Megnyitó (Fotó: Reviczky Társulás)

A lévai Reviczky Társulás Népzenei hengszerbemutatóra és táncházra invitálta Léva és vidéke apraját és nagyját, mely a lévai Reviczky Társulás szervezésében és a Csoóri Sándor program keretében valósult meg.

A megnyitó után Illés Gábor a Csángó kettős vezetője vette át a szót. Ő is köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a műsort.

A 2018. június 28-i est folyamán két formációban kápráztatták el a közönséget a szereplők. Az első formációban Szamek Lili és barátai léptek a színpadra, akik erdélyi (Vajdaszentivány) illetve magyar vonós népzenét mutattak be. Szamek Lili hegedűn, Nagy Lénárd nagybőgőn és Bálint László Domonkos brácsán játszott.

A második formációban a Csángó kettős mutatkozott be, akik a mai est folyamán kivételesen hárman kalauzoltak el bennünket a moldvai és gyimesi csángók népzenei világába, Illés Gábor furulya és koboz, Wimmer Zóra szintén furulya és Szamek Lili gardon segítségével.

Táncház (Fotó: Reviczky Társulás)

A népzene és hangszerbemutató után táncházra került sor, amelybe a közönség apraja és nagyja szívesen bekapcsolódott. A talpalávalót Szamek Lili és barátai húzták és Illés Gábor vezette, majd pedig a Csángó kettős zenélt és Szamek Lili és barátai vezetésével táncolt a közönség. Moldvai, gyimesi és széki táncokat táncoltak. Az est jó hangulatban telt és mindenki nagyon jól érezte magát.

Röviden a Csoóri Sándor programról:
A program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.