Panelbeszélgetés (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés felvidéki koordinátoraként az idén is előadója volt az erdélyi Tusnádfürdőn folyó 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek. Az MKP szakpolitikusával a helyszínen beszélgettünk.

Tudja, hogy hányadszor jár Tusványoson?

Most éppen egy jubileumhoz értem, hiszen tizedik alkalommal vagyok itt. Kétségtelen, hogy Közép-Európa legnagyobb magyar vonatkozású szabadegyetemes fesztiválja ez. Egyszerre több helyen zajlanak kiváló előadások, mindez nagyszerű zenei programokkal ötvözve. A látogató számára az jelenti a gondot, hogy eldöntse, egy adott időben melyik programon vesz részt. Ha valaki veszi a fáradságot, és megteszi a Felvidék és az Erdély közötti nagy távolságot, biztos, hogy jól fogja magát érezni. Nagy örömömre idén már Kristóf fiam is velem tartott.

A szerzővel beszélget Berényi József (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
Tavaly az európai jogvédelmünk érdekében indított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés indulásával kapcsolatos fórum előadója volt, most már az eredmények összegzése folyik. Vannak új fejlemények? Elmondhatjuk, hogy a Felvidék jól teljesített?

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a tusványosi fórumunkon tájékoztatott arról, hogy 1,3 millió aláírást már hitelesítettek. A szlovák belügyminisztérium 63 200 aláírást fogadott el, ez természetesen nemcsak a Magyar Közösség Pártjának sikere, hanem az aláírásgyűjtést támogató civil szervezeteké és magánszemélyeké is. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy akadályozói is voltak a kezdeményezésnek. Emlékezzünk arra, hogy volt egy időszak, amikor a szlovák kormány is a román kabinet mellé állt, hogy megpróbálják a kezdeményezést az európai bírósággal leállíttatni. Később ettől visszaléptek, ám az európai parlamenti képviselőjüknek is voltak olyan megnyilvánulásai, melyek nehezítették a közös siker elérést.

Ön korábbi külügyi államtitkárként is jól ismeri az európai kisebbségeket. Érték meglepetések?

Örülök a katalánok kezdeményezésünkhöz való nagy arányú csatlakozásának. Úgy tették ezt, hogy az ő jogköreik ma már jóval előrehaladottabbak a mieinkhez képest. Több aláírást vártam Ausztriából és Szlovéniából, bár a magyarok ezekben az országokban is tekintélyes számú aláírást gyűjtöttek. Meggyőződésem, hogy a sikerhez az is kellett, hogy éppen Vincze Loránt a FUEN elnöke, aki állandóan napirenden tartotta a témát, folyamatosan látogatta ennek érdekében a különböző európai szervezeteket.

Berényi József beszélgetőtársai (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
Mi várható a továbbiakban?

Annak érdekében, hogy valós hozadéka legyen a Minority SafePack polgári kezdeményezésnek, az 1,3 millió aláírást a jövőben nagy odafigyeléssel és okos taktikával kell kezelnünk. Meg kell várnunk a megfelelő időt is, a politikában a jó időzítésnek mindig kulcsszerepe van. Valószínűleg a már jövő évben megalakuló Európai Bizottsággal kell majd együttműködnünk annak érdekében, hogy az őshonos kisebbségek védelme végre bekerüljön az Európai Unió jogrendjébe.