A 110 évvel ezelőtti tűzvész nagy társadalmi összefogást eredményezett az akkori Magyarországon. Sokan apró támogatásokkal segítették a községet, hogy Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfaluja újjáépüljön. Országos gyűjtéseket hirdettek, Az Én Ujságom kis olvasói is odaadták 1-2 koronáikat. Csak sajnos épp a költő szülőháza nem épült fel, aki hat évvel később elhunyt.
Gyöngyösy László Pósa Lajos életrajzában a tűzeset leírását követően így folytatja feljegyzését:
„De mikor felocsudott a nagy csapásból, megható felhívást intézett a közönséghez, az újságokban a radnótiak felsegélésére szólította fel őket. Nagy volt a részvét, gyűltek az adományok. Ők magok így érezték: e nagy bajban nem hagyhatják el a szülőföldet. Egy darabig bérelt házban sütöttek-főztek a szegényeknek, a bútorokat elosztogatták a rokonoknak, mikor a fővárosba mentek, nekik maguknak alig maradt valamijök, csak a gyászos, kormos udvar, puszta telek. A földeket már előbb eladta a költő, jó helyre jutottak ugyan, a nagy Pósa család tagjainak. Mikor a beérkezett adományokat kezdték elosztani, volt, aki felszólalt, hogy a költő is leégett, mint a többiek, neki is jár a segítségből, de ő méltatlankodva visszautasított mindent. Nem magamnak, de a falúmnak gyűjtöttem! Ennyit mondott. Egy darabig tervezték, hogy a Nagykötelen (dülőnév Radnóton) építenek házat magoknak, de bizony annak is abba kellett maradnia. Béres házba menni szülőföldjére, ezt a költő büszkesége nem tűrte. Zsellérnek nem megyek oda – mondogatta keserűen. Így aztán elszakadt szülőföldjétől.”
A gyűjtés az egész országban folyt
Valamennyi főszolgabírónak és polgármesternek, továbbá a községi elöljáróságoknak eljuttatták a Gömör és Kishont vármegye alispánja körrendeletét Nemesradnót község tűzkárosultjainak segélyezése tárgyában.
A Baranya vármegyei lapban Pécsett, 1908. évi augusztus hó 17-én Stenge Ferencz várm. főjegyző aláírásával ezt így találtuk meg: „Gömör Kishontvármegye közönségének folyó évi julius hó 27-én tartott rendes nyári közgyűlésből 9185/1908. kgy. szám alatt Baranyavármegye közönségéhez intézett megkereső levele szerint a vármegye rimaszécsi járásához tartozó föntnevezett községben folyó évi július hó 13-án a lakosság nagy részének távol, illetve a határban munkában létele alatt oly pusztító tűzvész támadt, melynek 50 lakóház mellék- épületeivel s azokban volt ingóságokkal összesen 64 154 korona értékben esett áldozatul, mely értékből biztosítva csak 37 818 korona volt. A tűznek egy emberélet is áldozatává lett. Minthogy a szerencsétlenség nagysága által okozott aránylag tetemes károk enyhítése meghaladja a megkereső vármegye anyagi erejét, az önhibájukon kívül szánandó helyzetbe, sőt ínségbe jutott károsultak helyzetének javítása céljából a könyöradomány gyűjtést a vezetésem alatt álló törvényhatóság területére 60 napra elrendelem s fölhívom címzetteket, miszerint a befolyó összegeket közvetlenül a megkereső törvényhatóság alispánjához eljuttatni szíveskedjenek.”
A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalos lapjában 1908. augusztus 20-án Agorasztó főjegyző az alábbiak szerint adta közre a felhívást: „Gömör és Kishont vármegye alispánja 9125/908. szám alatt hozzám az alábbi megkeresést intézte:
„Kedves Barátaink és Atyánkfiai! Vármegyénk rimaszécsi járásában fekvő Nemesradnót községben f. é. július hó 13-án tűzvész ütött ki, amely a szeles időjárás következtében oly nagy mérveket öltött, hogy 50 lakóház, 22908 korona 41 fillér értékben, továbbá azok melléképületei 16870 korona és ingóságok 25376 korona értékben, összesen tehát 64154 korona érték esett a tűzvész martalékául.
Őszinte sajnálattal kell megemlítenünk, hogy a tűzvész áldozata lett és teljesen megégett Kovács Julianna nevű öregasszony is.
A leégett értekből biztosítva csupán 37818 korona volt, s a védekezést igen megnehezítette azon körülmény, hogy a lakosság egy jórésze az éppen az nap tartott rimaszombati országos vásáron volt távol, míg a másik része a mezőkön az aratással volt elfoglalva; továbbá elősegítette a tűzvész rombolását a rendkívüli nagy meleg és az erős szél is.
