A Besztercebányai Megyei Önkormányzat ülése január 26-án (Fotó: Cziprusz Zoltán/Felvidék.ma)

Egy napra esett a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati Helyi Szervezetének tisztújító gyűlése és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat első rendes testületi ülése, melyen a terv szerint alelnököket is választottak volna.

Csirmaz Miklós városi főellenőr, Halász Attila elnök lett

A rimaszombati városi képviselő-testület még a decemberi ülésén választotta meg a város új főellenőrét, aki 2018 február elsejével veszi át a posztot Šťavina Lászlótól. Öten jelentkeztek, s titkos szavazással a város új főellenőre Csirmaz Miklós lett. Eddig a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati Helyi Szervezetének elnöki pozícióját töltötte be, de új funkciójából kifolyólag lemondott.

Csirmaz 1971-ben született, Nyitrán, a Mezőgazdasági Főiskolán végzett, az Allianz – Szlovák Biztosító vezető alkalmazottja. Már hat éve is megpályázta a főellenőri posztot, de akkor nem járt sikerrel. Ezúttal viszont az első körben megkapta a minimálisan szükséges tíz szavazatot. A városi képviselő-testületben a helyét valószínűleg Róbert Kuvik (SMER-SD) veszi át. A helyi szervezet élén pedig Halász Attila, a Via Nova Baráti Körök eddigi elnöke váltja.

A megyében az MKP-nak önálló képviselői klubja van

A Besztercebányai Megyei Önkormányzat a rimaszombati alakuló ülést és a két rendkívüli összejövetelt követően január 26-án megtartotta rendes képviselő-testületi ülését. Helyszínül a besztercebányai táncszínház épületét választották, s a tanácskozás is színpadiasra sikeredett, rögtönöztek is bőven.

A Besztercebányai Megyei Önkormányzatban továbbra is egymásnak feszülnek a képviselők. A 49 főből az új választásokon 22 személlyel a független képviselők szereztek többséget. A SMER képviselőinek a száma a korábbihoz képest 15-re csökkent. Az MKP megtartotta az öt képviselői széket, az Oľano-Nova-KDH-OKS 4 mandátumot szerzett. Marian Kotleba, az SNS, s a Most-Híd egy-egy képviselővel van jelen.

A Magyar Közösség Pártja öttagú önálló képviselői klubot alakított, vezetőjük a rimaszombati Juhász Péter. Emellett húsz főből álló függetlenek alkotta klub alakult Mikuláš Pál vezetésével, ide csatlakozott az Oľano-Nova-KDH-OKS négy képviselője, valamint Agócs Attila, Fülek polgármestere a Most-Híd színeiben. Tizenhét fős a SMER frakció az SNS egy képviselőjével. A három klub Ján Lunter független megyei elnököt támogatja, a közös fellépésről megállapodást is aláírtak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az MKP és a SMER között pártszintű együttműködés jött volna létre. Az ellenzék soraiba hét besorolatlan független képviselő lépett, köztük Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere, valamint Marian Kotleba (Kotleba – Ľudová strana Naše slovensko).

Jozef Šimko és Marian Kotleba (Fotó: ESO videó)
Kotleba nem számolhatott be a útjavításokról

A január 26-i rendes ülés hat és fél óráig tartott, és több szociális, kórházi, oktatási intézményre, úthálózatra vonatkozó kérdést tárgyalt, amelyeket még nem volt módjuk a bizottságoknak megtárgyalni. Ezt a Losonci járás nem besorolt képviselője, a független Pavel Greska szóvá is tette. Ugyancsak az ő és a rimaszombati polgármester, Jozef Šimko javaslatára lekerült a napirendről, hogy a megyeelnök kompetens legyen a költségek átcsoportosítására.

Ján Šufliarský, a Gyetvai járás független képviselője pedig Marian Kotleba jelentését vetette le napirendről, melyben Kotleba be akart számolni az ő elnöklése alatt megvalósult és tervezett útjavításokról.

Besztercebánya megye 13 járása közül egyedül a Losonciban nem került sor megyei pénzből finanszírozott aszfaltozásra 2017-ben. Agócs Attila megyei képviselő (Most-Híd), Fülek polgármestere a megyegyűlés végén szólalt fel a Losonci járásban elmaradt aszfaltozást sürgetve. „Városunkban a rossz állapotban lévő Püspöki út is ebben a csomagban volt/van. A politikai tömörülések közötti civakodás miatt azonban nem került elfogadásra az a költségvetés módosítási csomag, amely lehetővé tette volna a közbeszerzés azonnali megkezdését, és a munka mielőbbi megkezdését. Úgy tűnik egyeseknek megint fontosabb a politikai konc, mint a haladás” – jegyezte meg a témával kapcsolatban a facebookon.

