Fotó: TASR

Rózsahegyen tartotta szombaton tisztújító közgyűlését a Kereszténydemokrata Mozgalom. A mozgalom eddigi elnöke, Alojz Hlina titkos szavazással 233 voksot szerzett, így továbbra is ő vezeti a mozgalmat.

Az elnöki posztért Richard Vašečka is ringbe szállt, ám ő mindössze 101 szavazatot kapott. Miroslav Hatala a nyitrai kerület képviselője ugyancsak indult volna az elnöki posztért, de végül visszalépett Richard Vašečka javára. Vašečka egyébként nemrég hagyta el Igor Matovič pártját, az OLaNO-t és a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöki posztjára Andrea Turčanová, eperjesi polgármester asszony jelölte. Vašečka azt hangoztatta, hogy a mozgalom embereinek javaslatára akarta megmérettetni magát, úgymond belülről jövő kezdeményezés alapján.

Alojz Hlina ugyancsak az OLaNO-t hagyta ott 2015-ben és a KDM melletti elkötelezettségét azzal indokolta, hogy teljes mértékben azonosul annak értékeivel. 2016. június 16-án választották őt a mozgalom elnökévé. A mai rózsahegyi közgyűlés előtt a küldöttek legtöbbje támogatásáról biztosította őt, így megválasztása nem volt meglepő.  „Tisztességes politikát a nép érdekében” – így nyilatkozott Ján Figeľ, a mozgalom egykori elnöke az új elnök jövőbeli munkájával kapcsolatosan.

Az 1990-ben Nyitrán megalakult mozgalom több változást és újítást is tervez a jövőben. Döntenek az alelnökök személyéről, alapszabályaikról és szóba került a mozgalom nevének kibővítése is.

Alojz Hlina úgy nyilatkozott, hogy reméli, mozgalmukból nagy, erős és modern kereszténydemokrata párt lesz. Örül, hogy a két évvel ezelőtti elképzelései megvalósulnak és a közgyűlés résztvevői is egyetértenek vele. Szerinte Szlovákiának éppen ilyen pártra van szüksége. „Mi vagyunk most itt a nagy háborgó politikai tengerben a világítótorony és a sziget. A szocialisták nem szocialisták, a nemzetiek nem nemzetiek, itt semmi nem működik. Ha mi jól működünk, mindenkit magunkhoz vonzhatunk a fizika törvényei szerint” – hangoztatta. Meggyőződése, hogy a politika vizuális, emocionális és irracionális, ezért ezek jegyében akarja vezetni tovább a mozgalmat.

(TASR/Felvidék.ma)