Újra közeleg a beiratkozások időszaka, s lassan beindult a kampány is, csak attól félek, hogy még a jó szándékú észrevételek is a szemétkosárban kötnek ki, pusztán azért, mert sok embernél a kampány szó már maga kiveri a biztosítékot, amit igazában nem is csodálok.
Csupán az a baj, hogy a beiratkozások körül marad minden a régiben. Nyugdíjas létemre nincs már egyenes érdekeltségem a beíratott gyerekek létszámát tekintve, mindössze áttételes érdekeltségeim vannak. Nem szeretném, ha meglévő és leendő unokáimat valaki felkészületlensége, kampányolása miatt már csak szlovák iskolába lehetne beíratni. Szinte hallom, ahogy megvádolnak azzal, hogy ne fessem az ördögöt a falra! Csak azért imádkozom, hogy ne legyen igazam! Kedveseim, elég belegondolni polgármestereink helyzetébe s könnyű belátni, hogy nem sokáig fognak tétovázni, amikor egy-két euróért el lehet majd adni iskolaépületet, eszközöket, tetejébe még néhány akció és pár ember támogatását is meg lehet spórolni, nem fognak habozni. Főleg akkor nem, ha lesz előttük egy-két jó példa, amiről hidas, vagy hídtalan barátaink barátai gondoskodni fognak.
Más vizekre evezek. Sajnos azt kell mondanom, hogy pályám vége felé egyre inkább elhatalmasodott bennem az az érzés, hogy valahol nagyon el van rontva ez az egész iskolaügy. Teljesen lehetetlen valós ismereteket megtanítani olyan egyedeknek, akiknek a leggyakoribb szavaink értelme sem teljesen világos. Példa: Szoktam tesztelni kilencedikeseket a hatodikos fizika tananyagából. Sajnos a hatodikos fizika tananyaga telve van olyan témakörökkel és fogalmakkal, amelyeket a hétköznapi életből „már jól ismernek” a gyerekek, nem is akarnak megérteni árnyalatnyi különbségeket, ám a mai világ annyi ilyen árnyalatnyi különbség ismeretét várja el mindenkitől, hogy egyszerűen túl nagy luxus efölött kézlegyintéssel átsuhanni.
A példám a következő: Föltettem egy olyan kérdést, hogy nevezzenek meg tárgyakat, amelyek bizonyos anyagból készültek. Arra a részkérdésre, amikor a kiválasztott anyag a gumi volt, szinte sorozatban azt a választ adták, hogy kerék. Az az árnyalatnyi különbség, ami a kerék gumiból készült része és a teljes kerék között minden esetben fennáll, nos ez végképp nem zavarta őket. Nagyon nehezen lehetett megértetni, vagy elfogadtatni, hogy ha hajlandóak elfelejteni a kereket, akkor biztosan találnak olyan tárgyat is, ami szinte kizárólag csak gumiból készül. Nos beismerem, hogy a gumi valóban nem a legjobb választás volt, ugyanis a valamikor gumiból készült tárgyak jó része ma már műanyagból készül, tehát igen nehéz eldönteni mi is az, ami valódi gumi. Ám még azt is nehéz volt néhány esetben megértetni, hogy a keréknek egy része talán még ma is gumiból készül – gumiabroncs -, de mégsem ez az egyedüli fontos része a keréknek. Természetesen az ilyen felületes érdeklődőnek nagyon nehéz elmagyarázni, s még nehezebb megértetni vele, hogy a keréknek van néhány legalább olyan fontos része, mint az abroncs, elég talán csak olyan apróságról megemlékezni, mint a kerékagy, a tárcsa, vagy a csapágy. Sajnos ekkor derül csak ki, hogy a hétköznapi nyelvünk milyen felületes, így szinte teljesen alkalmatlan természettudományos leírások forrásának szolgáló fogalmakat adni, talán nem is a fogalmakkal van igazán baj, hanem azzal a pongyolasággal, felületességgel, ami a hétköznapi beszédünk egyik alapvető jellemzője. Persze, az iskolában is nagyon sokszor megelégszünk ezzel a pongyola stílussal, sajnos elfelejtkezünk arról, hogy a legnagyobb hiba, amikor a kényelem érdekében elhanyagolunk alapvető kötelességeket.
Lehetne ezt tovább ragozni, ám most visszatérnék a beiratkozás/iskolaválasztás kérdésére. Az ilyen példák alaposabb megértése után, ha még van valaki, aki elhiszi, hogy egy gyereknek a szlovák nyelv elsajátítása milyen előnyökkel jár, attól csak azt kérdezném, hogy szerinte mikor, hol, hogyan, kitől fog gyermeke megtanulni pl. magyarul? Szinte hallom a kérdést: Minek? Nos csupán annak, hogy legyen csak egyetlen nyelv, amelynek fogalmain keresztül képes lesz megismerni a világot, ami őt körülveszi.
Természetesen foglalkozni kell az idegen nyelvek tanulásának kérdésével. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy pályafutásom során rengeteg példát láttam arra, hogy átlagos képességű tanulóink képesek voltak bármilyen idegen nyelv megtanulására, ha arra valóban szükségük volt. A szlovák nyelvvel kapcsolatban pedig az a probléma, hogy ez a szlovák iskolákat preferáló kampány annyira hazug, mint maga az ország. Ugye világos a képlet: Hazudtunk magunknak egy országot, hazudjunk még egy kicsit, hátha lesz belőle nemzetállam. Egyet felejtenek csak el a nagy hazafiak, hogy hazugságból csak újabb hazugság nőhet ki, igazi érték sosem. Nos emberek, óvakodjatok a hazugságtól, szóljatok igazat, még akkor is, ha azért senki sem dicsér meg, s még attól is óvakodjatok, hogy a hazugokkal egy levegőt szívjatok, mert akkor egy idő után majd arra ébredtek, hogy magatok sem tudjátok mikor mondotok igazat, vagy mikor hazudtok ti magatok is.
Summa summárum, amikor iskolát választunk, akkor sokkal mélyebb a probléma, mint az, hogy ki alakít kormányt, vagy ki ül az egyik-másik hivatalban. A kérdés inkább így szól: melyik táborba állunk? Az igazmondók, vagy a hazugok táborába? Bizonyára mindenki jól meggondolja, ha így teszik fel neki a kérdést? Ám ilyen kérdést politikusok nehezen tehetnek fel, főleg akkor, ha Szlovákiában élnek és az első szó amit megtanultak, az magyar szó volt. Így tehát teljesen természetes, hogy a kampány hangneme ezen a területen teljesen más tényekre épül, s nem csoda, ha úgy érezzük, nem nekünk szól.
