Az MKP kilenc főt indít a november 10-ei önkormányzati választásokon (Fotó: MKP Ipolyság, facebook)

A november 10-ei önkormányzati választásokon az ipolysági 12 képviselői helyért 36 képviselőjelölt mérettetik meg. A Magyar Közösség Pártja Ipolysági Helyi Szervezete 9 jelöltet indít a választásokon.

„Az MKP több szempontot figyelembe véve állította össze a képviselőjelölt-listáját. Régi és tapasztalt jelöltek mellett az új nemzedék is képviselteti magát a listán” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Oros Zoltán, a helyi szervezet elnöke, jelenlegi képviselő valamint képviselőjelölt. Mint jelezte, fontos a folyamatosság biztosítása, a fiatalok elindítása. Ezt tükrözi a jelöltlista is, amelyre erős, a közösségért tenni akaró jelöltek kerültek fel.

A listán szerepelnek fiatal értelmiségiek, ifjú sikeres vállalkozók és közösségszervezők. Ugyanakkor már az önkormányzatiságban tapasztalatot szerzett jelenlegi és egykori képviselők is helyet kaptak a kilencfős listán. Ezzel kapcsolatban Oros Zoltán kifejtette: olyan képviselőjelöltek indulnak, akik az életvitelükkel is példát mutatnak a közösségüknek.

Az előző önkormányzati választásokon az MKP listáján a párt által támogatott függetlenek is megmérettek, be is kerültek a tizenkét fős képviselő-testületbe. Mint a képviselő megjegyezte: „Négy évvel ezelőtt a függetleneknek volt a legtöbb befutójuk, ám ők önmaguknak tartoztak felelősséggel, a közös érdeket előtérbe helyezve idén a listánkon nem indulnak függetlenek.”

Isten, haza, család és munka, ezek az értékek adják meg az élet értelmét, jobboldali konzervatív keresztény pártként fontosak számunkra ezek az értékek – emelte ki.

Négy évvel ezelőtt a párt helyi szervezete Oros Zoltán személyében önálló polgármester-jelöltet állított. A novemberi választásokon az MKP a Most-Híd vegyespárttal közösen a függetlenként induló ifj. Zachar Pált támogatja.  Ehhez Oros Zoltán hozzáfűzte: személyében megtaláltuk azt az embert, aki a különböző érdekcsoportokat össze tudja fogni, általa biztosított a különféle ipolysági közösségek erősödése.

Az MKP helyi szervezete már több évtizede része a helyi politikai életnek. A párbeszéd és a kompromisszumkészség alapján próbál politizálni az itt élők javára.

A szeptember 11-ei határidőig 36 képviselőjelöltnek sikerült felvetetnie magát a választási listára. Az MKP az alábbi jelöltekkel indul: Bakai Péter, Bukor Erzsébet, Gál Milán, Kapusník Csaba, Kürthy Gábor, Mészáros Attila, Orbán Dezső, Oros Zoltán és Pálffy Dezső. A Magyar Közösség Pártja mellett csupán a Most-Híd vegyespárt illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség indít kettő illetve egy jelöltet Ipolyságon. A további huszonnégy jelölt függetlenként indul a képviselői helyekért.

Az Ipoly menti városban a polgármesterjelöltek száma három. Mindannyian függetlenként indulnak.  Ifj. Zachar Pál mellett Štefan Gregor jelenlegi polgármester valamint  Marián Zolcer mérettetik meg magukat novemberben.