Csoportkép a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ főbejárata előtt (Fotó: Felvidék.ma)

Június 25-én és 26-án a civileké, valamint a határon átnyúló projekteké volt a főszerep a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ kiállítótermében és a Szövetség a Közös Célokért dunaszerdahelyi irodájában.

A Szövetség a Közös Célokért határon átnyúló projektjei

Felismerve, hogy a szakképzés az oktatáspolitika fontos része, a Szövetség a Közös Célokért társulás már számos szakmai konferenciát szervezett, amelyeken a szlovákiai magyar szakképzéssel foglalkozó intézmények vezetői és szakemberei elmondhatták véleményüket és kicserélhették szakmai tapasztalataikat.

A szakképzéssel kapcsolatos problémákat látva 2015. november 27-én Dunaszerdahelyen a társulás megalapította a Szlovákiai Magyar Szakképzéssel Foglalkozó Intézmények és Szakemberek Hálózatát, amely tagjainak száma mára elérte a huszonhatot.

A szakképzési hálózat munkáját támogatva a Szövetség a Közös Célokért két, az Európai Unió által finanszírozott innovatív projektet valósít meg, valamint együttműködőként részt vesz több Emberi Erőforrás Operatív Programban (EFOP) is.

Szinek János, a SZAKC munkatársa és projektkoordinátora (Fotó: Felvidék.ma)

A projektek előrehaladásáról és az eddigi tapasztalatokról Szinek János, a SZAKC munkatársa és projektkoordinátora számolt be.

Az Entrepreneur+ névre hallgató Erasmus+ projekt célja egy olyan oktatási módszertan kidolgozása, amely online és offline eszközök kombinálásával, iskolákon- és határokon átívelő tanulói hálózatok szervezésével és egy támogató iskolai-tanári rendszer bevezetésével megoldást ajánl a turizmushoz és vendéglátáshoz kapcsolódó tantárgyak oktatására a szakképzésben.

„Projektünkben ezt a rendszert szeretnénk létrehozni és egy három országos konzorciummal (Magyarország, Szlovákia, Románia) pilot-módon tesztelni különböző szakiskolákban, összesen 60 hallgatóval” – mondta Szinek János.

A ProVocEnt SKHU projekt a vállalkozói szemléletmódot és a sikeres vállalkozóvá váláshoz szükséges kulcskompetenciákat hivatott kialakítani. „A ProVocEnt készségfejlesztő jellege miatt hozzájárulhat egy-egy jó lehetőség, vagy piaci rés megtalálásában, illetve megtanít vállalkozóként gondolkodni és hozzásegíthet egy saját vállalkozás önálló üzemeltetéséhez.” – fejtette ki Szinek.

A civilek szolgálatában…

A kedd délelőtti Civil Információs Napon Hideghéthy Andrea, a SZAKC megbízott ügyvivője, köszöntője után bemutatta a társulás tevékenységét és ismertette a CIC napokon szerzett tapasztalatait. Kiemelte, hogy a SZAKC sokrétű civil tevékenységet folytat, együttműködik több szociális és családsegítő civil szervezettel. Előadásában külön kitért a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatra, amely a közeljövőben még nagyobb kapacitással várja mindazok hívását, akik bajba jutottak, és név nélkül szeretnék valakivel megbeszélni gondjaikat.

Hideghéthy Andrea, a SZAKC megbízott ügyvivője (Fotó: Felvidék.ma)

A Civil Információs Nap célja a magyar és külhoni magyar kapcsolatok erősítése, együttműködések kiépítése, partnerségi kapcsolatok elősegítése, a felvidéki magyar szervezetek tájékoztatása a határon átnyúló pályázati lehetőségekről.

Karácsony Zoltán, a Herman Ottó Intézet (HOI) Képzési Igazgatóságának igazgatója és Krencsey-Élő Izabella, a HOI munkatársa bemutatták a jelenleg futó projektjeiket és megosztották tapasztalataikat az Erasmus+ pályázatokkal kapcsolatban. Borsos Endre és Csongrádi Csongor a pályázatok szakmai koordinációjáról és pénzügyi menedzsmentjéről tartottak előadást. Felhívták a figyelmet arra, hogy az egyes projektek elszámolása bár általában azonos logikán alapszik, a részletszabályok merőben eltérhetnek egymástól.

Az előadások és tapasztalatcsere után szakmai műhelymunkára került sor, ahol a Szövetség a Közös Célokért Erasmus+ KA2 projektjében részt vevő szakmai vezetői és szakértői folytatták a már korábban megkezdett munkát.

Műhelymunka és szakmai tapasztalatcsere (Fotó: Felvidék.ma)