(Fotó: tasr)

Július elsejével megváltozott a rendőrségi büntetések díja. Az új rendelet szerint a szabálysértők 33 kisebb kihágásért már alacsonyabb bírságot fizetnek.

Már csak tíz eurót kérnek, ha okmányok nélkül vezetünk, ha szemetelünk az autóból vagy a kerékpáron szemüveg, védősisak nélkül közlekedünk. Eddig ezért harminc eurót szabtak ki. Ha 1 promil alatt kerékpározunk az eddigi 50 euróval szemben például már csak 20 euró a büntetés.

A sebességtúllépés a leggyakoribb eset. Ezt továbbra is szigorúan kezelik. Idén május végéig több mint 100 000 járművezető sértette meg a törvényt, így a megengedett legnagyobb sebességet meghaladó jogsértések esetén a büntetések változatlanok maradnak.

A helyszínen blokkolva akár 800 eurót is kiróhatnak, ha a járművezető meghaladja a 60 km / ó sebességet a faluban és 70 km / ó sebességet a településen kívül. Ez bírósági eljárással 1000 euró is lehet, s bevonhatják a jogosítványt is. Tavaly az előbbire nem volt példa, utóbbit 75 személynél alkalmazták. 2017-ben a 800 eurós bírságot 34 alkalommal rótták ki.

A rendőrségi főkapitányság szóvivője, Denisa Baloghová közölte, hogy a súlyosabb eljárások esetén a bűncselekményekről szóló törvény szerint járnak el, úgy, ahogy eddig.
A jelenlegi statisztikák szerint a rendőrség idén napjainkig 5 247 közlekedési balesetet regisztrált. Ennek következtében 81 ember halt meg, további 419 szenvedett súlyos sérülést, 2065 pedig könnyebben sérült meg.

(aktuality.sk/Felvidék.ma)