Šemrinec ma jól olvasta a DAC játékát (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Dunaszerdahelyen, a MOL Arénában 8886 szurkoló előtt a szlovák bajnokság rájátszásának 7. fordulójában háromgólos vereséget szenvedett a DAC a Trencsén együttesétől.

Rettenetesen nagy volt a tétje a mai mérkőzésnek, hiszen a sárga–kékek 25 év után, ezzel a győzelemmel már most biztosíthatták volna részvételüket az UEFA Európa-liga selejtezőjében. Ez a lehetőség minden résztvevőt a hatása alá is vont. A játékosok, az edzők, a szurkolók különös izgalommal, feszültséggel várták a kezdő sípszót. Az éneklő hazai drukkerek remek hangulatot teremtettek a megtelt lelátókon.

A kapura törő Divkovič-ot felvágták (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A dunaszerdahelyeiek az első percekben letámadták Šemrinec kapuját, három olyan helyzet is volt, amelyből gólt szerezhettek volna.

Európáért, Európáért, harcoljatok Európáért! – szólt a biztatás és erre szükség is volt, ugyanis egy kis elbizonytalanodást lehetett látni a csapaton. A trencséniek erőszakos, támadó szellemben törtek Macej kapujára. A szerdahelyi védők több-kevesebb sikerrel útjukat állták. Közben a hazaiaknak ugyancsak voltak leginkább szögletrúgásból helyzeteik, ám a trencséni kapus eddig védte ezeket a támadásokat.

Bayo a hálóba küldte, de ezt sem adta meg a bíró (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A bizonytalankodásért meg is fizetett a DAC, a 28. percben Jakub Paur megszerezte a vezetést a vendégeknek. DAC – Trencsén 0:1. Ezután sem találta a formáját a DAC és ezt ki is használták a vendégek, Mance kapura törésével két gólra növelték előnyüket. DAC – Trencsén 0:2.

Az első félidő utolsó perceiben a Ljubičic ellen elkövetett szabálytalanságból a szabadrúgást Kalmár kapura lőtte, az alsó kapufáról vágódott ki a lövése. Nagy helyzet volt! A lefújás előtt még Davis szépíthetett volna, ám Šemrinec ma jól olvasta a DAC játékát.

A második félidő első lehetőségét szintén a kapura törő Ljubičic ellen elkövetett szabadrúgásból lehetett volna megszerezni. Majd Kalmár a kapu oldalába talált, már szinte a hálóban láttuk a labdát. Két szöglet következett, de ezekből sem sikerült szépíteni. A 60. perc környékén minden kitörő sárga-kék játékost felvágtak a trencséniek. Három sárga lapot is kiosztott a bíró nekik. Talán a minden helyzetben fanatikusan küzdő Pačinda hiányzott a dunaszerdahelyi csapatból.

Rossi is elégedetlen a döntéssel (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Igen elkeserítő, mikor a szegény embert az ág is húzza. Avagy a bíró fúj sokak kedvenc csapata ellen. Kalmár passzából a tizenhatoson belül kapura törő Divkovič-ot felvágták, ám a bíró nem adott büntetőt. Sem Kalmár, sem a drukkerek nem tűrték szótlanul a döntést. Ez csak fokozódott, mikor a csereként beállt Mervó fejelését Bayo a hálóba küldte, ám a kapus vélt támadása miatt, nem adta meg a bíró a találatot. A játékidő végén voltak lehetőségek, de a DAC nem tudott szépíteni. Sőt! A hosszabbítás perceiben még egy gólt kaptak. A végeredmény: DAC–Trencsén 0:3. Az álom beteljesülésére még várni kell.

Edzői értékelések

Marco Rossi (DAC): „Nehéz kommentálni egy 3:0-ás vereséggel záródott mérkőzést. Ráadásul másodszor kaptunk ki hazai pályán mai ellenfelünktől. Mind csalódottak és szomorúak vagyunk. Az első félidőben Bayo hagyott ki egy hatalmas helyzetet. Csináltunk pár hibát, és ha egész nap játszottunk volna, akkor sem biztos, hogy betalálunk. A Trencsénnek technikailag jól képzett játékosai vannak, gyorsak, Šemrinec pedig több alkalommal remekül védett. Ebben a helyzetben azonban előre tekintünk, mint arra a vizes pohárra, amely nem félig üres, hanem félig tele van.”

Vladimír Cifranič (Trencsén): „Ismét jobbak voltunk idegenben, mint hazai pályán. Tudtuk, hogy milyen környezetben kell majd játszanunk, hiszen a hazai közönség dopping a DAC számára. Labdaszerzést követően aktívan lendültünk játékba, és az első félidőben a hazaiakat nem engedtük veszélyes helyzetbe kerülni. Fordulást követően növelték a nyomást, de Šemrinec sokszor megtartott bennünket, a játékosaim pedig egymásért is küzdöttek. Ezt a küzdőszellemet várom el tőlük hazai pályán is. A végét kis szerencsével sikerült kivédekeznünk, az utolsó pillanatban rúgott góllal pedig lezártuk a mérkőzést.”

(fcdac.sk/Felvidék.ma)