Tornalja egyetlen teljes szervezettségű szakközépiskolája az egykori ruhaüzem, az OZETA mellett nyílt meg még 1966-ban. A rendszerváltásig kizárólag varrónőket és úri szabókat képeztek a régió legnagyobb üzemébe, ismertebb helyi nevén a „gatyagyárba”. Az üzem már a múlté, de az iskola nem szűnt meg, alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, idővel új szakok nyíltak, s ma már ismét az egész régióból fogadnak diákokat.
Húsvét után immár ötödik alkalommal rendezték meg az iskola napját a Tompa Mihály Városi Művelődési Központban, amelyre elsősorban a leendő diákokat várták szeretettel és bőséges programmal. A márványteremben ízelítőt kaphattunk az iskola diákjainak kézműves tevékenységéből, a színházteremben pedig az iskola és a város egyéb iskoláinak tehetséges diákjai mutatkoztak be. Eva Šimková igazgatónővel pedig az iskola történetéről beszélgetünk.
Az 1966-ban alapított oktatási intézmény 1991-ben önállósult az OZETA vállalattól, s 2002 óta a megye tartja fenn. Évekig a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolához tartozott, 2008 óta Stredná odborná škola – Szakközépiskola néven működik. Az iskola évtizedekig az OZETA igényeit elégítette ki, úri szabókat és varrónőket képzett a gyár részére, de miután a rendszerváltást követően a gyár fokozatosan csődbe ment, s az iskola is önállósult, új szakágakat indítottak a keresletnek megfelelően, így elárusítókat, fodrászokat, hajkozmetikusokat képeznek hároméves és érettségiző szakokon, ahogy felépítményi képzés is zajlik az iskolában, például a Rimaszombatban, a Magán Szakközépiskolában végzett fodrászok többsége is náluk érettségizik, de lehetőséget szeretnének biztosítani azoknak is, akik az alapiskolát sem végezték el. Nekik kétéves (fafeldolgozás, női praktikus családi képzés) szakokat kínálnak.
Szalóctól Rimaszombaton és a Szkáros-völgyén át a határ menti településekig terjed a vonzáskörük – ezt már Szabó Anett igazgatóhelyettes mondja, akitől azt is megtudjuk, hogy jelenleg 270 diákjuk van, köztük távutasok is. Az idén is mintegy 90 új diákra számítanak, a hároméves szakokra (fodrász, elárusító) szinte túljelentkezés van, de szeretnék a felépítményi és a kétéves szakokat is megtölteni. Ahogy a négyéves, érettségivel végződő, teljes szakképesítést nyújtó nevelői-gondozói szakra is általában van elegendő érdeklődés.
Eva Šimková igazgatónő szerint a demográfiai folyamatoknak köszönhetően veszélybe került a régió több középiskolájának a jövője, s nemcsak Tornalján. Évek óta szó van például a gimnázium bezárásáról (létszámhiány miatt), de ők is szinte lasszóval fogják a gyerekeket. Mások ma az iskolába járási szokások is, például a romáknál, akik sokszor csak addig látogatják az iskolát, amíg a törvényből kifolyólag, vagyis 16 éves korukig kötelező. Így sokan úgy fejezik be az iskolai tanulmányaikat, hogy semmilyen végzettséget nem szereznek. Vannak nyugati országok, ahol 18 éves korig kötelező az iskolalátogatás, s így nem vesznek el a munkaerőpiacon, hiszen a diákok többsége szerez valamilyen képesítést.
Balog Alica magyar szakos tanárnő kiemeli a regionális öntudatra való nevelés fontosságát, amely nem garancia ugyan, de segíthet abban, hogy a helyi értékeket megismerve és megbecsülve a diákok többsége még akkor is ragaszkodjon a szülőföldjéhez, ha munka és érvényesülés végett el kell, hogy hagyja azt. „Tornalja kis város, de azért van mire büszkének lennünk” – mondja a tanárnő, aki szerint az ide érkező diákok többsége alig tud valamit a városról, ahogy szülőföldjéről sem.
Az iskola napján a márványteremben hajat igazíttathattunk, de megtanulhattuk például a csomagolás fortélyait, megmérettethettük a vérnyomásunkat, de még azt is megmutatták, hogyan kell egy csecsemőt tisztába tennünk. A színházteremben közben zajlanak az iskola és a város alapiskoláinak bemutatkozó fellépései, van tánc-, folklór- és chanbarabemutató.
