Pfundtner Edit (Fotó: tasr.sk)

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter javaslatát elfogadva a kormány Pfundtner Editet, a vegyespárt képviselőjét jelöli Mária Kolíková utódjául a tárca államtitkári posztjára.

Utóbbi azért állt fel a bársonyszékből – Lucia Žitňanská korábbi igazságügyi miniszter nyomdokaiba lépve –, mert a miniszterétől  “eltérő nézeteket vallott”. Žitňanská a Kuciak-gyilkosság után távozott – igaz, kellő időt hagyva e komoly döntés meghozatalára…

Pfundtner és Gál egyetemi éveik óta ismerik egymást, a törvényhozásban is évekig dolgoztak együtt, “hosszú politikai és szakmai együttműködés van mögöttük” fogalmazott a tárca szóvivője, Zuzana Drobová. Államtitkárként Pfundtner Edit feladata lesz az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tétele – ahogy ez valamennyi elődjéé is volt – az ismert eredménnyel.

Pfundtner Edit 2010 és 2012 között a törvényhozás alkotmányjogi bizottságának alelnöke volt, 2014 és 2016 között pedig tagja. Pártjának Robert Ficoékkal való összeborulását követően, 2016 és 2018 között az emberi jogi és kisebbségi bizottságban tevékenykedett, jelenleg pedig az európai ügyekkel foglalkozó, valamint a gazdasági bizottság tagja.

Az újdonsült államtitkár korábban kilépett ugyan a vegyespártból, ám a szíve sosem szűnt meg érte dobogni, annak jelenleg is aktív pártoló tagja.