A szerencsétlenség nagysága meghaladván vármegyénk lakosságának mindenkor megnyilatkozó áldozatkészségét; az önhibájukon kívül hajléktalanul maradt és nagy részben koldusbotra jutott és saját erejükből önmagukon segíteni képtelen lakosság érdekében azon őszinte kéréssel fordulunk hozzátok kedves Barátaink és Atyánkfiaihoz, hogy a tűzvész által ínségre jutott lakosság szánandó helyzetének javításához könyöradomány gyűjtés elrendelése által hozzájárulni kegyeskedjetek.
Teljes bizalommal kérünk fel tehát benneteket, hogy a könyöradomány gyűjtést hatóságotok területén elrendelni a sors által sújtott lakosság szánandó helyzetét a nemes szívű emberbarátok áldozatkészségébe ajánlani és a begyült adományokat alispánunkhoz mielőbb eljuttatni kegyeskedjetek.
Hazafiúi szíves üdvözlettel és atyafiságos barátsággal maradván.”
Felhívom ennélfogva, hogy hatóságuk területén azt alkalmas módon közhírré téve, a közönséget adakozásra szólítsák fel, a befolyt összeget pedig f. é. október hó 1-ig közvetlenül a IV. ker. állampénztárhoz küldjék be.
A lelkész feljegyzéséket készített
Pósa Lajos nemesradnóti lelkész a lelkészi naplóban vezette az adakozással, kérelmek benyújtásával kapcsolatos kimenő levelezést. Feljegyezte a tűzkárosultak névsorát is, melyet a Pósa Lajos Emlékezetei – Emléktár közreadott: Pósa Ferencz nagy, Pósa Péter Simon, Pósa Ambrus fuvaros, Bodon Dina, Turóczi (? olvashatatlan a név), Pál Viktor, Pósa János huszár, Ferencz Kálmán, Pósa Lajos bedécs, Pósa Károly, Pósa János zsún, Bodon Balázs, Pósa János hites, Pósa Sándor biró, Vas István, Lehotai Pál, Bán Lukács, Pósa Péter Jakab fuvaros, Pósa Pál éjjeliőr, Lukács János kis, Bodon Péter, Bodon Lajos alsó, Bodon János tambor, Pósa Vincze, Pósa Illés ifju biró, Lukács Dániel, Bodon Barnabás, Lukács Pál, Galos János, Bodon János kalas, Pósa Sámuel felső, Bodon Mihály kúrátor, Pósa Miklós bíró ifju, Bodon Lajos felső, Lehotai János, Túróczi Lajos, Bíró Pósa Péter, Bodon Béláné fuvaros, Bíró Pósa Ferencz, Czikó Bálint, Bodon János kisfaludi, Lukács Sándor fuvaros.
Egy 1908. júl. 30-i lelkészi feljegyzés szerint 54 adakozótól (17 nappal a tűzeset után!), melyet Pósa Lajos költő, Ligárt János és Vattay László ref. lelkész (Rimaszécs) kezdett meg, már összesen 1722, 95 koronát kaptak.
Fennmaradt egy postai feladvány, egy igazolás arról, hogy a lelkész ajánlott levelet küldött Szepesházy Kálmánnak.
1908. július 29-i dátum alatt az 1905 óta vezetett lelkészi naplóban a következő bejegyzést olvassuk:
„Szász-Coburg-Gothai Fülöp herczeghez kérvényt írtam, hogy a tűzkárosultak részére a balogvári uradalom erdőségéből épülethez való fa-anyagot adományozzon, részint díjtalanul, részint kedvezményes árban. A kérvényhez csatoltam a tűzkárosultak névjegyzékét s a számukra szükséges fa-mennyiség kimutatását. A kérvényt kísérő levéllel, ajánlva küldöttem el Szepesházy Kálmán urad. főerdészhez, kérve az ő támogatását is, hogy folyamodvány lehetőleg sikeres legyen.”
Pósa Lajos lelkész 1908. október 6-i bejegyzése szerint Szepesházy Kálmán főerdész közbenjárása eredményes volt, a segítség megérkezett. A herceg 400 korona segélyt utaltatott ki a károsultaknak.
A Gömör-Kishont Vármegyei Közlöny 1908. augusztus 9-i számában a „Segítő-bizottság” hálás köszönettel nyugtázta a nemesradnóti tűzkárosultak javára érkezett szíves adományokat, köztük a Gömörvármegyei inségalap ezer koronás segedelmét.
Egy másik lap, a Gömör és Kishontvármegye Hivatalos Lapja pl. 1909. január 28. és március 11-i számaiban beszámol Bornemissza alispán által intéztetett, a nemesradnóti tűzkárosultak javára befolyt könyöradományok kiutalásáról.
