Fotó: TASR

Szlovákia politikai térképe hamarosan újabb jövevénnyel gyarapodhat. Amíg Andrej Kiska mindmáig nem volt hajlandó nyíltan megmondani, új politikai pártot alapít-e, Simon Zsolt független képviselő nem zárta ki ennek a lehetőségét.

Az Aktuality.sk portál értesülései szerint Simon a napokban olyan találkozókat valósít meg, amelyek a jövőbeli politikai irányultságát befolyásolhatják. „Olyan emberekkel találkozom, akik egyszer már megszólítottak ennek a kormánynak a megalakulása után. Ján Kuciak meggyilkolását követően megint felkerestek, mivel látják, hogy a helyzet az országban rossz” – jelentette ki Simon a portálnak, miközben jelezte, hogy egy olyan új pártról lehet szó, amely a magyar kisebbséget is képviselné.

Jó egy évvel ezelőtt egyszer már megjelent a hír, hogy Simon Zsolt esetleg új pártot alapítana. A független parlamenti képviselő akkor az MKP és a Most-Híd viszonyára utalva azt nyilatkozta, egy olyan párt kellene, amely összekötné azokat, akik nem találják az egymáshoz vezető utat. Simon akkor egy felmérést is megrendelt, amely a saját támogatottságát, illetve egy új politikai csoportosulás alakításának a lehetőségét érintette. Viera Žúborová politológus ennek kapcsán úgy nyilatkozott, Simon már lekéste a pártalapítás ideális pillanatát. Mint mondta, akkor kellett volna ezt megtennie, amikor kilépett a Most-Hídból, „de most inkább kissé eltúlzottnak tűnik ez a részéről” – jelentette ki a politológus. Úgy látszik, Simon továbbra sem mondott le a politikai ambícióiról, legalábbis a jelenlegi fejlemények erre utalnak.

A Most alig valamivel a parlamenti küszöb felett, az MKP továbbra is alatta

A Focus ügynökség júniusi felmérése szerint a Most-Híd 5,6 százalékot szerezne a parlamenti választáson, az MKP viszont továbbra is a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb alatt tanyázik.
Az új politikai csoportosulások – a Progresszív Szlovákia és az Együtt – Polgári demokrácia 3,9, illetve 2,9 százalékot szereznének, a képviselőik azonban nem titkolják, hogy a parlamenti választáson közösen indulnának. Amennyiben a koalíció mellett döntenének, a parlamentbe jutáshoz legalább 7 százalékos támogatottságot kellene elérniük.

A következő hónapokban újabb pártok alakulhatnak. Találgatások vannak Andrej Kiska államfő új politikai pártjáról, és az is kérdéses, hogy Marek Maďarič volt kulturális miniszter a Smerben marad-e. A parlamentbe való visszatérése után ugyanis többször az ellenzékkel szavazott, sőt Martin Poliačik független képviselővel közösen törvényjavaslatot is előterjesztett, ráadásul többször is bírálta a Smeren belüli viszonyokat.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)