Miközben a felvidéki magyarság augusztus 29-re készül, amikor a Slovakia ringen az István, a király című rockopera kerül előadásra a Nemzeti Lovas Színház előadásában, engedtessék meg nekem, hogy egy nyolcvanéves történetet elevenítsek fel.
Ezerkilencszázharmincnyolc augusztusában ugyancsak egy előadás lázában égett a csehszlovákiai magyarság. A lévai főtéren felállított színpadon Kacsoh Pongrác – Petőfi Sándor János vitéz című daljátékát adták elő magyarországi vendégművészek közreműködésével. A három főszereplőn kívül, akik a budapesti operaház tagjai voltak, a további közreműködők a hazai magyarság köréből kerültek ki. Közülük a legjelentősebb szerepet talán Fischer Károly, a kassai magyar színház volt karnagya, Heckmann István, a lévai dalárda karnagya és Wiftennberg Magda lévai tánctanárnő, aki a táncbetéteket tanította be, játszották. Megemlíthetjük azonban még a százfős huszárcsapatot is, akiket a Léva környéki falvak gazdalegényeiből toboroztak.
Az előadást a Nyugatszlovenszkói Színház két színésze, Sarlai Imre és Mihályi Ernő rendezte. Mihályi Ernő így vallott az előadás ötletének a megszületéséről:
„Egyik este a kávéházban beszélgettünk és közben rájöttünk arra, hogy a lévai piactér kitűnően alkalmas lenne szabadtéri játékok rendezésére. Még az éjszaka megtartottuk a „hangpróbát” is, mégpedig úgy, hogy kimentünk Sarlaival a piactérre és egyre nagyobb távolságból beszélgettünk és kiabáltunk át egymáshoz. Megállapítottuk, hogy a tér akusztikája olyan kitűnő, amilyen talán még a szegedi dómtéren sincs. Még a legcsöndesebb szót és pisszegést is áthallottuk a tér másik oldalára”
Az ötlettel megkeresték Schuber Tódor bankigazgatót, a lévai SzMKE /Szlovenszkói Magyar Kulturális Egylet/ elnökét, aki azonnal egyetértett. Neki köszönhető, hogy a város is odaállt az ügy mellé, és térítésmentesen biztosította a városi szolgáltatásokat. A helyi iparosok ingyenes munkát ajánlottak fel, hogy a színpad elkészülhessen.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az előadás a szlovenszkói magyarság ügyévé vált, amelyik messze túlnőtt egy kulturális esemény keretein. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor a Magyar Egység Párt vezetősége Esterházy Jánossal az élen augusztus 13-án Léván tanácskozott, este megnézte a János vitéz első előadását. Az érdeklődés ugyanis akkora volt, hogy az eredetileg egyetlen estére tervezett előadást három egymást követő estén kellett megtartani. Az ország és Magyarország minden részéből különvonatok, autóbuszok indultak Lévára, sőt, akadt, aki Pozsonytól Léváig gyalog tette meg az utat, hogy megnézhesse. A János vitéz három előadását így negyvenezren látták!
Az újságok természetesen részletes tudósításokban számoltak be az eseményről:
„A pesti művészek állandó ünneplés tárgyai voltak, de különösképpen Hámory Imrét zárta szívébe a közönség, aki pompás énekén és kitűnő játékán kívül kedves, közvetlen egyéniségével méltán rá is szolgált erre. Láttuk őt autójában ülve az autogramkérők hatalmas táborától körülvéve, amint rendíthetetlen türelemmel szignálta a benyújtott kártyákat és láttuk, amint odalopakodtak öreg, fejkendős anyókák, pöttömnyi gyerekek és lelkes ifjú népek, hogy megsimogathassák futólag az autó ablakára támasztott karját.
Egy bűbájos, magyar ruhába öltözött 7-8 éves kislány nagy fekete foltot őrzött büszkén rózsasziromszínű arcán, de nem engedte letörölni, mert az a Hámory bácsi csókjának a nyoma volt, amit felvonás közben kapott a kifestett arcú művésztől.
Hallottuk, hogy Hámory autója tilos helyen volt parkírozva, s mikor a művész dolga végeztével közeledett a kocsijához, rendőrt látott mellette állni, aki figyelmeztette, hogy itt tilos az autóknak állni. „Szóval most meg fog engem büntetni?” – kérdezte Hámory, mire a derék rendőr azt felelte, hogy János vitézt dehogy is bírságolja meg, csak figyelmezteti miheztartás végett. Katonásan tisztelgett és mosolyogva elvonult, hogy épp olyan udvariasan, derűsen és kifogástalanul végezze azt az emberfeletti munkát, amely három napon keresztül osztályrésze volt a város lakosságának közel duplájára megnövekedett forgalmában. Nagy elismerés illeti ezért a példás munkáért a lévai rendőrséget, valamint a segítségükre kirendelt csendőr-, tűzoltó- és magyar cserkészosztagokat. Az erőpróba hatalmas volt, de példásan helytálltak mindannyian.”
Mint írtam, ez a háromnapos kultúrünnep túlnőtt saját keretein, és München árnyékában a csehszlovákiai magyarság önkifejeződése volt.
