(Fotó: TASR)

A novemberi helyhatósági választások várhatóan közel kilencmillió euróba kerülnek majd. A belügyminisztérium 7 465 708, a Szlovák Statisztikai Hivatal költségvetéséből pedig közel másfél millió eurót különít el a választások lebonyolítására.

Az említett összegből a választás technikai és szervezési hátterét biztosítják a tárcaközi megegyezés alapján – számolt be csütörtökön a  TASR szlovák hírügynökség.

A pénzforrásból térítik a választási bizottság tagjainak díjazását, a választási ívek kinyomtatását, a tájékoztató és választási nyomtatványok előállítását. Ugyanakkor a fenti összegből biztosítják a szavazóhelyiségek felszereltségét, valamint a választás biztonságos lebonyolítását is. A Szlovák Statisztikai Hivatal a szavazás eredményeinek gördülékeny feldolgozását végzi el az 1 424 750 euróból.

Mint ismeretes, Andrej Danko, a szlovák törvényhozás elnöke múlt héten hirdette ki hivatalosan az önkormányzati választások időpontját, miszerint a választópolgárok november 10-én, szombaton járulhatnak az urnákhoz.

A helyi képviselő-testületbe az adott településen állandó lakhellyel rendelkező 18 éven felüli polgár jelöltetheti magát. A polgármesterjelöltek esetében a  minimális korhatár 25 év.

Az önkormányzati választás egyfordulós. Azon képviselőjelöltek kapnak mandátumot, akik az adott választási körzetben sorrendben a legtöbb szavazatot kapták. A polgármesterjelöltek közül a településen legtöbb szavazatot szerzett jelölt kap megbízást. Azonos szavazatszám esetén új választásokat írnak ki az adott településen.

Ma még távolinak tűnhet az említett dátum, ám a választásokra való felkészülés már a nyáron kezdetét veszi. Mindenekelőtt a választókörzeteket és -helyiségeket kell kijelölni, ennek határideje 2018. augusztus 11-e. Ezt követően pedig meg kell határozni a képviselő-testületek létszámát, erre augusztus 17-ig kell sort keríteni.

(TASR/Felvidék.ma)