A nyári duplaszám után napvilágot látott a Kassai Figyelő szeptemberi száma, amely felidézi a nyári rendezvényeket, de már szól az őszi kínálatról, s a lap segítségével ellátogathatunk a Magas-Tátrába is.

Havasi Péter vezércikkében a közelgő helyhatósági választások fontosságára emlékeztet, s mint írja: „Nekünk itt, Felvidéken kell megélnünk a magyarságunkat oly módon, hogy majd unokáink is büszkék lehessenek ránk.” A megmaradásunkhoz járulnak hozzá a kulturális rendezvények is, amelyekből nem volt hiány a nyáron sem a keleti régiókban, így Barkán a hagyományos búcsút tartották meg, Nagykövesden pedig immár tizenhatodik alkalommal került sor a nemzetközi népművészeti alkotótáborra. A Rovás kilencedszer rendezte meg alkotótáborát Erdélyben, Csíkszentkirályon, Kassán viszont református gyermektábort és Szent István-napi ünnepséget is rendeztek.

A Kelet-Szlovákiai Galériában gótikus és barokk műalkotásokat nézhetnek meg október 14-ig, s Homonnán is megtartották a magyar kultúra napját. Azt is megtudhatjuk a lapból, hogy Nagyidán hagyományőrző óvodát szeretne nyitni az Ilosvai Népi Együttes P. T. és a helyi Csemadok-alapszervezet.

A Magas-Tátrába látogathatunk el a lap segítségével, továbbá interjút olvashatunk Németh Imrével, a Gaudium régizenei együttes vezetőjével. A lap szerkesztői megemlékeznek a nemrég elhunyt Szepesi Györgyről, s bemutatják Oros László Irodalmunk emlékei című kötetének második részét.

A Kassai Figyelő kapható a jobb felvidéki könyvesboltokban, illetve megrendelhető a szerkesztőség elérhetőségein (040 01 Kassa, Komensky u. 24., kassaifigyelo@gmail.com, www.kassaifigyelo.sk, 0948/753 013).