A Nagy NER-Vita résztvevői (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A nagy NER-vita címszó alatt csütörtökön, a MartFeszt második napján 15 órai kezdettel került sor a Vecsey előadóteremben Huth Gergely és Schiffer András nemzeti együttműködés rendszeréről szóló vitájára. A beszélgetést Kolek Zsolt moderálta.

A moderátor megnyitó szavai után bemutatta beszélgetőpartnereit: Schiffer András volt országgyűlési képviselőt, ügyvédet, az LMP alapítóját, egykori társelnökét és frakcióvezetőjét, valamint Huth Gergely oknyomozó újságírót, a PestiSrácok.hu kiadóját és egyben felelős szerkesztőjét.

A beszélgetés céljául azt tűzték ki, hogy kiemelt és fontosnak vélt témákon keresztül körüljárják a nemzeti együttműködés rendszerét. A vita három blokk köré épült: nevezetesen az áprilisi választások után kialakult magyarországi politikai helyzet, a magyar médiaviszonyok, valamint a nemzetpolitika jelenlegi állapota témája köré.

Schiffer András (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)
Milyen a jelenlegi politikai helyzet Magyarországon?

Schiffer Andrást – elmondása alapján – nem érte meglepetésként a választások eredménye. Talán kevesebb egyéni mandátumra, és nem kétharmados FIDESZ‒KDNP győzelemre számított. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki tartósan sikert tudjon elérni, vagy nyerni tudjon, kormányra kerüljön, szükséges van olyan narratívára, történetre, ahol az ember el tudja magát helyezni térben és időben. Hozzátette, hogy 2017 elejétől kezdve az ellenzéki pártok kísérletet sem tettek arra, hogy azokat a választókat szólítsák meg, akiket a Fidesz elért. „Amit láttunk, az egy kis szelet tortán történő marakodás volt, és ezt koronázta meg a taktikai szavazás, amibe belefulladt az ellenzék” – mondta Schiffer.

Huth Gergely szerint viszont egyáltalán nem volt borítékolható a választás eredménye. Hiába mérte minden közvélemény-kutató intézet első helyre a Fideszt, a hódmezővásárhelyi eset után úgy vélték, könnyen borulhat a képlet. „Szavaztunk arról, hogy jó-e nekünk az, amit az Orbán-kormány képvisel, és szavaztunk az ellen, ami akkor jött volna, ha létrejött volna egy Vona‒Gyurcsány koalíció” – hangsúlyozta Huth.

Huth Gergely (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A vitapartnerek a médiaviszonyokkal kapcsolatban is eltérő véleményen voltak. Míg Huth szerint soha ennyire sokszínű, széles és szabad nem volt a sajtó, addig Schiffer erről máshogy vélekedett. Utolsó témaként pedig arra a kérdésre válaszoltak az előadók, hogy szerintük koherens-e a jelenlegi magyar nemzetpolitika.

A beszélgetés végén a nézők is lehetőséget kaptak, hogy kifejtsék véleményüket a kérdésekkel kapcsolatban.