Az Én Ujságom szerkesztősége külön gyűjtést rendezett
Pósa bácsi a saját lapjában a következő felhívást adta közre 1908 augusztusában.
„Kedves gyermekeim!
Sír a szívem, sír a lelkem szomorúságában. Az én kedves, akácfalombos szülőfalum, Nemesradnót, tűz martaléka lett. Porig leégett nagy része alvégen, felvégen.
Hajléktalanul maradt egy sereg derék, szorgalmas, honszerető, törzsökös magyar ember. Kormos gerenda a párnájuk, csillagos ég a takaródzó dunnájuk.
De azért nem zúgolódnak, viselik békén, türelmesen ezt a szörnyű csapást. Mikor lehajtják fejüket a kormos gerendára: hívő lélekkel látják kiemelkedni a romok közül új otthonukat, vadszőlőborította, fehér falával, muskátlis ablakával. Mikor a csillagos éggel betakaróznak: Isten nevével alszanak el, bízva az ő jóságában, hogy feléjük fordítja az emberek részvétét.
Én rám, aki atyjukfia vagyok, úgy tekintenek, mint szerencsétlenségük hűséges szószólójára.
Szólok is hozzátok, kedves gyermekeim! Nyújtsátok ki segítő kezeteket a nemesradnóti hajléktalanok felé! Ha az a sok apró kéz, amely Az Én Ujságom lapjait forgatja, megtelik fillérrel: hány hajléktalannak lesz újra hajléka! Egy csomó apró kéz az alapját veti meg; másik a falát építi fel; harmadik a homlokát szépíti; negyedik betetőzi a házat s befödi cseréppel.
Járuljon hát hozzá mindenki a maga tehetsége szerint a romba dőlt hajlékok föltámasztásához! A gazdag többel, a szegényebb kevesebbel.
Az adományokat Az Én Ujságom kiadóhivatalába (Budapest, Andrássy út 10. sz. a.) küldjétek. Az adakozók névsorát Az Én Ujságom hasábjain közöljük.
Áldja meg az Isten mind a két kezével, aki segítő kezét nyújtja az én porba sújtott testvéreimnek!”
Aztán minden számban folyamatosan közölték az adakozók névjegyzékét. A nemesradnóti tűzkárosultak javára az első adományt Az Én Ujságom kiadói tették meg 200 korona értékben, továbbá Az Én Ujságom szerkesztősége 50 koronát és szintén 50 koronát adott Herman Ottó. Ez volt a kezdet. 1908. december 27-én közli az utolsó összeget, amikorra
összesen 2147,35 korona gyűlt össze.
Pósa Lajos lelkész naplóbeli bejegyzése szerint 1909. február 12-én a Segítő Bizottság nevében köszönetet mondott a tűzkárosultak javára gyűjtött 2147 korona segélypénzért, 1909. június 29-én küldte el a támogatottak jegyzékét Pósa Lajos szerkesztőnek.
Az Én Ujságomban találtuk meg, hogy Felsőzúgó fürdőn a nemesradnóti tűzkárosultak javára Báthory Andor és Havas István által rendezett hangverseny tiszta jövedelme és a felülfizetések összege 120 korona volt.
Hangverseny a nemesradnóti tűzkárosultak javára
A Gömör-Kishont Vármegyei Közlöny 1908. augusztus 16-i számában számol be a megható rendezvényről:
Lélekemelő s minden tekintetben fényesen sikerült hangversenyt rendezett Szepesfelsőzugó (Ruschbach) fürdőközönsége a nemesradnóti tűzkárosultak javára. E hangversenyt nem a részvét hozta össze, nem is a jótékonyság gyakorlásának puszta ténye, hanem az a tántoríthatatlan szeretet, mellyel minden magyar viseltetik koszorús költőnk, a gyermekek kedvence, Pósa Lajos iránt. Mert Pósa Lajos s az ő kis faluja elválhatatlanok. Örömben, búban osztozkodnak, egymás bánatát közösen hordozzák. Aki Pósa Lajost szereti, szereti Nemesradnótot is, hol a legjobb, a leghálásabb gyermek bölcsője ringott, s melynek sírkertjében a legnemesebb anyai szív porladt. A legutóbbi tűzvész nem kímélte meg Pósa bácsi csendes hajlékát sem, s mint maga mondja:
„Hajléktalan lettem én is
Őseimnek szent helyén …
Három égett vén akácfa
Meredez rám feketén.”
