Miro Gábriš alkotásai (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Ünnepélyes keretek között nyitották meg augusztus 9-én a KOMP 2018 – Kortárs Művészeti Panoráma című csoportos tárlatot a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

L. Szabó László, Dunaszerdahely város alpolgármestere köszöntőjében elmondta, a kiállítás mindannyiunk érdeme. A művészé, aki megalkotja és a műkedvelő közönségé, mely megtekinti. Varga György, a kiállítás egyik kezdeményezője és kuratóriumi tagja volt szellemes köszöntőjének ihletője, akinek hatására a köszöntő így lett KOMPlett. A nagy hőség hatására köszönetet mondott a KOMPániának, mely utat talált a tárlat közönségéhez.

Az összeállítás egy tömény válogatás, minden művész eredetiségével ihletve, egyfajta kompenzálás KOMPromisszumok nélkül. A Csallóköz és Szigetköz példaértékű összefogása ez a kiállítás. Ékes bizonyítéka annak, hogy a művészet irányt mutat és ad a rohanó világban – hangzott el a megnyitón.

Mivel is lehetne izgalmassá tenni a forró nyári napokat, mint egy kiállítással a klimatizált, újonnan felújított Csallóközi Múzeum kiállítótermében – emelte ki köszöntőjében az alpolgármester. Megköszönte a múzeum minden dolgozójának a közreműködést, mely méltó otthont nyújt a tárlatnak. „Ez a kiállítás így lett KOMPlett, ismét jó KOMP lett” – zárta köszöntőjét A. Szabó László.

A kiállítást Lacza Tihamér tudománytörténész nyitotta meg, aki bemutatta a kiállító művészek alkotásait. A tárlat megnyitóján közreműködött Miro Gábriš és Zuzana Benková performance együttese, amely előadásával Almási Róbert, a tragikusan elhunyt művész emléke előtt tisztelgett. A két előadó jól láthatóan a zenének egy különleges formáját mutatta be, ami egyszerre nyújtott hűsítő és nyugtató élményt.

A tárlat szeptember elsejéig látogatható, amin az érdeklődök a grafikák és fotók mellett, érmékben és szombrokban, valamint ékszerekben is gyönyörködhetnek.

Bölcskei Tímea felvételei a megnyitóról. 

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1995738440448462