(Fotó: Denník N)

Eredetileg Andrej Kiska államfő ma este nyolc óra előtt a szlovák köztelevízióban a kettős gyilkosság kapcsán kialakult helyzetet elemezte volna, miután azonban megtudta, hogy ugyanott Andrej Danko házelnök és Robert Fico kormányfő is beszéddel készül, lemondta a megszólalását a köztelevízióban.

Mivel a kormányzó politikai pártok a hét folyamán semmilyen tervvel nem álltak a nyilvánosság elé arra vonatkozóan, hogyan vezessék ki az országot a válságból, Andrej Kiska úgy döntött, tárgyalásokba kezd a politikai pártok vezetőivel. Az államfő, amint azt a bejelentésében elmondta, csupán két politikai megoldást lát, mégpedig vagy a kormány alapvető megújítását, amely nem osztaná meg a társadalmat, és visszaszerezné a parlament bizalmát, erről azonban csak a koalíciós pártok dönthetnek, vagy pedig az előrehozott választásokat. „Az előrehozott választás sok demokratikus országban a legtermészetesebb megoldás lenne, mely gyorsan és hatékonyan megtartható” – fogalmazott az államfő, hozzáfűzve, erről azonban a parlamentnek kell 90 szavazattal döntenie.

Kiska ma délelőtt találkozott Robert Fico kormányfővel, akivel Kuciak meggyilkolásának ügyéről beszélt, de a véleményük a gyilkosság után kialakult helyzet megoldását illetően egyelőre eltérő. „Fico kormányfővel a súlyos politikai válságból való lehetséges kiutakról beszéltem. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a véleményünk a lehetséges megoldásokat illetően egyelőre eltérő. Az utolsó, amire pillanatnyilag társadalmunknak szüksége van, az a tévében eljátszott politikai színjáték” – mondta Kiska, hozzáfűzve, ezért mondta le az esti tévébeszédét.

Robert Fico és Andrej Danko viszont megtartják tervezett beszédüket a köztévében.

Kiska vasárnap délutáni kijelentésében azt mondta, óriási a bizalmatlanság az állammal szemben az emberek körében. Véleménye szerint sokan nem bíznak a bűnüldöző szervekben. „Túlléptük a kritikus határt, a dolgok olyan messzire mentek, ahonnan már nincs visszaút” – jelentette ki az államfő.

Egyszer már bukott meg kormány az államfői beszéd után

Az újkori Szlovákia történelmében volt már rá példa, hogy az ország politikai válsága során az államfő beszéde után bukott meg a kormány. 1994-ben történt, az államfőt akkor Michal Kováčnak hívták, a kormányfőt pedig Vladimír Mečiarnak. Az 1992-es parlamenti választást követően Mečiar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alkotott koalíciót. De mindkét párt szétesett, képviselők távoztak a soraikból, és a kormány kisebbségbe került. Michal Kováč államfő eredetileg szintén a HZDS tagja volt, de nagyon rövid idő alatt meggyűlt a baja Mečiarral. Bírálta a kormányzását, és az első helyzetjelentésében az előrehozott választás lehetőségét is szóba hozta. Kováč szerint riasztó volt a vagyonellenes bűnözés megnövekedése és némely bűnözők brutalitása. „Elrettentő jelenség az egyre növekvő korrupció, mely az állami hivatalokba és a bankokba is begyűrűzött. Mindent meg kell tennünk azért, hogy Szlovákia ne váljon alvilági bandák és megvesztegethető hivatalnokok országává a legmagasabb helyektől egészen a portásokig” – mondta akkor Kováč, aki a beszédében magát Mečiart sem kímélte. Michal Kováč beszéde után nem sokkal a KDH akkori képviselője, Ladislav Pittner azt javasolta, szavazzon a testület bizalmatlanságot az akkori kormányfőnek. Végül a jelenlévő 82 képviselőből 78-an igennel szavaztak, így Mečiar kormánya megbukott.

Az előrehozott választásokon 1994-ben azonban a Mečiar vezette HZDS ismét győzött, és a Szlovák Nemzeti Párttal, valamint a Szlovákiai Munkáspárttal újra kormányt alakított.

MKP: Új választásokra van szükség

A Magyar Közösség Pártja üdvözli az államfő bejelentését, és úgy véli, a tényleges megoldást az előrehozott választások jelentik Szlovákia számára. Az elmúlt napok történései megmutatták, a kormánypártok képtelenek megfelelni az alapvető erkölcsi és politikai elvárásoknak, így alkalmatlanná váltak az ország irányítására.

Az MKP kész részt venni az Andrej Kiska által kezdeményezett tárgyalásokon, és ott nemzetiségi és állampolgári szempontok alapján érdekképviseletet vállalva hozzájárulni az ország új politikai vezetése iránti bizalom kialakításához – jelentette ki Menyhárt József a sajtközleményben.

(TASR,Denník N/Felvidék.ma)