(Fotó: TASR)

Mondhatnánk nyár van, uborkaszezon, a politika is egy állóvíz. Nem így Szlovákiában, ahol forrong a politikai élet. Hiszen Andrej Kiska államfő éber figyelemmel kíséri az országban történteket. Erős szavakkal illette az oroszországi Éjjeli Farkasok motorkerékpáros bandát is, akik az orosz hadsereg speciális alakulataként részt vettek a Krím elleni hadműveletben, ezért állami kitüntetésekben is részesültek Oroszországban. Most pedig nálunk ütötték fel tanyájukat. Ezért az államfő figyelmeztette a kormányt, hogy tegyen meg mindent az ilyen kétes alakulat ellen.

Az Éjjeli Farkasok orosz motorkerékpáros csoport a Nagyszombat (Trnava) melletti Alsókorompán (Dolná Krupa) vertek tábort. A vietnámi polgár elrablásával kapcsolatosan pedig Andrej Kiska azt nyilatkozta, hogy az egész eset Szlovákia szégyene nemzetközi viszonylatban. Ezekről az ügyekről Kiska Milan Lučanský rendőrfőkapitánnyal és az információs szolgálat igazgatójával is tárgyalt.

Az Éjjeli Farkasok alakulattal összefüggésben a következőt nyilatkozta: “Alapítójuk tiltólistán szerepel és nem utazhat az EU országaiba. Ők nem valamiféle ártatlan, veszélytelen motorosok, de annak a rendszernek az eszközei, amely a nemzetközi jogokkal ellentétben részt vett Ukrajna egy részének bekebelezésében.”

Mint hangsúlyozta, ezért ennek a motorkerékpáros csapatnak a ténykedése veszélyes Szlovákiára. “Európai központjuk létesítésével Szlovákiában figyelmen kívül hagyják Szlovákia hivatalos álláspontját a Krím elfoglalásával és Oroszország politikájával kapcsolatosan” – tette hozzá Kiska. Lučanský véleményét pedig, miszerint a rendőrség tehetetlen mindaddig, amíg a csoport nem sérti meg a törvényeket, a köztársasági elnök szánalmas biztonsági stratégiának minősítette.

A vietnámi állampolgár elrablásának kapcsán az államfő kifejtette, hogy már többször jelezte, hogy a szlovák bűnügyi szervek kötelessége ennek a gyanús ügynek a következetes és tisztességes kivizsgálása. “Nem várhatjuk el az emberektől, hogy bízzanak az államban, ha az ilyen ügyeknek nem szentelünk kellő figyelmet. Itt az államhatalom durva megsértéséről van szó, akárcsak az ifj. Michal Kováč elrablásánál. Ebben az esetben alibizmus tanúi vagyunk és kibeszéljük magunkat a német állami szervekre. De ugyanakkor a németektől kell megtudnunk, hogy mi is történt valójában. Ez már nemzetközi botrányba torkollik és a Németország és Szlovákia közötti jó viszonyt veszélyezteti” – véleményezte Andrej Kiska.

Az államfő elvárta volna, hogy a vietnámi állampolgár elrablásáról a szlovák kormány repülőgépén a szlovák és nem a német nyomozóktól szerezzen tudomást. Ugyanakkor elvárja azt is, hogy az ügyet kellően kivizsgálják, és ezzel helyreállítják Szlovákia jó hírnevét. Felelősségre kell vonni a bűnösöket, meg kell büntetni őket, ha bebizonyosodik, hogy Szlovákia kormányának repülőgépével történt az elrablás.

Peter Pellegrini kormányfő Andrej Kiska kijelentéseire reagálva elmondta, hogy az Éjjeli Farkasok szlovákiai tevékenységéről megvárja a rendőri szervek és a főügyészség vizsgálatait, majd azután foglal állást.

“Nem Andrej Kiska, hanem ezek a szervek határozhatják meg, hogy az Éjjeli Farkasok veszélyt jelentenek-e Szlovákiára” – így véleményezte a kormányhivatal az államfő kijelentéseit azzal összefüggésben, hogy ez a motorkerékpáros csoport komoly veszéllyel bír-e Szlovákiára.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)