Kiss Mihály és családja életébe a hetvenes és a nyolcvanas évek sok izgalmat hoztak, mivel a husáki időkben folyamatosan megfigyelték, kihallgatták, próbálták megfélemlíteni. Hogy családja megélhetését biztosítsa, 1975-ben visszatért a komáromi hajógyárba, s ott mint tervező dolgozott tizenöt évig. (Közben a szocialista munkabrigádok versenyében bronz, ezüst, és arany fokozatot is elnyert kollégáival a kiváló teljesítményekért.)
Kiss Mihály kulturális tevékenységét a Csemadok búcsi és komáromi alapszervezetében folytatta, és ismét bekapcsolódott a nyári művelődési táborok, illetve a Selye János Napok szervezésébe. A nyolcvanas években részt vett a Duray Miklós által vezetett Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság munkájában, és ott volt a Csehszlovákiai Magyarok Memoranduma 1988 elnevezésű dokumentum végső megfogalmazásánál Dunaradványon, egy présházban megbújva. Aláírói az emlékeztetőt Csehszlovákia fennállásának 70. évfordulója alkalmából szerették volna nyilvánosságra hozni, de az országos rendőrterror megakadályozta szélesebb körben való megismertetését, így a 266 aláírással ellátott okiratot csak december végén adhatták postára a szervezők. Ez a memorandum a csehszlovákiai magyarság első, önálló és független társadalmi állásfoglalása volt 1945 óta.
1989 augusztusában egyre többen érezték a közelgő változások eljövetelét. Kiss Mihály Bajnok Istvánnal együtt tömegesen csempészte át a betiltott könyveket a határon; mindketten jelen voltak a páneurópai pikniken is, ahol a szögesdrót átvágása után keletnémet és erdélyi családoknak nyújtottak segítséget a meneküléshez. Novemberben egyik szervezője volt az országos sztrájknak, majd a kommunista párttal és az államhatalommal tárgyaló küldöttség tagja volt Komáromban. Követeléseik nyomán a párt lemondott vezető szerepéről; így jutott a Komáromi Magyar Területi Színház saját épülethez.
Aztán 1990-ben alapító tagja lett a Duray Miklós jegyezte Együttélés politikai mozgalomnak, melyben városi és járási elnöki tisztet kapott, és az országos tanács tagja lett az MKP megalakulásáig. A Komáromi Városi Nemzeti Bizottságban a rendszerváltás után több kommunista képviselőt leváltottak, így lett ő is tisztségviselő. Az első szabad választásokon, majd még kétszer tagja lett az önkormányzatnak. A hajógyárból ismét a kultúra világába vezetett az útja – mint a Magyar Területi Színház (MATESZ) szervezési osztályának vezetője közreműködött a MATESZ Jókai Színházzá történt átszervezésében. Közben rehabilitálta a Csemadok, így ősztől a Komáromi járás területi titkárává választhatták. Innen kényszerítette nyugdíjba hatvanéves korában a betegsége.
Kiss Mihály főszervezője volt a Járási Dal- és Táncünnepélynek, a Járási Szüreti Ünnepségnek, az éneklőcsoportok és versmondók területi versenyeinek; szervezte a Jókai Napokat, a Selye János Napokat, a Baróti Szabó Dávid Napokat, a városi és vidéki megemlékezéseket… Társrendezője volt a falunapoknak és az olyan politikai megmozdulásoknak, mint a szlovákiai magyar képviselők és polgármesterek országos nagygyűlése 1994-ben, vagy az iskoláinkat, kultúránkat és kiadóinkat ért támadások elleni tiltakozások.
Sokrétű kulturális és közéleti tevékenységéért számos járási, országos és minisztériumi elismerésben részesült, de mindig megmaradt kitárulkozó, a magyarságot hűségesen szolgáló közmunkásnak, mert jól tudta, hogy “Ha mi magunk nem teszünk a szlovákiai magyarságért, akkor lassanként elveszítjük kultúránkat és a jövőnket”.
(A befejezés következik.)