Nem szavazták meg a költségvetés módosítását, így nem szavazhattak a funkciókról

Váratlan fordulat volt, amikor a testület nem hagyta jóvá a költségvetés-módosítást, Jozef Šimko és Marian Kotleba ellene szavazott, az MKP képviselői tartózkodtak. Összesen 47 képviselőből 22 képviselő megszavazta, 22 képviselő tartózkodott, 1 képviselő nem szavazott, így éppen megbuktatták a javaslatot, melyben olyan pénzügyi csomagok is voltak, melyekről a képviselők nem rendelkeztek kellő tájékozottsággal.

Ezzel függhetett össze, hogy a megszavazott napirend szerint ugyan tárgyaltak és szavaztak volna az egyes bizottságokról és azok tagjairól, de Mikuláš Pál, a függetlenek klubjának vezetője annak előterjesztését indoklás nélkül visszavonta. Ez heves vitát váltott ki, s nem sikerült eldönteni, hogy jogszabályszerűen járt-e el. Több képviselő elhagyta a tanácstermet, határozatképtelenné vált az ülés. Több mint félórás szünet után folytatták az ülést, ugyanakkor Ján Lunter a következő napirendi ponttal ugyanígy járt el. Neki az alelnökökre kellett volna javaslatot tennie, de ezt a pontot sem tárgyaltatta meg.

Juhász Péter felszólalása (Fotó: ESO videó)

Az interpellációban Juhász Péter, az MKP önálló képviselői klubjának a vezetője ezt szóvá tette. „Úgy gondolom, a napirendi pontokról az ülés elején kell határozni. Mi az együttműködés hívei vagyunk, hiszen támogattuk Luntert, de ezt a lépést nem tartjuk korrektnek, s nem tartjuk elfogadhatónak az ilyen tárgyalási stílust” – mondta Juhász.

A Magyar Közösség Pártja a választások során is Ján Luntert támogatta. Az előzetes tárgyalásokon abban állapodtak meg, hogy a függetleneknek és a SMER-klubnak lesz egy-egy alelnöki pozíciója, az MKP pedig megyeelnöki megbízotti pozíciót kap, amelyet februártól tölthet majd be Csúsz Péter, az MKP Besztercebánya megyei elnöke, márciustól pedig rimaszombati megbízotti irodát nyithat. Ha megszavazzák, feladatul kaphatja a határon túli kapcsolatok fejlesztését, az Ipoly-hidak kérdéskörét, a déli járások ügyeinek az intézését. „Ígéret van, de mindez a jövőben dől el a következő politikai tárgyalások után” – nyilatkozta Cziprusz Zoltán megyei képviselő.

Újabb rendkívüli ülések is várhatók

Az új időtervet a 2018-as évre még a január 8-i rendkívüli ülésen fogadták el. Megállapodtak, hogy hét rendes megyei gyűlést hívnak össze. Így a legközelebbi majd márciusban lesz esedékes, de a bizottsági tagok megválasztása miatt előfordulhat, hogy újabb rendkívüli ülést hív össze az elnök.

Még január elején megegyeztek, hogy a rendes ülések közül négy lesz Besztercebányán, három pedig kihelyezett. Az öt év alatt minden járást legalább egyszer szeretnének meglátogatni. A rendkívüli ülésen Cziprusz Zoltán, a megyei önkormányzás legfiatalabb rimaszombati képviselője már a javaslóbizottságban is helyet kapott. Kérdésünkre, hogy mennyire elégett a megye működésével, elmondta: „Igyekszünk belőle kihozni a maximumot a déli, magyarok által is lakott járások érdekében. Bizakodó vagyok.”

Cziprusz Zoltán (b) a javasló bizottságban január 8-án (Fotó: CzZ facebook)

Ján Lunter egyébként nyitottabb kommunikációt ígér elődjénél, s átláthatóvá szeretné tenni hivatalát, melynek igazgatójává Matúš Hollýt nevezte ki. A 048/4325602 számon forródrótot is működtet, amelyet minden csütörtökön este öt és hat óra között lehet hívni, itt maga Lunter válaszol a felmerülő kérdésekre. Ezenkívül a honlapon egy formanyomtatvány is található, amelyen a polgárok benyújthatják javaslataikat, panaszaikat. Az egyes hivatali funkciók betöltésére versenypályázatot hirdet majd.