(Fotó: pixabay.com)

Pár évvel ezelőtt, még iskolaigazgató koromban egyszer, amikor az iskolában megjelentek a higiénikusok azzal, hogy a csapjainkból folyó ivóvizet kivizsgálják, megkértem őket, hogy a lakóházunk mellett fúrt kutunk vizét is vizsgálják meg.

Az eredmény kissé meglepett, ugyanis a hagyományos fúrt kút vize jobb minőségűnek mutatkozott, mint a vízművek által szolgáltatott ivóvíz. Nem kevésbé az is, hogy a rosszabb minőségű vezetékes víz is megfelelt az ivóvízre kiszabott minőségi kritériumoknak. Természetesen már akkor világos volt számomra, hogy egy olyan terület lakója vagyok, ahol az államalkotó nemzetiség előfordulási aránya alacsonyabb. Az államköltségi beruházásokban a „megéri” címszó alatt a befektetések vonatkozásában megtalálható minimális követelményszint, ha volt valakinek bátorsága ezt írásba foglalni, vagy csak az állami vízművek illetékeseinek fejében volt elég mélyen bevésve ez a „megéri” határérték.

Azóta több alkalommal bizonyságot nyert, hogy a pozsonyi díszes épületekben jelentős költségen megalkotott törvények mit sem érnek, ha a társadalom olyan, hogy bizonyos érdekek mentén bármilyen ferdítést (magyarán hazugságot) megtűr a hétköznapi megnyilvánulásai alkalmával, mert bár tudatában van törvénysértő eljárásának, ám azt is tudja, hogy ezen magatartása miatt senki sem fogja zaklatni, sőt talán fordítva történnek a soha sehol nem rögzített hivatali minősítések és besorolások.

Mert bár az egyszerű polgár tiltakozhat, de ez mit sem ér majd, mert az ilyen tiltakozások kivizsgálása egyszer eljut arra a szintre, ahol az ilyen kritika dicséretre vált és az „elkövető” biztos lehet a felsőbb szintről jövő hivatalos, vagy csak a takaró alatti elismerés „kiharcolásának” tényével.

Ja és a lényeg, hogy azóta sem változott szinte semmi. Isszuk ugyanazokból a forrásokból származó vizet és vasárnaponként buzgó imába foglalva kérjük a Mindenhatót, hogy ennél nagyobb büntetést ne mérjen ki ránk.