Illusztráció. (Fotó: pixabay.com)

Az Európai Unió Eurobarometer elnevezésű felmérésének legutóbbi eredményei azt mutatták, hogy Szlovákia lakossága nem mutat túl nagy érdeklődést az Európai Parlament képviselőinek megválasztása iránt. A választásokra 2019 májusában kerül sor, és a megkérdezetteknek csak mintegy 30 százaléka kíván az urnák elé járulni.

Monika Smolkovának, az EP képviselőjének a TASR hírügynökségnek tett nyilatkozata szerint nem elégséges, hogy a választási kampányban csak azok a pártok vegyenek részt, amelyeknek képviselői ott ülnek az Európai Parlamentben. Ennek a választásnak legalább akkora jelentőséget kellene tulajdonítani, mint a hazai parlamenti választásoknak.

„A politikai pártoknak komolyan kell venniük a kampányt, de abba be kell kapcsolódnia a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának is. Rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket, tévéadásokat kell szervezniük, a sajtón és egyéb publikációkon keresztül propagációs tevékenységet kifejteni, hogy a lakosság ismerje és tudatosítsa, kit választ, miért vesz részt a választásokon, mi a választás célja. Főleg a fiatalok körében kell beszélni erről a témáról” – közölte.

Értékelte, hogy az EP információs irodája és a szlovákiai Europe Direct központok a tanulók számára tájékoztató kampányt kezdeményeztek.

„Mi, az EP képviselői részt veszünk ezeken a fórumokon és részletesen beszélünk arról, miért szükséges, hogy képviselőink legyenek az Európai Parlamentben, a tanulók miként érdeklődhetnek az EP-ben zajló munka iránt, mit teszünk, milyen elképzeléseink vannak, milyen felszólalásokat készítünk. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a fiataloknak, de ugyanúgy a lakosságnak is, csak nagyon kis százaléka tudja, hogy felszólalásainkat online is követhetik, és nemcsak a plénumban, hanem az egyes bizottságokban elhangzókat is” – tette hozzá Smolková.

Külön hangsúlyozta, hogy az EP-i választásokkal kapcsolatosan egy erős, széleskörű kampányt kell indítani. A legutóbbi felmérések eredményei ugyanis lehangolóak, hiszen a lakosság mindössze 30 százaléka érdeklődik a választások iránt, 68 százalékát egyáltalán nem érdekli, a megkérdezettek 54 százaléka állítja, hogy voksuk végképp nem számít, 48 százalékukat nem érdekli a politika és a választások sem, 47 százalékuk pedig nem bízik a jelenlegi politikai rendszerben. A legutóbbi EP választások alkalmával Szlovákiában volt a legalacsonyabb részvételi arány, a lakosság mindössze 13,5 százaléka ment el szavazni.

Az EP választásokkal kapcsolatosan Eduard Kukannak, az Európai Néppárt képviselőjének az a meglátása, hogy az alacsony részvételi arányért a politikusok is felelősek.

„Ezért nekünk mindig felelősséget kell vállalnunk. Ugyanis nem fejtettük ki egyértelműen a polgároknak, hogy az Európai Unió és az Európai Parlament az ő parlamentjük, nem valami absztrakt intézmény valahol a távoli Brüsszelben, hogy az ott foganatosított intézkedések őket szolgálják, befolyásolják mindennapi életüket. De sajnos, mi nem találtuk meg a módját, hogy erről a lakosságot felvilágosítsuk” – nyilatkozta Kukan.

Elmondta azt is, hogy nagy gond a lakosság érdektelensége. „Tizennégy éve az Európai Unió tagjai vagyunk, teljesen érthetetlen, hogy ennyi idő alatt nem tudták felfogni, mi az Európai Unió. A roaming-díjak eltörlését rögtön mindenki tudatosította, de az emberek passzivitását még nem sikerült megtörnünk, ezért vagyok szkeptikus a következő választások kimenetelét illetően is” – pontosította.

Problémát lát abban is, hogy több szlovák politikus méltatlan módon nyilatkozik az EU-ról és annak tevékenységéről. Megemlítette továbbá, hogy a képviselőknek lehetőségük van évente ingyenesen 110 lakost meghívni Brüsszelbe, tehát ha ezt a számot öttel, képviselői idejük éveinek számával megszorozzuk, akkor látható, hogy ezreknek volt alkalmuk személyesen meggyőződniük az ottani munkáról. Ezeknek a látogatásoknak is az a céljuk, hogy mind többen megtapasztalják, hogy ami az EU berkeiben történik, az a polgárokat szolgálja.

(TASR/Felvidék.ma)