A fájdalmas hang elhatott a Magas-Tátra bércei alatt fekvő kies fürdőhelyre, hol Báthory Andor késmárki lyc. tanár és földink lelkes kezdeményezésére a fürdőközönség osztatlan részvételével megható s kedves hangversenyt rögtönzött az elhamvadt Tusculánum fölsegélyezésére. Valóban megható s kegyeletes ünnepély volt ez, mert még a kisded gyermeksereg is a legnagyobb készséggel s szeretettel hozta össze filléreit, mikor a kedves Pósa bácsi falucskájának veszedelméről értesült. A hangversenyen közreműködtek: Herczegh Mártuska, Széchy Sárika, Reichel Mariska és Báthory Andor szavalattal, Herczegh Nusika, Nagyváradi Winkler Márta, dr. Macsik Szilárdné, Herczegh Bertalanné, Szenczy Gábor, Herczegh Bertalan, Propper Sándor és Reisz Zoltán zene- és énekszámokkal, valamint Havas István felolvasással. A fényesen sikerült hangversenyt egy kedves élőkép zárta be, melyben virágfüzérek közt a fürdő egész gyermekserege részt vett s mindegyik az „Az Én Ujságom”-at tartotta kezében, miközben egy kis lányka Pósa Lajos „Romok közt” c. költeményét szavalta. A gondos rendezés özv. Rózsay Emilné, Báthory Andor és Havas István fáradozását dicséri. Vajha filléreinkkel enyhíthetnők a tűzkárosultak fájdalmát s ínségét, őszinte szeretetünkkel koszorús költőnk bánatát! Vajha példánk követőkre találna s akkor Nemesradnót szebb lesz, mint volt! Akkor ujra virágzik az elpusztult virágos kert s benne a rozmaring, a tulipán s a rózsa, s visszatér a csűr és az eresz elűzött lakója. Mi Szepességen lakó gömöriek azon kérelemmel küldjük esdő szavunkat: „Adjatok, adjatok, a mit Isten adott”!
Az Én Ujságom feljegyzése szerint ezen a jótékonysági hangversenyen tehát 120 koronát gyűjtöttek, de a gesztus felbecsülhetetlen. Azóta is nagyot dobban a szívünk, amikor ezen az elhagyott szepesfelsőzugói fürdőhelyen járunk.
Pósa Lajos háza nem épült újra
A falu viszont fokozatosan felépült, sokan az üszkös gerendákat, deszkákat is felhasználták. De a költő közben megbetegedett, 1914-ben pedig elhunyt. Információink szerint a községben felállt egy Pósa-ház építtető bizottság, de a költőnek nem épült újra a háza, pedig a követ is megvették hozzá, melyet később eladtak. A pénzt valószínűleg 1924-ben átutalták a költő özvegyének. Ezt nyugta is igazolja, hogy 2100 koronát Bodon Mihály, a Pósa-ház építtető bizottságának a pénztárosa átadott, s átutaltatott.
A Szellemidézés című írás Szombathy Viktornak a Gömör című rimaszombati hetilapban, illetve a Prágai Magyar Hírlapban megjelent interjúiból, emlékezéseiből közöl válogatást. A válogatás Szombathy Viktorné munkája, s az ő szívességéből adta közre a Gömörország 2002-ben. Ebből az 1923-as írásból derül ki, hogy Pósa Lajos özvegye ínségbe került, s a fenti nyugta igazolja, hogy Nemesradnót a kő árával megsegítette.
„– De ha jól tudom, nagyságos asszonyom, Nemesradnóton telke van és egy felépítendő háza. Nem lehet azt értékesíteni?
Bánatosan intett nemet.
– Tudja, az úgy volt, hogy a hold földecskénkre elhoztak egy nagy csomó követ. Még nagyon régen. De a ház nem épül, most nincs is pénz rá. Kértem az ottani „Pósa-ház Építő Bizottságot”: adjuk el a köveket, akadna rá vevő, s a telket is lehetne akkor értékesíteni, de nem hajlandók. A kövek lassan szétmállanak, széthordozzák, a föld ott fekszik parlagon, sőt engem még Pósa-rokonnak se akartak elismerni… Pedig a kő árával, a telek bérbeadásával lehetne rajtam segíteni egy kicsit. Hanem a radnótiak nem akarják…
– Pósa Lajos összes költeményeit nem lehetne kiadni?
– Lássa, ezt sem lehet most. A kiadók, Singer és Wolfner magukhoz kaparintottak minden jogot és most csak az összes költemények kiadási joga az enyém. De ki adná ki azt a hetven kötet könyvet, amit ő lángoló lelkesedéssel és aranytollal megírt? Pedig van tizenegy ismeretlen, még ki nem adott könyve, ami épp a nagyoknak szól. Mert nem ismerik a felnőttek számára írt gyönyörű prózai elbeszéléseit, balladáit…
Nyolcszáz dala zeng a nép ajkán. Ebből négyszázat Dankó Pista zenésített meg, akinek szintén drága jó uram emeltetett szobrot. S most itt vagyok én, elfelejtve… (…)”
