajáró című műsor is érdekelt volt. A felvidéki születésű Jakab Sándort is a tagjai közt tudó stáb kategóriájának 2017-es Primája lett. A Hazajáró pedig elnyerte a Prima Primissima közönségdíját.

A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. 2013-ban a díj gondozását és finanszírozását az OTP Bank vállalta át. A díjakat tíz kategóriában osztják ki évente – az idei már a 15. alkalom volt. Egy szakmai testület a nagyszámú jelöltek – idén 750-en voltak! – közül kiválaszt maximum tízet, akik közül a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma választja ki a Primákat, majd a kuratórium és a VOSZ közösen a Primissimákat. A primissimák és a közönségdíjas 15-15 millió forintos pénzdíja mellett a primák 5-5 millió forintban részesülnek. A díjátadón részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége; Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége és Pintér Sándor belügyminiszter.

A magyar sajtó kategória Primissimája 2017-ben Baló György szerkesztő, műsorvezető lett, a Prima-díjasok pedig a Hazajáró, illetve Kopeczky Lajos újságíró, riporter.

Elindulni és hazatérni

A Hazajáró c. honismereti-turisztikai műsor első epizódját – melynek célpontja a  Magas-Tátra, „a magyar turistaság bölcsője” volt – 2011. októberében láthatták a nézők a Duna Televízióban. A siker azóta töretlen. Már a következő évben Magyar Örökség Díjjal ismerték el a stáb – a Dextramedia Kft. – munkáját. A Dextramedia a 26 perces műsort az MTVA megrendelésére készíti; 2016 óta kéthetente kerül adásba az M5 csatornán.

A magazinműsor mottója: “Elindulni és hazatérni”. A stáb hétről hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át patinás városokig – megannyi magyar emlék kíséri a “Hazajáró” soha véget nem érő útját.

A Hazajáró stábjának felvidéki tagja is van, az ipolysági születésű Jakab Sándor személyében, aki egy korábbi pozsonyi közönségtalálkozón így fogalmazta meg a Hazajárók „küldetését”: „Sokan rájönnek a magyarok közül, hogy milyen fantasztikus hely a Kárpát-medence. Sok ismerősöm van, aki elmegy túrázni az Alpokba, vagy a Pireneusokba, azzal pedig nincs tisztában, hogy milyen csodálatos hegyek vannak itt is. Nemcsak az a célunk, hogy az anyaországi magyar ember megismerje Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját, hanem az is, hogy a határon túlra szakadt magyarok is látogassák meg egymást. Hiszem, hogy a Hazajáró azt a célt is szolgálja, hogy elinduljunk egymás megismerése felé.”

A 2017-es év Prima Primissimái:

Magyar irodalom: Kányádi Sándor költő, író, műfordító
Színház- és filmművészet: Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró
Képzőművészet: Birkás Ákos festőművész
Tudomány: Dr. Vicsek Tamás fizikus, akadémikus, MTA rendes tagja
Oktatás és köznevelés: Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató
Építészet és építőművészet: Dr. Farkas Gábor DLA építész
Magyar sajtó: Baló György szerkesztő, műsorvezető
Magyar sport: Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző
Népművészet és közművelődés: Dr. Bálint György kertészmérnök
Zeneművészet: Eötvös Péter zeneszerző, karmester
Közönségdíj: Hazajáró, honismereti magazinműsor

(Fevidék.ma/MTI)