Fotó: Gál Sándor

Gál Laura, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium végzős diákja idén harmadszor hozta el az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjének különdíját, s a kategóriájában díjazott is lett.

A nyelvhasználati verseny országos és Kárpát-medencei döntőjét Sátoraljaújhelyen immár 46. alkalommal rendezték meg október 18. és 21. között. Idén a Kárpát-medencéből közel százharminc diák versenyzett, azok a tanulók, akik ide eljutottak, a legjobbaknak bizonyultak a területi válogatókon nyelvhelyességből és retorikából.

A Felvidékről azok kaptak meghívást, akik a kassai Szép Magyar Beszéd versenyen az első hét helyen végeztek. Közülük a Felvidékről egyedül Gál Laura élt a meghívással, a többiek nem mentek el a versenyre.

Gál Laura Széphalmon (Fotó: Gál Sándor/Felvidék.ma)

Gál Laura már rutinos versenyző. Az írásbeli és szóbeli fordulókat is könnyedén vette. A feladatok a határon túli versenyzők számára nehezebbek, hiszen odahaza más példákon gyakorolnak. Ahogyan a többiek, így Laura is elkötelezett a helyes és tiszta magyar nyelv megőrzése iránt.

A verseny három napján a résztvevőknek színes programot is biztosítottak. Köszöntötte a diákokat Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere, megtekintették a Magyar Nyelv Múzeumát, melynek igazgatója, Nyiri Péter irodalomtörténész, muzeológus az október 19-i, pénteki díszünnepségen mondott ünnepi beszédet.

A szóbeli verseny előtt szombaton, október 20-án megkoszorúzták a városháza udvarán Kazinczy Ferenc szobrát. A verseny szakmai kiértékelésére a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola épületében került sor.

A díjakat és különdíjakat Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely város polgármestere mellett neves szakemberek adták át, köztük Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, Fehér József, a Kazinczy Társaság tiszteletbeli elnöke, valamint Nyiri Péter múzeumigazgató. Minden díjazott, de résztvevő is büszke lehet, hogy idáig eljutott.

Díjátadás (Fotó: Gál Sándor/Felvidék.ma)

A záróünnepségre október 21-én vasárnap, Széphalomon került sor, ahol Kazinczy Ferenc sírja előtt tisztelegtek az anyanyelvápolók. Zárszót dr. Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság emeritus perjele, Prima Primissima-díjas atya mondott, kifejtette, szeret Széphalomra járni, a hely szelleme miatt. „Évről évre látom, hogy akik ide eljönnek, azok számára egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez a világ, amelyben élünk. Bárcsak minél több ilyen tiszta tekintetű fiatallal találkozhatnánk széles e hazában, s olyan felnőttekkel, akik elkísérték ezeket a fiatalokat” – mondta.

Kifejtette,  sokszor elsodor bennünket az „érdekelvű világ viharos szele”, s aggódunk a jövőért, s mintha „szaggatnánk a gyökereinket”. De reményének adott hangot, hogy elég erősek ezek a gyökerek, s megtartanak bennünket magyarnak itt Európában. Ehhez is hozzájárul az anyanyelvápolók erőfeszítése, ők érték- és otthonteremtők is egyben.