Aki nem tudná, mi az a chanbara, annak eláruljuk, hogy távolkeleti harcművészeti sportág, s az iskolának a rimaszombati Figei Tibor jóvoltából világbajnoka is van, aki két éve Tokióban kápráztatta el tudásával a világot, ahogy most a tornaljaiakat is. Az iskolában chanbaraklub is működik, ahová várják a különleges sport iránt érdeklődőket.
Két most érettségiző, roma származású, fodrászszakos diákkal is találkozunk a nap folyamán, a rimaszombati Lázár Dani gyerekkora óta a fodrászatnak él, már ötéves korában édesanyja kontyát igazította. Zenész családból származik, s itt-ott, ha lehetősége engedi, fel is lép, de idejekorán eldöntötte, a fodrászkodás lesz az élete. Így egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a rimaszombati Magán Szakközépiskolát választja, ahol magyarul sajátíthatta el a szakma legfontosabb fogásait.
A három év alatt sok-sok lehetősége volt megmutatnia az adottságait, az iskola képviseletében hazai és külföldi versenyek sokaságán bizonyította, jó döntés volt, amikor a fodrászatot választotta, amelyről számos díj és serleg is tanúskodik odahaza. A három év alatt érlelődött meg benne az elhatározás, hogy az inaslevél megszerzése után legalább az érettségivel megpróbálkozik, s mivel a család anyagi lehetőségei behatároltak, a tornaljai Szakközépiskolát választotta. S nem bánta meg, hiszen az érettségi megszerzése mellett a szakmai tapasztalatait is gyarapíthatta.
„Nagyon szeretném folytatni a szakmai tanulmányaimat, s ha lehetőség lenne rá, akkor Magyarországon szeretnék továbbtanulni, ahol sokkal nagyobb hagyománya és elismertsége van a fodrászatnak.” S ugyan a zenét már rég abbahagyta, a színpadon Máté Péter Egy darabot a szívemből című dalával mutatkozott be. Bár még javában készül az érettségire, a hétvégéi munkával telnek, hiszen évek óta eltartja magát. Odahaza is van egy kis műhelye, de kívánságra házhoz is megy.
A napokban pedig a nagybalogi Kresnye András mutatkozott be bécsi hangulatképeivel, amelyet korábban a rimaszombati Városháza Galériában, sőt Nagybalogon is láthattak az érdeklődők. András nem tagadja, kényszerből választotta a fodrászatot, ugyanis gyerekkora óta fotózik, de ilyen iskola nem nyílt szerte a környéken, a család anyagi lehetőségei pedig nem engedték meg, hogy távolabbi iskolát válasszon. Az inaslevél megszerzése után hallani sem akart a továbbtanulásról, de unokanővére meggyőzte, így együtt folytatták a felépítményin.
De András nem a fodrászatból akar megélni, ma már keresett fotósnak számít, s alig van szabad hétvégéje, hónapokra előre foglalt, hiszen ha egyre kevesebb is, de azért esküvő, lakodalom, születésnap még mindig akad. S bár András ezekből él meg, nem hagyott fel a művészi fotózással sem. Három évvel ezelőtt a Gömöri Fotóklubban Nők a tájban címmel mutathatta meg tudását Micsuda Andrással és Mihályi Szabolccsal egyetemben, de egy évvel később már Bangyó fele címmel első önálló kiállításán is bemutatkozhatott. Elsősorban tájat és izgalmas arcokat fényképez, s többnyire a saját unokatestvérei a jelenlegi modelljei, de várja további modellek jelentkezését is. Nagy álma, hogy idővel aktképeket készíthessen, de ahogy mondja, ezen a konzervatív vidéken ez az álmok kategóriába tartozik.
Rimaszombatban, a Városháza Galériában tavaly nyílt meg a Bécset bemutató tárlata, míg nyáron a budapesti élményeit akarja megörökíteni. De a Gömöri Hírlapnak is rendszeresen bedolgozik.
„Nagyon haragszom Andrásra, hogy bár már két éve nálunk tanul, titokban tartotta kivételes tehetségét, s szinte csak véletlenül szereztünk tudomást arról, hogy immár több tárlata is volt. Több szempontból is fontos számunkra, hogy bemutassuk a kiállítását, hadd lássák a többiek is, hogy tehetséggel és megfelelő akarattal a legmélyebbről is fel lehet kapaszkodni, s az álmok igenis elérhetőek” – mondja az igazgatónő, aki reméli, hogy András sikeresen leérettségizik, s a most készülő budapesti tárlatát is elhozza majd hozzájuk.
