Fotó: NDS

Fejődésen megy keresztül az elkövetkező években a kelet-szlovákiai térség leginkább elhanyagolt autópálya-hálózata. Kelet-Szlovákiában jelenleg 123,5 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi úthálózat áll a gépkocsivezetők rendelkezésére.

A jelenleg folyamatban lévő pályázati szakaszok befejezése után ebben az évben 178,51 kilométerre bővül a négysávos gyorsforgalmi utak hossza a keleti régiókban. A legforgalmasabb autópálya-hálózatot azonban ennek ellenére Nyugat-Szlovákia mondhatja a magáénak.

Azt, hogy a keleti régiókban nem épültek autópályák az elmúlt években,  legfőképpen azzal indokolták, hogy az ottani kevésbé fejlett iparág miatt nincs erre szükség. Az utóbbi időben azonban egyre több a beruházás a Szepességben, de Kassán is, főleg a gépjárműipari beszállítás területén. Ráadásul elképzelhető, hogy a kelet-szlovákiai régióban gondolkodik a BMW is. Ez már az ötödik autógyár lenne Szlovákiában, ám éppen a gyenge autópálya-hálózat a fejlődés legnagyobb akadálya.

Az autópálya-építők ebben az évben további három tendert terveznek, a Nemzeti Autópálya Társaság szóvivője, Michaela Michalová szerint ez a D1-es Pozsony-Triblavina szakaszának a kapacitásnövelése lenne, valamint az R2-es Kassa Dél-Kassaolcsvár (Košické Oľšany) 14,3 km-es szakasza és az R2-es Rozsnyó-Szádalmás szakasza. Kelet-Szlovákiában így ebben az évben 28,4 kilométernyi új szakasz építését kezdik meg, és fut már a pályázat az eperjesi északi elkerülőút 4,3 kilométeres első szakaszára is.

Megkönnyítenék az eperjesi és kassai elkerülőutak az átmenőforgalmat

Építés alatt állnak jelenleg Kelet-Szlovákiában a D1-es autópálya szakaszai is, amelyek együttesen 22,31 kilométert tesznek ki, ezek az eperjesi és kassai elkerülőutak. A további építkezést a pénzügyi lehetőségek korlátozzák. Az uniós alapokból származó pénzek ugyanis kimerültek, így az új programozási időszakig, azaz 2021-ig az új, eddig meg nem valósított szakaszokat állami költségvetésből kell majd finanszírozni.

Az eperjesi északi elkerülőút második szakaszára a várakozásokkal ellentétben a folyamatban lévő elemzések miatt idén nem írnak ki pályázatot, sőt egyelőre arról sem született döntés, hogy az állam teljes profilú utat épít-e, vagy az eperjesieknek meg kell elégedniük az ún. fél gyorsforgalmi úttal, tehát mindkét irányba csak egy-egy sávos közlekedéssel.

Ebben az évben csupán az északi elkerülőút első szakaszát hirdették meg, ami az átmenő forgalmat csak részben enyhíti. Az átmenő forgalomnak jelenleg nincs lehetősége a megyeközpont elkerülésére. Tavaly júniustól építés alatt van a várost elkerülő délnyugati út, amely a D1-es autópályára csatlakozik, és az elképzelések szerint 2021-ben készül el. A teljes szakasz 7,87 kilométer hosszú lesz, és részét képezi két kereszteződés, illetve egy 2,2 kilométeres alagút is, amelyet idén nyáron kezdenek el kivájni. A tender szerződéses ára 356,35 millió euró adó nélkül. Az Eperjes melletti négysávos út nyugat-dél irányba megoldaná az átmenő forgalmat. Az északi elkerülőút megépítése után Kassát a Rózsahegy melletti Ivahnóig autópálya fogja összekötni.

Az autópálya társaság ebben az évben kivitelezőt keres az R2-es Rozsnyó-Szádalmás szakaszának a megépítésére is, amelynek a szoroskői alagút szintén a részét képezné. A felépítése során azonban a félprofilú változatot ugyancsak fontolgatják. Az új szakasz megépítése lehetővé tenné a Zólyom-Kassa közti szakaszon a Szoroskői hágó elkerülését, ami főleg a téli hónapokban okoz gondokat. Ezen az útszakaszon naponta 7000 autó halad át, ám ez a legrövidebb összeköttetés a déli Pozsony-Kassa vonalon.

Kivitelezőt keresnek továbbá a kassai déli elkerőlút megépítésére is. A döntés értelmében azonban nem az egész szakaszon építik meg azt, ahogy eredetileg tervezték. Az elsődleges tervek alapján a rendelkezésre álló uniós forrásokból finanszírozott utolsó autópálya-szakasz az R2-es Kassa, Saca-Kassaolcsvár lesz.

A közlekedési tárca megpályáztatná az R2-es Kassa, Dél-Kassaolcsvár szakaszt is, ami azt jelentené, hogy az R2-es gyorsforgalmi út csatlakozna a magyar határtól vezető már meglévő R4-es gyorsforgalmi útra. Ennek köszönhetően az átmenőforgalom az észak-déli vonalon elkerülhetné Kassát az autópályán.

Kassa mellett jelenleg a D1-es Budamér-Magyarbőd szakaszát építik, amely 14,4 kilométer hosszú, és a projekt részét képezi az R2-es gyorsforgalmi út egykilométeres dél felé irányuló szakasza is. A szakaszt 2016 novemberétől építik, és jövő év decemberéig kellene befejezni. Ez lenne Kassa északi elkerülőútja, ami a D1-es autópályára csatlakozik kelet felé, az ukrán határhoz.

Az államnak meg kellene építenie továbbá a R2-es gyorsforgalmi út Losonctól Rimaszombat és Rozsnyó melletti szakaszát egészen Kassáig. Kelet-Szlovákia északi részén pedig folytatják az R4-es gyorsforgalmi út építését Eperjestől Svidník mellett egészen a lengyel határig. Ezeknek a projekteknek a nagy része azonban jelenleg még csak a környezeti hatásvizsgálatok fázisában van, pillanatnyilag nem tartoznak a prioritást élvező autópálya- és gyorsforgalmi útszakaszok közé, és a megépítésükkel az elkövetkező években nem számolnak.

(Pravda/Felvidék.ma)