(Fotó: pixabay.com)

2016 óta a termelők és beszállítók teljes mértékben felelősek a termékeikért és azok csomagolóanyagaiért még azután is, hogy azt eladták a felhasználónak és abból szemét lesz.

Szlovákiában emelkedett a szelektált hulladék mértéke. A környezetvédelmi minisztérium jelentése igazolja ezt az örvendetes tényt, pedig még csak az elsőéves eredményről számolhatunk be, miután bevezették a termelők ezirányú, széleskörű felelősségét. 2017-ben megközelítően annyi csomagolóanyag és csomagolatlan áru került forgalomba, mint 2016-ban, a szelektált hulladék mértéke pedig az országban éves viszonylatban mégis 17,1 százalékkal nőtt.

2016 óta a gyártók, termelők és beszállítók teljes mértékben felelősek a saját áruikért, termékeikért és azok csomagolóanyagaiért is, még azt követően is, hogy azokat továbbadják a felhasználóknak, majd abból hulladékanyag lesz, azaz szemétre kerül. A termelő így termékeiért egész élettartama alatt felelősséget vállal, annak „megszületésétől” egész „élettartamáig” és még azért a csomagolóanyagért is, amely az árura kerül.

„A gyártók A gyártók felelősségének szervezetén (OZV ENVI) keresztül a községekben, városokban, lakhelyeken finanszírozzák a szemét szelektálását, szétválasztását, osztályozását, préselését, raktározását és annak elszállítását további minősítésre és esetleges újrafelhasználásra, tehát reciklálásra” – fejtette ki Hana Nováková a szervezet (OZV ENVI) főigazgatója a termelők nevében. A lakosságot tehát a szemét szétválasztása anyagilag nem terheli, azért nem fizet, és a községek, városok az így megtakarított összeget a biohulladék összegyűjtésének bebiztosítására fordíthatják.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)