Bár mindnyájan tapasztaljuk, hogy korunkban egyre gyorsabbá válik az információk áramlása – vonatkozik ez a Kárpát-medencében élő, határon túli magyar nemzeti közösségek kapcsolataira is –, olykor mégis meglepődünk: példának okáért amikor arról értesülünk, hogy a magyar kormány támogatásával már a „kisebbségi” dokumentumfilmes műhelyek alkotásait is láthatják Székelyföldön. Legutóbb a Szepsiben működő, T. Nagy Imre vezette Bódva-völgyi Stúdió két kisfilmjét vetítették Gyergyószárhegyen.
T. Nagy Imre ezzel kapcsolatban elmondta: „A bemutatkozás lehetőségére Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója hívta fel a figyelmünket, s mi éltünk is vele. Számomra nagy élmény volt az utazás, mert harminchat esztendeje jártam utoljára Romániában, s most már az első kilométerek megtétele után megállapítottam, hogy ez a Románia már nem a csaknem negyven évvel ezelőtt megismert ország! Akkoriban nagy volt ott a szegénység, ám a székelyeket akkor is, és most is a szerénység jellemezte. A délvidéki és felvidéki dokumentumfilmes műhelyek alkotásainak gyergyószárhegyi bemutatóját Hargita Megye Tanácsa és a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont szervezte meg a magyar kormány támogatásával. Ilyen vetítésekre más, magyarok által lakott romániai helyszíneken is sor kerül.”
Arra a kérdésre, vajon hogyan fogadta a közönség a Bódva-völgyi Stúdió két filmjét, a következő választ kaptuk: „A közönséget vegyesen alkották diákok és idősebb magyarok. Két munkánk a felvidéki nemzetrész életébe nyújtott bepillantást. Az egyik a múzeumainkat mutatta be, a másik Batta György író portréját villantotta fel. Az első kultúránk, történelmünk és hagyományaink megőrzésének (egyik) lehetőségét tárta a közönség elé, a másik egy felvidéki magyar író lelkének formálódását követte nyomon. A közönség nagy érdeklődéssel nézte a filmeket, a vetítés utáni beszélgetésen pedig számos kérdést tettek fel munkánkkal, sorsunkkal, céljainkkal kapcsolatban. Jó érzés volt megtapasztalni székely testvéreink szívélyességét, anyanyelvük szépséges használatát, jellegzetes világlátásukat és sajátos humorukat. Székelyföldön az első pillanattól kezdve otthon éreztem magam.
A legnagyobb élmény akkor ért, amikor megtudtam, hogy az általam is jól ismert és becsült Bartis Ferenc székely költő és lapszerkesztő, akit az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc melletti kiállásáért hosszú évekre bebörtönöztek Romániában, s aki később Magyarországra települt, Gyergyószárhegyen született, és a végakarata az volt, hogy halála után szülőfaluja temetőjében nyugodhasson. Buzogány Árpád székelyudvarhelyi művészeti tanácsadó, aki Fazakas Katalinnal együtt szervezte meg filmjeink vetítését, elkísért Bartis Ferenc sírjához. Nyughelyét Kövek és fűszálak című verseskötetének címe alapján alakították ki, – sírja „díszei” kövek mellől kizöldellő fűszálak voltak. Számomra a szülőföldhöz és a magyarsághoz való ragaszkodás gyönyörű példája marad Bartis Ferenc sírja.”
