Tudunk-e élni az unió adta lehetőségekkel? Beindult-e a gazdasági vérkeringés a Kárpát-medence államhatárral elválasztott részei között? Mekkora a mozgás a szlovák-magyar határ mentén?
A hazai politikai életet 1994-ben felborzolta a meglepő ötlet, hogy a régi állampárt és a legkeményebben rendszerváltónak tűnő liberálisok egymás nyakába borultak. A csodálkozást Orbán Viktor tette a helyére azzal a mondásával, hogy összenőtt, ami összetartozott.
Június negyedike, azaz a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával érdemes számba venni, mi mindennek kell még összenőnie, hogy úrrá legyünk a szétszakítottságon. A Charta XXI Megbékélési Mozgalom május 23-án egy olyan témát vett elő, amelyről viszonylag kevés szó esik. A sorrendben 47. Jean Monnet estjükön a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatokról esett a legtöbb szó.
Tudunk-e élni az unió adta lehetőségekkel? Beindult-e a gazdasági vérkeringés a Kárpát-medence államhatárral elválasztott részei között? Mekkora a mozgás a szlovák-magyar határ mentén? Ilyen kérdésekkel bombázták meghívott vendégeiket, Skapinyecz Pétert, a MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. ügyvezetőjét, Környi Zoltánt, a párkányi Kereskedőház irodavezetőjét és Lelkes Gábort a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnökét.
Határfolyóinkon hidak újulnak, épülnek fel, s minden média forrás arról tudósít, hogy történelmileg kiemelkedően jó szlovák-magyar kapcsolatokat élünk, de vajon mit érzékelünk ebből a gyakorlatban? Csökken-e a magyarlakta vidék lemaradottsága az EU régiói viszonylatában?
Skapinyecz Péter ügyvezető az est folyamán elmondta: „A Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai célja a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, Magyarország és a közép-európai régió országai közötti együttműködések dinamizálása.”
Környi Zoltán a párkányi gyakorlatot mutatta be. „Az elmúlt években Szlovákia és Magyarország között a gazdasági partnerség fokozottan erősödött. Ezt a javulást a párkányi régióban is érzékeljük, hiszen a gazdasági válság után újra, előszeretettel jönnek magyarországi vállalkozások és egyre többen próbálnak új partnerkapcsolatokat kialakítani a régióban. Ebben segítjük őket mi is, mint képviseleti iroda”, hangsúlyozta.
Lelkes Gábor elnök úr szerint: „Szlovákia a „tátrai kistigris” sikeres képét vetíti ki magáról, a háttérben viszont nagyon erős kettősség jellemzi az országot. Felvidék erős régióinak mindegyike azért lehetett sikeres, mert mögötte állt a pozsonyi kormány gazdaságpolitikája a nagyberuházások támogatásától az infrastruktúrafejlesztésig. A magyarlakta vidék támogatása viszont nem volt prioritása sosem a szlovák régiófejlesztési politikának, Dél-Szlovákia ezért elmaradott térségnek tekinthető.
A felvidéki magyar közösségek tehát az elmúlt negyed évszázad alatt sajnos a gazdasági rendszerváltozás veszteseivé váltak. Míg a 90-es években a magyar kisebbség által sűrűn lakott területek az egy főre jutó GDP alapján a legfejlettebbek közé tartoztak, addig mára a Pozsony vonzáskörzetébe tartozó járásokat (Dunaszerdahely, Szenc, Galánta) leszámítva,
a magyarlakta régiók Felvidék leszakadó térségei közé tartoznak.
A dél-szlovákiai régiók az elmúlt évtizedek vesztesei, s mindez sajnos kihat a felvidéki magyar nemzetrész társadalmi állapotára és közérzetére is. Most falvaink és városaink nemcsak az új gazdasági folyamatokban keresik a helyüket, hanem a bennük élő magyar közösségek is keresik a támpontokat, a fejlesztésekhez az útmutatást. Ezért is született meg 2014-ben a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság égisze alatt a Baross Gábor Terv, amely a felvidék magyarlakta térségeinek gazdaságfejlesztési stratégiája. Ezen forráshiányos környezetben nagyon sokat segített a felvidéki nemzetrésznek a magyar kormány Felvidéki Gazdaságfejlesztési Programja 2017 őszén, ami a felvidéki gazdák és KKV-k támogatását célozta meg, s jelentősen hozzájárul a magyarlakta régiók gazdasági felzárkóztatásához.”
Az Európai Uniónak a határon átnyúló gazdasági programjai anyagi, de talán még fontosabb, erkölcsi, politikai támogatást jelentenek minden határokon túl terjeszkedő gazdaságfejlesztésnek. Ezért remélhető, hogy Pozsony nem illetéktelen beavatkozást, hanem kölcsönös előnyökkel járó együttműködést lát a magyarországi törekvésekben.
A gazdaság vérkeringés megindítása érdek vezérelt, racionális tevékenység. De a közgazdasági észszerűségnek hihetetlenül erős történelmi és kulturális alapjai vannak. A Trianont követő évszázadban ezeket részben elfelejtették, részben tudatosan elfelejtette a hatalom. Pedig hatalmas kincsről van szó, ami a szlovákok önbecsülését is erősít. Talán nincs senki az országban, aki lendületesebben és határozottabban tudna erről beszélni, mint a hazai szlovakológia nagy öregje, és a Kárpát-medencei megbékélési mozgalom kiemelkedő személyisége, Käfer István. „Látszólag szétszakítottak, világhatalmak játékszerévé lettünk, pánszláv riogatással, kitelepítéssel, dekrétummal, lakosságcserével, proletár internacionalizmussal, globalizációval. Ők nem lettek csehekké, mi megfogyva megmaradtunk. Lehetséges-e a feltámadás az egykori haza hungarus voltában?”
Az Európai Unió erre jó keretet ad, hacsak mai bódulatában szét nem veri önmagát. Ám, ha a Brexit csak az első jele a szétesésnek, mi itt a Kárpát-medencében és a három tenger közötti vidéken megmaradunk egymás támaszának. A határon átnyúló gazdasági tevékenység ebből a szempontból is ígéretes.
De miért Jean Monnet, az európai egyesülés legkevésbé ismert kovácsa a Charta esték névadója? Surján László szerint azért ideális rá hivatkozni, mert naplójának mottója megóv a tévedésektől. Össze akarjuk kapcsolni, ami szétszakadt, de Monnet szellemében: „Nem országokat egyesítünk, hanem embereket”. Nem az 1914 előtti világot akarjuk visszahozni. A történelem nem körbe jár, hanem csigavonalban emelkedik: egy más jellegű, egymást tisztelő és elfogadó kapcsolatrendszert kell kialakítanunk a Kárpát-medencében.
