(Fotó: TASR)

A fogorvosi vizsgálat előtt általában nem csak a fúró hangjától rettegnek az emberek, sokan attól is tartanak, mennyibe kerül majd a kezelés. Ugyanakkor egyes beavatkozások lehetnének akár ingyenesek is, de ez a pácienseket nem nagyon érdekli.

Az emberek sokszor panaszkodnak amiatt, hogy fizetik az egészségügyi járulékokat, s amikor kezelésére szorulnak, mégis mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Miért van ez így?

A fogorvosok eleve más helyzetben vannak, mint a többi orvos, magyarázza Igor Moravčík, a Szlovákiai Fogorvosok Kamarájának elnöke. Egyrészt olyan beavatkozásokat végeznek, melyek a fogak megmentését szolgálják, gyógyítanak és segítik a betegeket. Azonban ez nem minden. „Tudatosítani kell, hogy a kezelés alapvető részét az esztétikum képezi, s ezt meg kell fizetni” – mondta.

A betegnek azonban módjukban áll olyan lehetőséget választani, amely kevésbé költséges, vagy akár ingyenes.

Az ingyenes fogtömés

Amennyiben a beteg az egyszerűbb tömés mellett dönt, az egészségbiztosító a teljes összeget téríti. Ebben az esetben kézileg kevert amalgám fogtömésről van szó. „Azonban ez sötét színű, és a betegek ezért gyakran elutasítják” – állapította meg Moravčík.

Az egészségbiztosítók ehhez azt is hozzáfűzik, hogy az elöl elhelyezkedő fogak esetében a fehér töméseket is térítik.

Amennyiben a beteg esztétikusabb fogtömés mellett dönt, kénytelen hozzáfizetni, mert ilyen esetekben a biztosító csak a költségek egy részét fedezi. Ebbe a kategóriába tartoznak a magasabb ezüsttartalommal rendelkező amalgámtömések, az úgynevezett fehér tömések. Amennyiben a fogorvosi rendelőben található árjegyzékre pillantunk, több tíz eurós összegeket láthatunk. Függetlenül attól, hogy a fogtöméshez milyen anyagot választunk, a fogorvosok a biztosítótól ugyanazt a 8 és 22 euró közötti összeget kapják, attól függően, hogy mekkora a pótlás.

„A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a rendelő kiszámolja az árat, s abból levonja a biztosító által folyósított összeget, a különbözetet pedig a betegnek kell állnia” – magyarázta Moravčík. Ugyanakkor amennyiben a beteg az előző évben nem vett részt megelőzővizsgálaton, a biztosító még a 8 és 22 euró közötti összeget sem téríti meg.

 Fogkorona, foghíd és a pénztárcánk 

Mélyen a pénztárcába kell nyúlni a fogkorona és a foghíd esetében is, tehát amennyiben fix fogpótlásról van szó. A biztosítók egy csekély összeget térítenek ugyan, de a költségek többségét a beteg maga fizeti. Válaszható lenne az olcsóbb, kivehető fogpótlás, azonban az emberek az esztétikusabb megoldást részesítik előnyben.

„Csak nagyon kevesen választják egy-két hiányzó fog miatt a kivehető fogpótlást, inkább a foghidat, vagy az implantátumot” – magyarázta Moravčík. A fogkorona és a foghíd esetében így az összeg akár több száz euróra is rúghat. Ez a használt anyagtól és a fogásznál megállapított ártól is függ. Mindenesetre a beteg számára az árjegyzékből világosnak kell lennie, hogy mennyit fog fizetni.

Az orvosnak előre tájékoztatnia kell a beteget a díjakról

„A beavatkozások árjegyzékét jól látható helyen kell elhelyezni, ugyanakkor a kezelőorvosnak előre informálnia kell a beteget a pótdíj, vagy teljes költség fizetéséről” – magyarázta Viktória Vasilenková, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője.

Miért nem tesz az állam semmit, hogy a biztosítók többet fizessenek? Ezt a kamara elnöke a korlátolt bevonható forrásokkal és az egészségügy prioritásaival magyarázza. A rendszer azokat a beavatkozásokat fedezi teljes mértékben, melyeket a beteg egyébként nem tudna téríteni. Ilyenek a nehéz műtétek, vagy a daganatos betegségek kezelése.

A végösszeg nagyságát a költségek alakítják

Azonos fogorvosi beavatkozásért két beteg két különböző orvosnál eltérő összeget is fizethet. A díj nem csak a felhasznált anyagtól,  a rendelő költségeitől is függ, azaz a rezsiköltségektől, a műszaki felszereltségtől és az innovációs megoldásoktól, mert ez mind beépül az árba.

Amennyiben a fogorvosnak nincs érvényes szerződése, akkor a nála kezelt beteg minden beavatkozásért a teljes összeget fogja fizetni. A múlt évben megelőzővizsgálaton csak az emberek fele vett részt, Moravčík nem tartja kizártnak, hogy ez azért is alakult így, mert az emberek félnek, hogy fizetniük kell majd a fogorvosnál, azonban ezt nem fogadja el indoknak. Nézete szerint jelenleg a fogorvosok nem győzik ellátni a betegeket. „A kollégáknál hosszú a várakozási idő, ugyanis egy fogorvosra nálunk 2700 páciens jut, miközben a fejlettebb országokban körülbelül ezerrel kevesebb” – tette hozzá.

Fogtömések esetében az egyes biztosítók a következő összegeket térítik: VšZP 7,40 – 19,90 eurót, Dôvera 8,20 – 22,14 eurót, Union 8 – 21,60 eurót.

Néhány tétel, amit teljes mértékben fedez a biztosító: megelőzővizsgálat, foghúzás, injekciós érzéstelenítés, a fogkő és a foglepedék eltávolítása, röntgenfelvételek készítése, a szuvas fogak kezelése, amalgámból készült fogtömés, az elülső fogak esetében fehér fogtömés, standard anyagból készült kivehető fogpótlás és sürgősségi ellátás.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)