Fotó: N - Tomáš Benedikov

A három legfőbb közjogi méltóság tisztségének egyikét nőnek kellene betöltenie. No nem úgy általában egy nőnek, hanem olyan nőnek, aki már bebizonyította, hogy az igazság fontos számára és a segítségre szorulók pártján áll. Ezek azok a szempontok, melyek alapján Róbert Bezák volt nagyszombati érsek hivatalosan is támogatásáról biztosította a Progresszív Szlovákia elnökjelöltjét, Zuzana Čaputovát. Maga Bezák azonban továbbra sem kíván közéleti szerepet vállalni, különösen nem a politikai életben.

A hivatalából 2012-ben a közvélemény számára komoly megütközést keltő módon elmozdított nyugalmazott érsek a legfontosabb értékek közé az empátiát, együttérzést, s az érzékenységet sorolta, és ezeket látni véli az elnökaspiráns személyében is, ezért is biztosította támogatásáról.

Emiatt sem talál kivetnivalót abban, hogy Čaputová a Progresszív Szlovákia jelöltje, amely hírből sem egy konzervatív-keresztény tömörülés. „Elvileg egy szuperkonzervatív jelöltet kellene támogatnom. Csakhogy nem tudom, ki lenne ilyen…” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Bezák, hozzátéve, hogy a kereszténydemokrata František Mikloško személyén nem is gondolkodott. Azt sem tartja zavarónak, hogy korábban „elhamarkodottan” kinyilvánította támogatását Imrich Béreš iránt, amit aztán a sajtóban megjelent információk hatására később visszavont.

A volt érsek a politikába való komolyabb bekapcsolódást ugyanakkor elutasítja. „Ez nem az a terep, amelyen én mozogni szeretnék” – fogalmazott Bezák, hozzátéve, hogy jelenleg tanítóként dolgozik, s a munkáját egyre jobban kedveli.

Maga a jelölt, Zuzana Čaputová megtisztelőnek tartja, hogy Róbert Bezák támogatásáról biztosította őt, aki szerinte sok próbát kiállt, szembesült a hazugsággal, megvetéssel és kirekesztettséggel, de mindezek ellenére egyenes ember maradt, hű a küldetéséhez, a hitéhez és azokhoz az értékekhez, amelyekben hitt.

Abban ő sem lát problémát, hogy liberális párt jelöltjeként egy volt egyházi vezető személyiség nyílt támogatását élvezi és ez a választói számára sem okozhat gondot. „Számomra a liberális értékek és a hit nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő dolgok” – fogalmazott a jelölt, aki az egyház és állam közötti status quo fenntartásának híve.

(Felvidék.ma/tasr)