Adventi koszorú készítése (Fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség)

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora a közösség adventi felkészüléséről, további programjaikról, az advent jelentőségéről osztotta meg gondolatait.

„Adventtel új egyházi évet kezdünk. E liturgikus időszak Jézus Krisztus születésének méltóbb megünneplésére és mélyebb átélésére kíván felkészíteni minket: szívünket, családjainkat, templomi közösségeinket, baráti körünket, környezetünket. Meghívás ez egy lelki utazásra, hogy új lelkesedéssel előkészülve, boldog szívvel tudjuk átélni karácsony örömét, Isten szeretetének ünneplését” – emelte ki Molnár Tamás atya.

Gazdag programok várták a közösséget advent kezdetétől

Molnár Tamás atya beszámolója szerint a közösség hagyományszerűen elsőként az adventi koszorúk készítésével kezdte az előkészületet. A gyerekek, fiatalok, családok közösen készítették el négygyertyás koszorúikat, amelyek a vasárnapi misén megáldásra kerültek. A koszorúkon lévő gyertyák meggyújtásához lelki vezetést is kínálnak a családok számára.

A kisgyermekes családok december 2-án a Budapesti Bábszínházban „A csillagszemű juhász” című darabot tekintették meg, majd felkeresték a Szent István-bazilikát és az adventi vásárt.

Budapesti kiránduláson (Fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség)

Gazdag kulturális és művészeti programokkal várták már eddig is az érdeklődőket. Advent első vasárnapján ugyanis a ferences templomban a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet. Majd még ezen a napon délután a pozsonypüspöki Szent Miklós-plébániatemplomban a galántai Kodály Zoltán Daloskör adventi hangversenyére került sor. December 4-én, hétfőn Eugenio Becchetti, az assisi bazilika főorgonistája adott koncertet „Boldog titok” címmel. A következő hétfőn, december 11-én a szombathelyi vendégek mutatták be az „Énekek Szent Márton püspök tiszteletére” című gyűjteményt a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. A nagy sikert aratott nem mindennapi énekes könyvbemutató után, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita és a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora, Székely János püspök atya, valamint a környék lelkiatyái közösen celebráltak szentmisét.

Advent idején a jótékonysági felajánlások is előtérbe kerülnek. A pozsonyi magyar közösség is kiemelten vesz részt évről évre a tartósélelmiszer-gyűjtésben, amelyet Teréz anya Pozsonyligetfalun működő nővérei számára ajánlanak fel. Az elmúlt héten a Korona társalgóban gyűjtötték össze az adományokat. Molnár Tamás elmondta, hogy számukra ez azért nagyon fontos, mert a nővérek áldozatos munkával sok magyar hajléktalanról is gondoskodnak.

A Felvidék.ma kérdésére az atya elmondta: „Aki lemaradt az adakozásról és szeretne hozzájárulni a nővérek munkájához, egész évben megteheti, ha felkeresi őket Pozsonyligetfaluban, a Rovnianska utca 10. szám alatt.”

Ugyanakkor a közösség minden korosztálya számára kínáltak lehetőségeket a találkozásra, töltekezésre, megújulásra. Ezek közé tartozott egy Taizé-i énekekkel kísért imaest magyarországi vendégek vezetésével, Bellovics Gábor jezsuita atya újmiséje december 6-án, valamint megemlékezés Szent Miklós püspökről a diákmise keretében december 10-én.

Az adventi időszak előttünk álló rendezvényei

Molnár Tamás felhívta a figyelmet, hogy a hátralévő időszakban is várnak minden érdeklődőt, hogy a lelki felkészülést segítsék mindenkinek saját életterében, családja, iskola- vagy munkatársai, egyházközsége, plébániai családja körében. Ám mivel sokan vannak, akik iskolai vagy munkahelyi teendőik miatt gyakran Pozsonyban tartózkodnak, vagy csak épp Pozsonyba kirándulnak és más egyházközségek tagjai, szívesen látott vendégek ők is a pozsonyi magyar katolikus közösség adventi programjain.

Koncert a templomban (Fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség)

Az első ezen a héten, december 13-án a Jézus Szíve Társaság által vezetett szent ignáci imamód gyakorlása az egyetemista korúaknak a Korona társalgóban (a Pozsonyi Magyar Intézet földszintjén, Védcölöp út, Palisády 54.).

Nem múlhat el advent és nagyböjt lelki nap nélkül, így december 16-án lelki napot tartanak, vendégük lesz Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, aki délután 15 órakor kezdődő előadásaiban a munka és pihenés, a hétköznapok és ünnepek közti kapcsolatról, az elfáradásról, a kiégésről, s annak megoldásairól, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus néhány előkészületéről szól majd a hallgatósághoz. A rendezvénynek a Pozsonyi Magyar Intézet ad otthont. A tájékoztatás szerint a program a harmadik adventi gyertya meggyújtásával végződik.

A lelki programok sorában advent minden hétfőjén reggel 6 órakor várják a magyar híveket a gyertyafényes rorátémisékre a ferences templomban. Majd a hétfő esti koncertekre hívják az érdeklődőket, amelynek következő alkalma december 18-án, 17 óra 30 perctől a ferences templomban lesz. A karácsonyváró estén Herczku Ágnes és Nikola Parov mutatkozik be. Fontos tudnivaló, hogy az összes koncert díjmentesen látogatható.

A karácsony előtti gyóntatásra december 20-án, 21-én és 22-én délután 16 és 18 óra között kerül sor a ferences templom gyóntatófolyosóján, és az idei év jubilánsait és jubiláló házaspárjait is köszönteni fogják.

Új arculat

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora felhívta a figyelmet arra is, hogy a közösség a mostani adventi időszaktól egy logót használ, amelyet Durdík Ágnes tervezett és készített el.

A pozsonyi magyar katolikus közösség új logója

Molnár Tamás atya nevében a pozsonyi magyar katolikus közösség szeretettel várja az érdeklődőket a szentmisékre, a hangversenyekre, a lelki nap értékes előadásaira, mind pedig a további programokra.