A táborlakói (Fotó: Németh Pogány Eszter/Felvidék.ma)

A külhoni magyar családok éve keretén belül idén is táborozhattak a szülők és a gyerekek Egerben. Az immár 15. alkalommal megszervezett Kolompos tábor azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a Kárpát-medencei magyarság összetartozását. A táborban eltöltött egy hétről kérdeztük a somorjai Németh családot.

A Kolompos együttessel közösen szervezett, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával hétfőtől szombatig tartó táborban 45 külhoni család vett részt.  A Kolompos táborba érkezett 137 gyermek és közel 100 felnőtt között voltak, akiknek más módon nem lett volna lehetőségük egy hetet Magyarországon üdülni.  „A gyerekeknek ez különösen meghatározó élmény volt, hiszen Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek családok” – mondták, megjegyezve, hogy a gazdag és élménydús programok lehetőséget adtak a kikapcsolódásra és a pihenés mellett alkalmat teremtettek a kapcsolatteremtésre a különböző régiókból jött családokkal.

De mi is az a Kolompos tábor, avagy Kolompos családi tábor?

Kolompos együttes 30 évvel ezelőtt kezdte pályafutását, s ez idő alatt több százezer gyermeknek mutatták meg hangszereiket, zenéiket, dalaikat, táncaikat, játékaikat. Meséket és történeteket adtak elő óvodákban, iskolákban, koncerteztek, táncházzal mutatták be tevékenységüket szerte az országban és külhonban egyaránt. Ezek után felmerült az igény, hogy az egész éven át tartó koncertezés után legyen néhány nap, vagy akár egy hét, amikor reggeltől estig együtt lehetnek a közönségükkel. Így született meg a családi tábor gondolata, ami immár 15. alkalommal került megrendezésre, ezen belül harmadszor Egerben.

Felszabadultság, jókedv

A  gyerekek és a szülők a tábor teljes időtartama alatt együtt tanulnak, játszanak. Ez egyfajta kontroll és önkontroll is, hiszen megismerjük magunkat és a gyerekeinket abból a szempontból, hogyan viselkedünk, ha mindnyájan együtt vagyunk. „Szülőként jó volt látni a gyerekeim szemében a csillogást. Ezt a csillogást akkor nem láthatjuk, ha elküldjük őket táborozni. Úgy gondolom, ezt minden szülőnek át kellene élnie egyszer” – fűzték hozzá a szülők.

Foglalkozások és előadások (Fotó: Németh Pogány Erzsébet/Felvidék.ma)

A délelőttök és délutánok nem teltek kézműves tevékenység nélkül. A Kolompos tábor résztvevőit játszóházak, sárkányeregetés, kézműves foglalkozások várták, akiket Jung Rita, Kovács Noémi és Dobi Pál foglalkoztatott. Tábortüzes mulatsággal és diafilm vetítésével ünnepelték az együttlétet.

Ami otthon mese, az itt megelevenedik 

A zenetanoda sok gyerkőcöt vonzott, hiszen ismert hangszerekkel, köztük hegedűvel, csellóval, de sokak számára ismeretlen hangszerekkel is találkoztak, például ütőgardonnal. A Kolompos együttes interaktív módon be is mutatta a hangszereket, közös éneklésre invitálva a jelenlévőket. A kisebbeket tipegő-topogó zenés interaktív foglalkozások várták, valamint a legkisebbek a reggeli játékos-muzsikálós-énekes baba-mama foglalkozáson vettek részt. A magyar kultúra és történelem naponta megelevenedett a táborban. „A népi motívumok, magyar népdalok megerősítették a gyerekekben azt, hogy hová is tartoznak. Egyfajta kötődés alakult ki közöttük és a szülők által otthon mesélt történetek között” –mesélik.

A Kolompos táborban közel 140 gyermek vett részt (Fotó: Németh Pogány Eszter/Felvidék.ma)

A gyerekek a színvonalas program keretén belül megismerték a magyar kultúrát, az Egerrel kapcsolatos történelmi tényeket és történelmi előadáson vehettek részt.
Dr. Hidán Csaba régész-történész bemutatta az egri vitézek korát, viseletét, fegyverzetét.
A korhű jelmezek és harci díszek bemutatója után vitézkedése is várták a bátrakat, hogy kipróbálhassák a harci módszereket.  „A történelmi hitelességű bemutatón az egri vár alatt zajló csatából ragadtak ki jeleneteket. Ez a gyerekeket akkora izgalomba hozta, hogy többen is a csata részesei akartak lenni” – mondták el Némethék.

A nappali rekkenő hőség sem riasztott el senkit egy kis strandolástól. Az eltöltött egy hét alatt a számos program mellett volt még métázás és csülközés éd táncház a Csillagszeműek táncegyüttessel is.

A magyar állam számára fontos, hogy a határain kívül élő magyarokkal is törődjön. Erre példa a számtalan támogatás és táboroztatási lehetőség. „A magyarságtudat erősítéséhez a tábor lényegesen hozzájárult, mert minden a magyarság kultúrájának megismeréséről szólt.  Érdekes volt találkozni más országokból származó magyar családokkal és kicsit közelebb kerülni az általuk képviselt magyar kultúrához” – emelte ki a három gyermeket nevelő családanya.