Illusztráció (Fotó: archív)

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos panaszokkal a választásokat követő 10 napon belül lehet élni. Az alkotmánybíróságra november 14-ég mindössze három bejelentés érkezett.

„A törvény előírása szerint a taláros testület a panaszok benyújtásától számított 90 napon belül dönt az észrevételek alkotmányjogi, törvényi jogosságáról, illetve jogtalanságáról” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Ivana Vilinská az alkotmánybíróság hivatalának kommunikációs munkatársa.

Egy panasz még a választások napján beérkezett, mégpedig Fazekaszsaluzsány (Hrnčiarske Zalužany, Poltári járás) községéből, a NOVA párt jelöltlistájának visszavonásával összefüggésben. A másodikat a sikertelen jelöltek nyújtották be a Nagymihályi járásbeli Dénesújfalu (Sliepkovce) helységéből azzal a kéréssel, hogy számlálják újra a szavazatokat. A harmadik panaszt a Lévai járásban található Barsendréd (Ondrejovce) községből tette az egyik képviselőjelölt, aki nem jutott be a képviselő-testületbe és felvetődött benne a szavazatok téves számlálása, ezért kérte az újraszámlálást.

2014-ben, a legutóbbi önkormányzati választások után az alkotmánybírósághoz több mint 100 panaszt juttattak el. Néhány esetben az alkotmánybíróság a választások érvénytelenségéről döntött és ott a választásokat meg kellett ismételni.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)