Valacsay Olga, Pónya Krisztián és Molnárné Wirth Rozália (Fotó: Sipos Katalin)

Három jelentős civilszervezet, mely a nagymegyeri kulturális élet szervezésében fontos szerepet vállal, a családok éve alkalmából egy programsorozatot valósít meg, amelynek ünnepélyes nyitórendezvényét április 25-én a Fészek Ifjúsági Központban tartották.

A 23. számú Arany János cserkészcsapat, a KUCKÓ Polgári Társulás és a Fészek Polgári Társulás Molnárné Wirth Rozália Országjáró fényszilánkok című kiállítását szervezte meg. Az est folyamán azonban bemutatkozott Valacsay Olga is, akinek különleges kézműves ékszereit első alkalommal láthatta a közönség. Gyűjteménye az Ékes jelek elnevezést kapta.

Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke köszöntőjében elmondta: Azért esett a választásuk a két alkotóra, mert maguk is egy-egy nagycsalád értékes oszlopai. Munkáikat, szellemiségüket példaként szeretnék a közösség elé állítani.

A tárlatot dr. Szilas László, az esztergomi Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány kurátora mutatta be a szép számban összegyűlt érdeklődőnek.

Világító üvegképek (Fotó: Sipos Katalin)
A kiállítás mottója: „Hangszer vagyok Isten kezében”

Az Országjáró fényszilánkok alkotója Molnárné Wirth Rozália, akinek életérzése, vallomása, minden műve a család szeretetéről és mély Istenhitéről szól. Élete legfontosabb feladatának a családanyai szerepet vallja. Munkásságát 2016-tól mutatja be a Felvidéken és az anyaországban egyaránt. Azóta tagja a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) is.

Művészetének technikáját autodidakta módon sajátította el. Üvegmozaikjain a természet szépségei, a magyar és a szakrális jelképek, valamint a mesevilág elevenedik meg. A háromgyermekes édesanya, nagymama és feleség műveiben az üvegmozaikok, a fényszilánkok által üzenetet közvetít a legnemesebb emberi érzésekről: a szeretetről, családi, keresztény és nemzeti értékekről. Alkotásai kivilágítatlan állapotban is szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, de igazi szépségük kivilágítva villan elő. A művésznő világító üvegképein keresztül vallja:„Hangszer vagyok Isten kezében”.

„Két kollekció, két hasonló lélek, egy út”

A kiállításon Csémi Ildikó bemutatta Valacsay Olgát, a csallóközcsütörtöki származású pedagógust, ötgyermekes édesanyát. Tudását és tehetségét a helyi alapiskolában és óvodában kamatoztatja, rendszeresen részt vesz nyári táborokon és más rendezvényeken, ahol kézművességre oktatja a gyerekeket. Az ékszerkészítés hobbitevékenységként jelent meg az életében és eddig elsősorban a családi, illetve ismerősi igények kielégítésére korlátozódott. Szerteágazó alkotói tevékenységét természetesen a családanyai kötelességek teljesítése mellett végzi.

Fény nélküli Fényszilánkok (Fotó: Sipos Katalin)

A megnyitó végén Molnárné Wirth Rozália is szólt a jelenlevőkhöz. Vallott önmagáról, munkásságáról, családjáról, barátságokról. Kiderült, hogy leánya által ismerkedett meg közelebbről az üveg által nyújtott lehetőségek kiaknázásával. Mint elmondta, az alkotásaival a családi szeretetet, a hitet szeretné megmutatni. Kifejezte, mennyire fontos számára az a támogatás, melyet a családjától, barátaitól kap. Mint mondta, nagyon örül, hogy Valacsay Olgával közös kiállításon mutatkoznak be. Hiszi, hogy a tehetséget támogatni és népszerűsíteni kell, ahogy ő is sok biztatást, támogatást kapott az első lépéseinél.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján ft. Mahulányi József nagymegyeri esperesplébános is jelen volt. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Megtekinthető 2018. április 25. és május 23. között hétköznaponként 14.15 és 16.45 óra között a volt Zárdaiskola épületének emeletén lévő VMCM klubnak köszönhetően. Más időpontban a kiállítás előzetes telefonos egyeztetés alapján látogatható: +421/940/525300.