Martin Vvien méltatja Gorelková Máriát (Fotó: Ivkovič Péter/Felvidék.ma)

Szívvel és ecsettel címmel nyílt meg a lévai Reviczky Házban Gorelková Mária festőművész időszakos tárlata.

A Reviczky Társulás nevében a kiállítást Péter József elnökségi tag nyitotta meg, Hevesi Tibor nagyszerű zongorajátékával emelte a rendezvény fényét, a művésznő érdemeit pedig Martin Vivien, a Petőfi Sándor Program lévai ösztöndíjasa méltatta.

Gorelková Mária Zselízen született, gimnáziumi éveit követően Lednicrónán (Lednické Rovne) folytatta tanulmányait a helyi felépítményi iskolán, közgazdaságtan szakon. Gyermekkora óta foglalkoztatta a színek és a formák összhangja, de festészettel csak 49 éves korában kezdett komolyabban foglalkozni több tanfolyam elvégzése után.
Munkája során olajjal, akrillal, vízfestékkel és kombinált technikával is dolgozik.

A művésznő így szólt művészetéről a megjelent közönséghez:
„ Alkotásaimban a spontán érzéseimet szeretném kifejezni, kedvenc témáim
a természethez kapcsolódnak. Mindennek megvan a maga helye, ideje, értelme,
minden eredeti – ez a csodálatos természet. Szeretem az alkotás pillanatait, amikor megszűnik az idő, a tér és így minden másodlagos. Ezek számomra azok az értékes percek, amikor megtalálom valódi önmagam. Vallomásom szerint az élet e legnagyobb kincs , amelyet egy nagy erő – a szeretet tart össze. Szeretet a család, az emberek, az állatok, a természet és a környezet iránt. Ezért jellemző alkotásaimra a harmonikusabb, lágyabb színek és témák választása. Színesebbé, szebbé, vidámabbá tenni a világot – ez a művészet feladata és  ez által a célom. „

A kiállító, Gorelková Mária és művei Wirth Jenővel, a Reviczky Társulás elnökével (Fotó: Ivkovič Péter/Felvidék.ma)

Gorelková Mária alkotásaival bemutatkozott már a lednicrónai parkok nyílt napján (2015), több ízben a puhói színházban (2014, 2015), a pozsonyi énekakadémián (2015, 2016) és a peszektergenyei nemzetközi bor- és lekvárfesztiválon (2014, 2015, 2016, 2017).

A március 21-én megnyitott lévai kiállítás április 16-ig tekinthető meg, hétfőnként 14 és 17 óra között, valamint a Reviczky Társulás egyéb rendezvényei során.