Ülésezik a testület (Fotó: trnavak.sk)

Április 25-én ülésezett a Nagyszombat megyei önkormányzat képviselő-testülete. A negyedik ülést az elnök, Jozef Viskupič nyitotta meg, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma csenddel adózzanak a nemrégiben elhunyt Keszegh Pál emlékének. A megyei képviselő-testület üléséről Forró Krisztián képviselőt kérdeztük.

Az önkormányzat ötszázhetvenezer eurót osztott ki különböző pályázatokra, amelyek között nagy számban találunk a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásból is projekteket. „Támogattuk a Csemadok-alapszervezetek pályázatait, az iskolák és az óvodák mellett működő szülői tanácsok által benyújtott kérelmeket, a magyar polgári társulások és az önkormányzatok pályázatait is. A szociális területen benyújtott pályázatok közül minden projektet megszavaztunk. Volt néhány, amelynél hiányos volt a dokumentáció, ezeket sajnos nem tudtuk elfogadni. Az volt a célunk, hogy a lehető legtöbb kérvényező részesüljön támogatásban. A szociális bizottságtól a Galántai járásban mindenki megkapta a kért összeget” – mondta el Forró Krisztián.

Az ekecs-apácaszakállasi szociális otthon felújításáról is szavaztak a képviselők, van rá lehetőség, hogy uniós pénzből újítsák fel és bővítsék az épületet. A határon átnyúló együttműködésekről is szó esett az ülésen, a képviselő-testület támogatja ezeket is.
Új igazgatót választottak a Galántai Honismereti Múzeum élére, amelyet egy ideje megbízott igazgató vezetett. Az igazgatói poszt betöltésére pályázatot írt ki a megye. „Nagyon jó jelöltek közül tudtunk választani, nehéz volt döntést hoznia a bizottságnak, mely végül Takács Mihályt találta a legfelkészültebbnek erre a posztra” – tudtuk meg a megyei képviselőtől.

A február 21-én meggyilkolt Ján Kuciak újságíró nagymácsédi házában a megye a tervek szerint létrehozná a szólásszabadság múzeumát. Ezzel kapcsolatosan Forró Krisztián, aki maga is nagymácsédi, kifejtette: „Ez egyelőre csak tervezet. De nagyon fontosnak tartom, ugyanis jelképpé válhat a ház, hiszen az, hogy Európa szívében a huszonegyedik században egy ilyen eset megtörténhetett, nagyon elszomorító. Örülnék neki, ha egy emlékhelyet alakíthatnánk itt ki, amely figyelmeztetne mindannyiunkat, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. Persze az ügyet óvatosan kell kezelni. Elsősorban a hozzátartozókkal kell megbeszélni, ha ők is támogatják a kezdeményezést, akkor meg lehet valósítani. Én olyan megbízást kaptam a megyeelnöktől, hogy próbáljam a helyi önkormányzattal egyeztetni a tervet, tekintettel arra, hogy én is nagymácsédi vagyok. Felvettem a kapcsolatot a polgármesterrel, aki szintén nagyon nyitott, ő is úgy gondolja, hogy elsősorban a szülőkkel kell megbeszélni, amennyiben nekik nem lesz ellene kifogásuk, ő támogatja az ötletet.”