Május elseje a munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe), a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja, a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokra emlékeztet.
Előzményei egészen a brit ipari forradalomban gyökereznek, amikor Robert Owen gyártulajdonos 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogennel.
A követelés érvényre juttatása érdekében több tüntetést, sztrájkot szerveztek, ám a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján a tiltakozó, „lázadó“ alkalmazottakat hamar elbocsátották és más gyárak sem voltak hajlandóak munkát adni nekik. Azon túl, hogy 1847-ben a nők és a gyermekek munkaidejét maximum tíz órában határozták meg Nagy-Britanniában és a gyarmatain, egészen 1856 áprilisáig nem történt további előrelépés. Ekkor az ausztráliai Melbourne városában sztrájkba léptek a kőművesek és az építőmunkások, akik a nyolcórás munkaidő bevezetését követelték, olyan sikerrel, hogy még a fizetésük sem csökkent a rövidebb munkaidő bevezetésével.
Ez volt az első alkalom, hogy szervezett munkáscsoportnak (a szakszervezetek elődjének) sikerült retorziók nélkül érvényre juttatnia a követelését. Ez az esemény is ösztönözte a munka ünnepének ötletét és a majálisok megszületését. Nem maradt el azonban a megtorlás 1886. május elsején, amikor a chicagói munkásszakszervezetek szerveztek sztrájkot a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A több napon át tartó sztrájkban és tüntetésen 350 ezer munkás vett részt. Az esemény negyedik napján, a helyi anarchista vezetők által szervezett tiltakozó nagygyűlésen a tüntető munkások közé vegyült anarchisták bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen és a további megtorlások sem maradtak el.
A világszerte hatalmas felháborodást keltő események emlékére a következő években május elsején emléktüntetéseket rendeztek. 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezésre juttatása érdekében. Magyarországon is 1890-ben tartottak először május elsejei tömegdemonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé“ nyilvánították, úgy határozva, hogy a három évvel korábbi chicagói tüntetés negyedik évfordulóján, 1890. május elsején a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel országszerte a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért.
A nemzetközi szocialista és munkásmozgalmak térnyerésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is, melynek során a hagyományos munkásünnep a 20. század folyamán lassan nemzeti ünneppé nőtte ki magát.
Ennyi talán elég is lenne a történelmi visszatekintésből, s ha már a munka ünnepe van, szóljunk a munka becsületéről, s arról az alkotó munkáról, mely a Szentírás szerint az istenképűség jele, az emberi méltóság megélésének velejárója.
Az ember az istenképűségét, az abból fakadó emberi méltóságát úgy éli meg, hogy dolgozik, alakítja a világot, amelyben él. Ezért az egyház kiáll amellett, hogy a munkanélkülieknek nemcsak segélyt kell adni, hanem munkalehetőséget is, mert aki hosszabb ideig nem végzi az alkotó tevékenységet, elveszíti a biztonságérzetét, sérül az önbizalma és emberi méltósága. Mindezzel csak egyetérteni tudunk, mint ahogy az sem árt, ha a megélhetésünket biztosító munka valóban alkotó munka lehet, nem pedig egy összeszerelő műhellyé lett ország gyáraiban végzett, monoton gyártósori tevékenység, mely Chaplin Modern idők című, a világ elgépiesedéséről szóló filmjére emlékeztet. (Azoknak, akik nem ismernék, elárulom, hogy a főhőse egy gyárban dolgozik, ahol az a feladata, hogy naphosszat a futószalagnál állva csavarokat kell meghúznia. A munka monoton és gyors, a főhős pedig lassan belebolondul feladatába.)
Annál is inkább, mert az alacsony hozzáadott értéket biztosító összeszerelő üzemek kora lassan lejár, a külföldi befektetők erre hamarosan Szlovákiánál alacsonyabb költségű országokat fognak keresni.
Az összeszerelés utáni időszakra való felkészülés jelenleg az egyik legnagyobb stratégiai kihívás az ország számára, mely egy olyan modern oktatási rendszer létrehozásának követelményét támasztja, amely képes jól képzett és rugalmas munkaerőt képezni az innovatív cégek számára. Sajnos, ezen a téren már legalább egy évtizedet elvesztegettünk az egymást követő, halva született oktatási reformokkal. Nehéz lesz az innovatív jövőre felkészülni úgy, hogy a legtehetségesebb fiatal szakembereink nagy része külföldön keresi a boldogulását.
Mindezek árnyékában tehát ott tartunk, hogy a munka ünnepét bizony a felsorolt események óta oly sok év elteltével sem élhetjük meg felhőtlenül és a jelenre, jövőre vonatkozó aggodalmaktól mentesen, s így minden bizonnyal szükségünk lesz még Szent Józsefnek, a munkások védőszentjének (akinek a napja ugyancsak május elsején van) a segítségére is ahhoz, hogy az emberi méltóság megélésének velejárójával, alkotó munkával legyen módunk biztosítani a tisztességes megélhetésünket, biztonságunkat, emberi méltóságunkat.
S akkor még nem szóltunk a munka becsületéről, a tisztességes, színvonalas munka értékével arányos anyagi megbecsülésről, amely ugyancsak ritka, mint a fehér holló, mint ahogyan a becsületes munka is az. Nem számított bevett gyakorlatnak a szocializmus idején sem, amikor az „építsd a gyárat, magadnak építed“ jelszó volt az ügyeletes mantra, mely ugyan szépen csengett, de soha nem volt igaz és nem az a rendszerváltozás óta sem, amikor a „magunknak épített“ gyárat és minden egyebet soha nem dolgozott ügyeskedők privatizálták, építői pedig hamarosan a gyárkapukon kívül találták magukat munka nélkül maradva.
Szóval, hogy van-e mit ünnepelnünk a „munka ünnepén“, azt mindezek tudatában ki-ki döntse el maga…
