Óév vége felé valahogy növekszik bennünk a nyomás, hogy számot vessünk azzal, ami volt és megfogadjuk, hogy január elseje után sok minden máshogy lesz. Sokunkban ilyenkor megszólal a lelkiismeret, szakemberek állítják, hogy az év végi ünnepek a legkritikusabb időszakok közé tartoznak az ember életében.
Készül tehát a leltár, a mérleg, a veszteségek és nyereségek képzeletbeli serpenyőbe való helyezése. Mert az élet is csak egy adok-kapok láncolat, mondhatnánk úgyis, vannak időszakok, amikor süt ránk a nap, máskor pedig sötét fellegek gyülekeznek a fejünk felett. Mint ahogy a sírás és nevetés szintén felváltva teszi hol nehezebbé, hol könnyebbé mindennapjainkat.
Az év végi templomi hálaadás is egy remek alkalom arra, hogy magunkba nézzünk. A templom talán a legjobb hely, ahol igazán őszinték lehetünk saját magunkkal szemben. Az Isten nem gyarlóságainkat, bűneinket kéri tőlünk számon, hanem azt várja, hogy azokból tanulva egy teljesebb és tisztább élet felé törekedjünk. Vajon valóban törekszünk? Megfogadni könnyű valamit, de betartani, az már igazán művészet és komoly elkötelezettség kell hozzá.
Az újévi fogadalmakkal leginkább az a baj, hogy túl általánosak. Az olyan fogadalom, hogy az idén lefogyok, egészségesebben élek, jobb leszek, üres ígéretekké foszlanak sokszor már január végére. Sokkal konkrétabban kell megfogalmaznunk azt, mit szeretnék, és óvakodjunk attól, hogy túlvállaljuk magukat, teljesíthetetlen ígéreteket tegyünk. Ha azt fogadjuk meg, hogy januártól decemberig leadunk 10 kilót, vagy azt, hogy heti három alkalommal edzőterembe megyünk, esetleg hetente bevásárolunk a szomszéd néninek, lássuk be, sokkal konkrétabb és betarthatóbb ígéreteket teszünk, mint a fentebb felsorolt általános fogadkozások.
Szóval, kis lépésekben sokkal könnyebben haladhatunk előre, lehet sikerélményünk. Akár az, hogy egy konfekciós mérettel csökken a ruhaméretünk, vagy feszesebb izmaink és sokkal több energiánk lesz, esetleg a szomszéd néni örömteli mosolya, valahányszor meglát bennünket. Mindezek pedig valódi etalonként hatnak ránk, hogy amit elkezdtünk, azt folytassuk és abban kitartsunk.
Az, hogy milyen lesz a 2018-as évünk, nagyrészt rajtunk múlik, de persze a „forgatókönyvünket” hamar átírhatja a legnagyobb rendező, maga az élet. Útravalóul és biztatásul álljanak itt Fekete István szavai: „Az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk…, hogy mit csináltunk velük.”
