(Fotó: MTI)

A Mária Út Egyesület és a Mária Rádió közösen szervez gyalogos zarándoklatot az augusztus 20-ai budapesti Szent István-napi ünnepség alkalmából. A rendezvényhez a Felvidéki Mária Rádió is csatlakozik, innen is indít autóbuszt az ünnepnapi gyalogos zarándoklathoz.

„Szent István államalapító királyunk ünnepe alkalmából minden évben nagyszabású és meghitt ünnepséget szerveznek a budapesti Szent István-bazilika előtt. Dr. Erdő Péter bíboros pár évvel ezelőtt keresett meg minket, valamint a Mária Út Egyesületet, hogy segítsük a szervezést” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió műsorigazgatója. Mint hozzátette, a körmenet, a gyalogos zarándoklat egyben távoli felkészülés a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

A Mária Rádió és a Mária Út Egyesület idén immár harmadik alkalommal jelentkezik a hagyományos szentmise és a körmenet előtti lelki felkészülést segítő műsorprogrammal. „Az ünnepi szentmise előtt a lelki felkészítő program mellett gyalogos zarándoklatot is szervezünk dr. Székely János megyéspüspök vezetésével” – folytatta a program ismertetését.

A lelki felvezető program 15 órakor kezdődik a bazilika előtt. A műsornak többek között felvidéki szereplői is lesznek. Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes Szent István-népénekeket, valamint Mária-énekeket ad elő. Fellép továbbá a komáromi  Andruska Emese, a Sanctus Stephanus Kárpát-medencei versmondó verseny 2. helyezettje is.

A gyalogos zarándokokat a Mária Rádió budapesti, Gogol utca 28. szám alatti központjánál várják. A közel másfél órán át tartó gyalogos zarándoklat 13 órakor kezdődik.

Mint Lépes Lóránt elmondta, a Felvidéki Mária Rádió Komáromból indít autóbuszt. „Szeretnénk minél több hívőt eljuttatni erre a magasztos és meghitt eseményre. A Gogol utcánál csatlakozunk a gyalogos körmenethez” – emelte ki a műsorigazgató.

Mint a továbbiakban megjegyezte, a zarándoklatra jelentkezők létszámának függvényében akár több autóbuszt is indítanak Budapestre.

A gyalogos zarándoklatra és a Szent István-napi ünnepségre az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni a Felvidéken: info@mariaradio.sk, illetve a következő telefonszámon 0948/169 538.

„A Felvidéki Mária Rádió az elkövetkező időszakban több műsor keretén belül is foglalkozik majd a Szent István-nappal. Ezek között szerepelnek programajánlók, rövid hírek, illetve Szent István napján a műsoraink kimondottan államalapító királyunkkal foglalkoznak, így segítve a megismerését” – mondta végezetül Lépes Lóránt atya.

A budapesti ünnepség részletes programja ITT olvasható.