(Fotó: SITA)

Ján Kuciak újságíró meggyilkolása és a sajtószabadság, Kotleba pártjának növekvő támogatottsága, a visegrádi négyek viszonya Európával, valamint a migráció, illetve a nyugat-balkáni országok csatlakozása, továbbá a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) is azok közé a témák közé tartoztak, amelyek a strasbourgi Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének képviselőit érdekelték.

Peter Pellegrini szlovák kormányfőnek Szlovákia Európa tanácsi tagságának 25. évfordulója alkalmából volt lehetősége beszédet mondani, amit a képviselőkkel folytatott vita követett.

A szlovák kormányfő biztosította a képviselőket arról, hogy kormányának prioritásai közé tartozik az oknyomozó újságíró februári meggyilkolása körülményeinek kinyomozása. „Óriási tragédia történt, ám meggyőződésem, hogy nehezen lehetett volna ezt megelőzni. Ha valaki szakszerűen előkészít egy gyilkosságot, az nehezen megelőzhető” – jelentette ki Pellegrini, biztosítva a képviselőket, hogy az ügyön intenzíven dolgoznak a külföldi partnerekkel együttműködve.  Elismerte azonban, hogy a nyomozás akár évekig eltarthat. A jelenlévőket arról is biztosította, hogy sem ő, sem pedig a kormánya nem tesz olyan lépéseket, amelyek sértenék a szólás- és sajtószabadságot, illetve arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség már aktívabb azokban az esetekben, amikor az újságírókat fenyegetés éri.

Veszélyes európai trend

A Marián Kotleba kapcsán feltett kérdésre Pellegrini úgy válaszolt, hogy az ilyen pártok térnyerése nem csak Szlovákia problémája. Véleménye szerint hasonló a helyzet Európa más országaiban is. „Ez az ember (Kotleba) szégyenérzet nélkül vall olyan eszméket, amelyeknek semmi közük azokhoz az értékekhez, amelyeken az Európa Tanács nyugszik” – fogalmazott a kormányfő, aki Kotleba nevét a felszólalásában ki sem ejtette.

A képviselőket arról is tájékoztatta, hogy Kotleba megyeelnök volt, de a legutóbbi megyei választások során demokratikus jelöltet választottak helyette, amit Pellegrini pozitív jelzésnek tart. Mint mondta, kormánya mindent megtesz azért, hogy ne növekedhessen a támogatottsága, s hogy kiszoruljon a szlovákiai közéletből. „Ám ahhoz, hogy a populisták és a szélsőségesek támogatottsága csökkenjen, nekünk, demokratikus politikusoknak teljesítenünk kell azt, amit az embereknek ígértünk. Eredményeket kell felmutatnunk” – fűzte hozzá Pellegrini.

Stabilizált rádió és televízió

Az RTVS függetlensége is a beszélgetés témája volt. A kormányfő elmagyarázta, hogy a köztévé és  rádió fenntartását az emberek a koncessziós díjakon keresztül fizetik, az állam csak egy meghatározott összeggel járul hozzá. Véleménye szerint ez is a közmédia politikai hatalomtól való függetlenségét biztosítja.

Pellegrini szerint a politikai hatalomnak nincs is lehetősége, hogy az RTVS működését befolyásolja. Az igazgatóját a parlament választja, több száz, több ezer alkalmazottja van, s a távozások csak néhány szerkesztőt érintenek, mondta, hozzáfűzve, hogy a távozók is megerősítették, a munkájukat nem cenzúrázták. „Én úgy vélem, hogy az RTVS helyzete stabilizálódott” – mondta Pellegrini.

A további témák a Nyugat-Balkán integrációját, a romák integrációját, a migrációt, illetve az Oroszországgal szembeni szankciókat érintették. Ez utóbbi kérdésben Pellegrini Szlovákia hivatalos álláspontját ismételte meg, szerinte a szankciók által semmi sem javult, és csak gazdasági károkat okoztak.

A migráció kérdésével kapcsolatban azt mondta, hogy Szlovákia szolidáris, segített Ausztriának, segített a rendőrökkel, illetve különböző projekteket támogatott anyagilag. Szerinte  a menekültkvóták semmit sem segítettek, a migránsok Szlovákia iránt amúgy sem érdeklődnek. Az uniós integráció kérdésében, mint mondta, Szlovákia nemcsak a nyugat-balkáni országok európai jövőjét támogatja, hanem Horvátország, Bulgária és Románia belépését is a schengeni övezetbe.

(SITA/Felvidék.ma)