Zsolt atya és vendégei (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Idén is folytatódik a  Regnum Marianum Akadémia havonta megrendezésre kerülő előadássorozata, mely az elmúlt év szeptemberében vette kezdetét. A minden évben más-más helyszínen megtartott rendezvénynek ezúton Szőgyén adott otthont, és júniusig bezáróan havonta szólítja meg az érdeklődőket különféle témakörökben. Szervezője dr. Farkas Zsolt szőgyéni plébános, a párkányi esperesi körzet iskolaesperese, a Jó Pásztor alapítvány elnöke, a Pázmaneum Polgári Társulás elnökségi tagja.

Az új év első havában „Az alkohol fogságában” címen került megrendezésre az akadémiai előadás a régi községháza előadótermében. Három tanúságtevő érkezett az előadásra, akik bemutatták az Anonim Alkoholisták Amerikai Egyesült Államokban alapított, világszerte elterjedt szervezetének működését, megosztották életük történetét, az alkohollal való küzdelmeiket és az AA közösségéhez való tartozásuk eredményeit. Maroš tizenhárom, Gyuri hét, Pityu két éve szabadult az alkohol fogságából. Zsolt atya is kapcsolatban áll a csoportokkal, és sok esetben segítő kezet nyújt a rászorulóknak.

Helyi tanúságtevők is megszólaltak és a konzultációban, a felmerülő kérdésekre közösen próbáltak megoldást találni, megválaszolni a bonyolult téma és a különböző élethelyzetek kapcsán felmerült kérdéseket.

Az akadémia januári előadásán (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az alkoholizmus betegségéből legtöbb esetben csak akkor van szabadulás, ha az érintett önszántából határozza el, hogy változtat az életén,  s erre általában valamilyen megrendítő esemény, katarzis ösztönzi. A tanúságtevők a beszélgetés alatt nagyon jól érzékeltették saját tapasztalataikon, küzdelmeiken keresztül, milyen nehéz és küzdelmes utakat jártak meg, míg elmondhatták azt, hogy pótcselekmény nélkül is boldogok tudnak lenni.

Nyitra megyében a hét minden napján vannak csoportos együttlétek. Helyszíneik: Nyitra, Vágsellye, Verebély, Léva, Aranyosmarót, Komárom, Surány, Komját, Lekér, Érsekújvár. Gyakran találkoznak a határon túli AA tagjaival, miként hetente a tatai csoportokkal. Hétvégi összejöveteleket és együttléteket is szerveznek. Bemutatták irodalmukat, kiadványaikat. A könyvek példányai megtalálhatóak a szőgyéni plébánia könyvtárában is, így elérhetőek bárki számára, aki felkeresi Farkas Zsolt plébánost.