Választások (Fotó: obecnenoviny.sk)

Keddig lehet véglegesíteni a jelöltlistákat a novemberi helyhatósági választásokra, ez egyaránt vonatkozik a képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltekre.

Ugyancsak eddig a napig kötelesek kijelölni az önkormányzatok a szavazókörzeteket és a választási helyiségeket, erről a polgármester dönt.

Egy szavazókörzetben általában 1000 polgár szavazhat. A szavazókörzetek kijelölésekor döntenek a választási helyiségekről is, úgy, hogy a fogyatékkal élők számára is hozzáférhető és zavartalan legyen a voksolás menete.

„Annak ellenére, hogy minden szavazókörzetben egy választási hely lehet, ez még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy épületben akár több választási helyiséget nyissanak” – magyarázta Michal Kaliňák, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának (ZMOS) szóvivője.

A szavazókörzetek és a választási helyiségek beosztásáról az önkormányzatok kötelesek tájékoztatni a polgárokat a település honlapján, hivatalos hirdetőtábláján. Ugyanakkor a szokásos módon írásban is küldhetnek értesítést a választópolgároknak.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)