Marco Rossi (Fotó: http://fcdac.sk)

A DAC vezetőedzőjének kérdése napról napra tisztázódik. A jelenlegi helyzet szerint Marco Rossi a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig marad Dunaszerdahelyen.

Miután elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlatát, Marco Rossi a magyar felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett az elkövetkezendő két évre. Az FC DAC Klub úgy egyezett meg a jelenlegi vezetőedzőjével, hogy Rossi az utóda kinevezéséig vezeti a DAC-ot.

„Egy olyan helyzetbe kerültünk így, amelyben kénytelenek vagyunk megkeresni a sikeres, a DAC-ot 25 év után ismét Európába kivezető edzőnk utódját. Elkezdtük átnézni a lehetséges, több híres nevet is tartalmazó jelöltlistát, akik közül kikerül a DAC új vezetőedzője” – mondta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Kifejtette: „Mindegyik műveletre elég időt adtunk magunknak. A jelöltekkel részletesen átbeszéltük az elképzeléseinket a csapat vezetését illetően, hiszen nagyon fontos a megfelelő utód megtalálása, aki továbbvihetné a Marco Rossi vezette edzői stáb által megkezdett munkát.

Jelenleg a végső szakaszba értünk, amelyben már csak két jelöltünk maradt. Az általunk figyelt és a maguktól jelentkező jelöltek széles listájából a hét végéig kiválasztjuk Marco Rossi utódját.

Az viszont ismert, hogy az olasz mester vezeti csapatunkat az Európa-liga első selejtezőkörének mindkét összecsapásán. Így július 19-ig, tehát a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig velünk marad” – nyilatkozta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

(fcdac.sk/Felvidék.ma)