For You együttes (Fotó Lantos Dávid)

Az idei Múzeumok és Galériák Éjszakája rendezvénysorozatba Szlovákia-szerte mintegy száz intézmény kapcsolódott be, Galántán május 19-én három helyszínen zajlottak a programok.

A reneszánsz kastélyban Pavol Blažek alkotásai mellett a vágsellyei Materinky Színház előadásában a Kata és az ördögök című mesejátékot láthatták. A Galántai Honismereti Múzeumban kosztümös tárlatvezetés folyt, további érdekességként a látogatók megtekinthették egy-egy kiállított gyűjteményi tárgy restaurálás előtti állapotáról készült fényképét is. Sokan bekapcsolódtak a feladványok megfejtésébe.

Pillanatkép a rendezvényről (Fotó: Galántai Honismereti Múzeum)

„A komlótól a sörig” című kiállítás megnyitójával folytatódott a rendhagyó szombat, a Nagytapolcsányi Tribecsi Múzeumból kölcsönzött tárlat a szlovákiai sörgyártás történetét foglalja össze, és szeptember 8-ig tekinthető meg. Ehhez a témához kapcsolódott a besztercebányai Urpiner sörgyár termékbemutatója, melyen többfajta sört is megízlelhetett a közönség. A hangulatot fokozta a pozsonyi OuKeY countryegyüttes. A kellemes hangulatban a jól ismert szlovák és cseh slágerek hallatára sokan táncra is perdültek.

A nap folyamán a neogótikus kastély északi szárnyában Daniel Boris „Fény és árnyék” című kiállítását lehetett megtekinteni. A programsorozat a kastélyudvaron zárult, a For You énekegyüttes fergeteges koncertjével. Hangszeres kíséret nélkül, csupán az emberi hang tisztaságával az énekesek csodálatos hangulatot varázsoltak a májusi éjszakába.