Ha jól emlékszem, személyesen a kétezres évek elején ismerkedtünk meg az egyik pozsonyi belvárosi borozóban. Peter Bilý, a szlovák irodalom egyik fenegyereke mutatott be neki, akit épp akkor fordítottam magyarra. Jellemző volt, hogy Grendel Lajost a szlovák irodalom is anyanyelvi szinten ismerte (köszönhetően Karol Wlachovskýnak, aki szinte minden fontosabb munkáját lefordította szlovákra). De jól ismerte az anyaországi irodalom is, hiszen a királyhelmeci Dobos László után és a gömöri Tőzsér Árpád előtt lévaiként 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat is. Grendel Lajos 70 éves korában, hosszú súlyos betegség után hagyta itt e földi árnyékvilágot.
Pedig egyszer, 2010-ben Moszkvában már meglegyintette a halál. Súlyos agyvérzést kapott, újra kellett tanulnia beszélni, írni, de felépült és írói pályáját is folytatni tudta. Amikor két éve az Ünnepi Könyvhéten jó tíz év után találkoztunk, gondolkodás nélkül tudta, hogy ki vagyok, s azt is, mivel foglalkozom manapság. Nagyon kellemesen meglepődtem.
Léváról indult el Pozsonyba a hatvanas évek közepén, s matematika-fizika szakon kezdett a Comenius Egyetemen, de gyorsan rájött, ez nem az ő világa.
Egy évvel később már magyar-angol szakon találjuk, s 1970 januárjában Tőzsér Árpád közli az Irodalmi Szemlében a Teniszlabda című novelláját.
Majdnem tíz évvel később, 1979-ben jelenik meg első kötete, a Hűtlenek, amelynek hősei többnyire a felnőttkorral ismerkedő, s abban a világban egyre idegenebbül viselkedő dél-szlovákiai kamaszok.
A későbbi műveiben is ezek, az immár felnőttkorba ért, többnyire kisvárosi kamaszok a főszereplők, s ahogy halad az időben, Grendel egyre inkább tekinti kívülállóként ezt a világot. Ahogy kritikusai írják, egy kicsit Karinthy Frigyes, egy kicsit Cortázar, egy kicsit Mándy Iván, de Örkény és Mészöly Miklós is érezhető ezeken az első szövegeken, mégis már akkor annyira „grendeles”.
1981-ben jelenik meg az Éleslövészet, egy évre rá a Galeri, s három évvel később az Áttételek – mindhárom regényének főhősei a döntő pillanatokban mindig rosszul határozó dél-szlovákiai magyar kisemberek, akik ugyan nem pletykálnak, de mégis mindenkiről mindent tudnak, s le is írják azt.
Szürrealista látomás, dokumentumpróza és esszéregény sajátos keverékét kapjuk – állapítja meg róla később Szeberényi Zoltán irodalomkritikus. Maga a Galeri cím is többféleképpen értelmezhető:
Hogy itt minden, ami az első pillanatban valóságosnak tetszik, megfoghatatlan, mint a füst. Amint hozzáérsz, szétfoszlik. És az itteni emberek is ilyenek. Mielőtt lehetne belőlük valaki, beadják a derekukat, vagy elmenekülnek innen, vagy fiatalon meghalnak. Sok itt a pehelysúlyú zseni. És én leleplezem őket
– mondja az író-narrátor.
A Galeri, amely ugyan jelenthet bajkeverő társaságot is, ahogy három dél-szlovákiai kisváros, Galánta, Léva és Rimaszombat rövidítése is lehet Grendel esetében. Nemcsak az egyetemes magyar irodalomba nyer ezzel felvételt, de 1985-ben a három regény szlovákul is napvilágot lát. Ezt követően ismét novellákat ír, bár Grendelnél a két műfaj mesterien keveredik, s novellái is regényszerűen fonódnak össze. Erre kitűnő példa az 1987-ben megjelent Bőröndök tartalma című kötete.
Befutott íróként sem par excellence tollforgató, dolgozik a Madách Kiadóban, majd 1992-ben a Kalligram Kiadó és azonos című lapjának lesz a főszerkesztője, de tanít a Comenius Egyetemen is, ahogy a szépirodalom mellett esszéket és tanulmányokat is ír. Közülük is kiemelkedik a Rosszkedvem naplója, a Hazám, Abszurdisztán című esszékötete, vagy a 2007-ben megjelent Szlovákiai magyar szépirodalom és a 2010-es A modern magyar irodalom története című kötetei.
Az úgynevezett bársonyos forradalom idején Grendel is az általa megszokottól némileg más, közvetlenebb hangot üt meg, az akkor megjelent Szakítások kritikusai szerint a lektűr irányába mozdul el. Erre még inkább bizonyíték az újabb „trilógia”, a Thészeusz és a fekete özvegy, az Einstein harangjai, valamint az És eljön az Ő országa. Csak a hősök maradnak ugyanazok, a kisvárosi, többnyire a Sorsuk árnyékával viaskodó, magatehetetlen, sok-sok iróniával, mégis annyi szeretettel ábrázolt magafajtái.
Grendel regényhősei együtt öregszenek a korral
A Tömegsír, a Nálunk, New Hontban, a Mátyás király New Hontban és a Négy hét az élet már az öregedő, a reményeivel végleg leszámoló newhonti kisembert mutatja meg. S még egyszer idézzük Szeberényit: „Grendel alkotói műhelyében újnak ható nyelvezete erőteljesen a minimalizmushoz közelít, melyet sokan a posztmodern utáni irodalom, a próza adekvát nyelvének tartanak”.
Felépülése utáni munkái egyre kíméletlenebb leszámolások már az egykori illúziókkal, s bár groteszk életszemlélete nem hagyja el, utolsó novelláskötete, a Rossz idők járnak a szlovákiai, s az egyetemes magyar irodalom egyik legreménytelenebb hangvételű kötete.
Minden meg van írva már a születésünk pillanatában. A sorsunkon semmit sem változtathatunk. Szabadság nincs, csak sors van. Így lehettünk mi tegnap ellenségek, s lehetünk holnap szövetségesek
– mondja Grendel egyik regényének főhőse, s mi csak némán, szemlesütve bólogathatunk.
