Nem általánosítok! Bizonyára vannak tájak, falvak, városok, ahol nagyon fontos, hogy milyen levegőt szívnak, és hogy néz ki a település. Épp ez utóbbi miatt ragadtam tollat…
Nyár van, gyönyörű, színes a világ, az Úr úgy teremtette e földet, hogy bárhol élünk, mindenütt és minden évszakban van miben gyönyörködni. Vagyis volna miben gyönyörködni. Az ember, ez a másik csodálatos teremtény ugyanis képes ezt a bennünket körülvevő világot, a szépséges természetet nemcsak elcsúfítani, hanem egészségtelenné is tenni.
Szenvedélyes kerékpározó vagyok, szinte naponta járom az utakat Párkány és Nána között. Itt vezet az ország egyik legfőbb útvonala, a Pozsony–Komárom–Érsekújvár főútvonal is. A kisvároshoz közeledve az ország legcsodálatosabb panorámája tárul az ember szeme elé, az esztergomi bazilika látványával. Ajánlatos azonban csak erre a látványra összpontosítva csodálni a táját, s nem körülnézni a településeken, mert különben nem biztos, hogy jó érzéssel érkezünk a kisváros fürdőjébe, vagy az esztergomi bazilikához.
Végig a főútvonalak mentén mintha senki földjén járnánk: gazerdők és szemétdombok, még műveletlen szántóföld is akad, s az út mentén a műanyag flakonokból emelkedő hegyek, s ki tudja, mi minden látványa. Mindez bizony nagyon elszomorító a mindennap utazónak is, de a turistának még inkább.
Vizek, erdők, rétek mentén már nemcsak a levegő szennyezettségétől szenvednek a fák, a bokrok, a madarak, de az emberek által termelt hulladék is egyre inkább ellepi a határt, a vizeinkről nem is beszélve.
S vajon meddig? Gyerekeink, unokáink ebbe nőnek bele, hiszen ők is látják, amint a szüleik egy-egy alkalommal bárhol eldobják a szemetet, akkor felnőve vajon mitől cselekdnének másképpen?
Otthon a legtöbb család megoldja a szemét problémáját, meg a gyomirtást, mert körbebetonozza házát, az udvarát, a kertjét füvesíti, de hulladék azért csak termelődik a háztartásokban. A régi bútort, a háztartási gépeket is cserélni kell, meg mindent (mert úgy gyártják), de a hulladék problémájára megoldást ez az állam nem nagyon talált ki. Vagyis dehogynem: rengeteg törvény, rendelet, előírás, szelektálás, gyűjtés van országos, helyi szinten is, de a hulladékhegyek csak nőnek.
Vannak települések, ahol keresnek és találnak megoldást, másutt tehetetlenek, s jobb híján arra hivatkozik a polgármester: mindenütt ez van.
Egyes (úgymond) kártékony mezei növényekre már vannak szigorú rendeletek (lásd parlagfű), pénzbüntetés – mintha vigyáznának az egészségünkre. A többi fertőző szennyeződéstől viszont, amely körülvesz bennünket (az ipari parkokból, autók kipufogóiból, egyéb forrásokból származva), senki nem óv.
Akaratlanul is gyermekkorom rétjei, vizei, tisztára söpört falusi udvarai jutnak eszembe, ahol a házigazda rendszeresen kitisztította nemcsak az ólakat, de az udvar hátsó részében lévő budit is. S nem használtak klórt sem a kutakhoz, sem a háztartásokban. Viszont azt sem tudtuk, mi az allergia, fertőzés és egyéb nyavalya.
A megoldás? Csak rajtunk múlik. Van, ahol már elkezdték, vízparti, erdei szemét gyűjtésével, parkosítással, s van, hogy egykori szocialista mintára önkéntes szemétgyűjtést szerveznek. Persze ehhez szükség van még az ország „hulladékmentesítésére” is, hogy a sok-sok probléma mellett ez legyen az egyik legfontosabb ügye ennek a társadalomnak.
